A harag egy univerzális érzés. Nagyon erős. Végigkíséri egész gyermek- és ifjúkorunkat. A dackorszak és a kamaszkor… Jézusom! Emlékszem arra a jeges gyűlöletre, amit a tesóm iránt éreztem, amikor valami veszekedésbe bonyolódtunk. Félek leírni, de az az igazság, hogy ilyenkor legszívesebben eltöröltem volna a föld színéről. Alig tudtam kivárni, hogy átjussak a védelmi rendszerén és bevigyek egy jó erős ütést hastájékra, ahol a legjobban fáj. Természetesen, amikor sikerült, én voltam a legjobban megijedve, hogy valami sérülést okoztam – de ez már a családi kapcsolatok témaköre. Az az erő… amit ilyenkor éreztem, na az hiányzik most. Elfáradtam a harag elnyomásába.

Szörnyű nézni, amikor a gyerekeim verik egymást. Eltorzult arccal igyekeznek egymás kezét kitörni… Hát mit mondjak, nehéz ilyenkor nem szólni. De látom azt is, mikor valami tényleg rossz történik az egyikkel, a másik milyen odaadóan, aggódva segít átvészelni. Próbálok a verekedésekkor arra gondolni (ha eszembe jut éppen), hogy meg fogják tanulni, hogyan kezeljék helyesen ezt az érzést. Megpróbálok bízni bennük. Talán nekik sikerül.

Mert nekünk felnőtt korunkra belénk ivódott az a fájdalmas tapasztalat, hogy „a harag rossz tanácsadó” (?!), megtanultuk a szüleinktől, tanárainktól, társainktól. A harag nem fér meg a szeretettel, csúnya, rossz dolog, fúj. Minden erőnkkel igyekeztünk tőle megszabadulni „ ne haraguggyá rá, elvette az autódat, na és? majd veszünk másikat. Éppen idenéz az anyukája, mit fognak szólni, ez pont a Józsinak a sógornője, az meg apunak a főnöke (… én nem vagyok olyan, csak most az egyszer! muszáj benne lennie a következő projektben, mert abból csináltatjuk meg a kocsibeállót…). Add oda neki az autót!” „Ne verekedj, mert akkor a Mikulás nem hoz neked csokit!” Belevesztünk a hazugság, elnyomás, eltitkolás hálójába. Azt sem tudjuk most már, hogy mit érzünk igazán. De valami nem jó… az tuti.
És elvész ez a hatalmas energia. Illetve dehogy vész el… csak éppen rákosak leszünk vagy allergiások vagy fáj a fejünk vagy valami. Elnyelődik a szervezetünkben – már Einstein óta tudjuk, hogy energia nem vész el, csak átalakul. Ezt jó erősen beleverték a fejünkbe (még én is emlékszem rá!), de minek? Ami igazán fontos, azt nem tanították az iskolában. Én szeretném megtanulni a haragomat helyes mederbe terelni, és felhasználni az utamon. Úgy, hogy ne bántsak vele másokat.
Elhatároztam, hogy kinyitom magamat, és befogadom azt, amit hoz ez a workshop. És figyelek. Mások hogyan csinálják.

Éva

RituálTánc elvonulás - az érzelmek felszabadítása jegyében>>>