2016.
"Felforgató, összerakó, megláttató, felébresztő, katalizáló, katartikus, szeretetteli, aktivitásra késztető, gyengéd.
Ilyen volt!

Köszönöm!"
(Jucus)

"Köszönöm szépen az élményeket, az együttlétet, a közös megéléseket, táncokat, az érzést, hogy hasonlóak vagyunk, hasonló problémákkal, és hogy mindannyian a mindenség szeretett gyermekei vagyunk. Testvérek. A reményt, hogy van kiút, a lehetőséget, hogy megélhettem önmagamat, figyelhettem magamra, a megoldandó feladataimra, hogy kívülről is, más szemszögből figyelhettem, ráláthattam kapcsolataimra, nehézségeimre, szépségeimre, erőmre. Köszönöm az elfogadást, szeretetet, hogy ÖNMAGAM lehettem, s nem valakinek a valakije. Köszönöm a kapcsolódást mindenkinek!
A fiúknak, hogy segítettek kapcsolódni férfienergiájukhoz gyengéd figyelmükön keresztül.
És köszönöm a lányoknak, hogy szeretetteli anya, húg, nővér, sorstársi minőségükkel támogattak, s hogy én is támogathattalak benneteket.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, HÁLA, HÁLA, HÁLA!!!
(Ildikó)

"Hála az Életnek!
Hála elsőként neked, kedves Szofi!

Nem udvariasságból, szívből szól a hálám feléd, hogy eljutottam hozzád, ahol Szerelmemmel a Tánccal nyitogathatom azon kapuk lakatjait, minek kulcsait már rég nem találom. S ahogy nyílanak a nehéz ajtók, úgy szakad ki szívemet sújtó fájdalmak, mit Lelkem Forrása sírással tisztít meg, és hogy ez elindulhasson, kell mindenképpen a Te tiszta gyógyító szándékod.
Hála a közösségnek,  a sokszínűségének, a segítő hangjának, változatosságának.
Hála a folyamatnak, ami az Élet Valódi arcát mutatja be, ami a tükör a saját arcom megpillantásához.

Isten Áldjon Kedves Szofi!
Hálás köszönettel,
(Wolf Peti)

"… és tényleg megengedhetem magamnak, hogy sírjak? Moziban, színházban, társaságban meghat, megérint, elszomorít valami. IGEN. Egész életemben elrejtettem, lefogtam az érzelmeimet. Ebben nőttem fel, ezt láttam. Leplezzük az érzéseinket - mert nem tudnak mit kezdeni velük a körülöttünk élők. ELÉG VOLT! Meg akarom élni az érzéseimet, kimutatni mindent. Aztán elmondani - ha szükséges - végigélni.

NŐ. Nőnek lenni, nőként befogadóvá válni mit jelent? Hogyan kell? Meg kell keresnem a válaszokat. Kevés a köszönöm és a hála szavakat leírni arra, hogy ez a négy nap mit jelentett és adott nekem. Az a hatalmas tiszta és önzetlen, elvárásmentes szeretet, amit kaptam mindenkitől, a segítség, hogy kimutassam, kimondjam, eltáncoljam azt, ami itt van bennem. Hogy meghallgattatok, átöleltetek és figyeltetek rám. És én is átölelhettelek benneteket. Nekem ez nagyon sokat adott most, még nem éltem meg hasonlót sem.

Drága Judit, csak köszönni tudom neked, hogy azt csinálod, amit csinálsz.

Most továbblépek, kilépek abból az üveggömbből, amit sok-sok éve teremtettem, hogy megvédjen a világtól, vagyis saját magamtól.

Lehullanak az álarcok és jön a valódi Réka."

"Hálás vagyok Juditnak, amiért ismerve ellenállásaimat és nehézségeimet a csoport munkával kapcsolatban, mégis befogadott. Sikerült is együtt “mozognom”, dolgoznom, jelen lennem a csoportban. Nagyon gyógyító volt, hogy kimondhatom az érzéseimet őszintén, és elfogadásra talál, nem megítélésre. Segítő volt és inspiráló mások őszinte megosztása. Hálás vagyok minden csoport tagnak, aki “eszközül” adta magát a szerepjátékokban a megéléseim felfedezéséhez. Új érzelmi minőségeket találtam magamban. Egy lépéssel  közelebb kerültem önmagamhoz."
(Józsi Beáta)

"Hálás vagyok azért, hogy van egy hely, ahol megélhetem, kimutathatom a bennem levő érzéseket anélkül, hogy ezért bárki elítélne, megítélne, visszaélne vele vagy félreértené. Energiák mozdulnak, kapcsolódnak, tisztulnak, gyógyulnak.
Ez a pár nap segített elfogadni a bennem levő érzelmek sokszínűségét és azt, hogy mindnek helye van az életemben. Ez egy gyönyörű áramlás, ha elfogadom, és szenvedés, ha ellene feszülök.
Felismerni, elfogadni, megélni, elengedni. Egyik lépést a másik után. Menni csak tovább, csak tovább."
(B. L.)

"A harag egy univerzális érzés. Nagyon erős. Végigkíséri egész gyermek- és ifjúkorunkat. A dackorszak és a kamaszkor… Jézusom! Emlékszem arra a jeges gyűlöletre, amit a tesóm iránt éreztem, amikor valami veszekedésbe bonyolódtunk. Félek leírni, de az az igazság, hogy ilyenkor legszívesebben eltöröltem volna a föld színéről. Alig tudtam kivárni, hogy átjussak a védelmi rendszerén és bevigyek egy jó erős ütést hastájékra, ahol a legjobban fáj. Természetesen, amikor sikerült, én voltam a legjobban megijedve, hogy valami sérülést okoztam – de ez már a családi kapcsolatok témaköre. Az az erő… amit ilyenkor éreztem, na az hiányzik most. Elfáradtam a harag elnyomásába.
Szörnyű nézni, amikor a gyerekeim verik egymást. Eltorzult arccal igyekeznek egymás kezét kitörni… Hát mit mondjak, nehéz ilyenkor nem szólni. De látom azt is, mikor valami tényleg rossz történik az egyikkel, a másik milyen odaadóan, aggódva segít átvészelni. Próbálok a verekedésekkor arra gondolni (ha eszembe jut éppen), hogy meg fogják tanulni, hogyan kezeljék helyesen ezt az érzést. Megpróbálok bízni bennük. Talán nekik sikerül.
Mert nekünk felnőtt korunkra belénk ivódott az a fájdalmas tapasztalat, hogy „a harag rossz tanácsadó” (?!), megtanultuk a szüleinktől, tanárainktól, társainktól. A harag nem fér meg a szeretettel, csúnya, rossz dolog, fúj. Minden erőnkkel igyekeztünk tőle megszabadulni „ ne haraguggyá rá, elvette az autódat, na és? majd veszünk másikat. Éppen idenéz az anyukája, mit fognak szólni, ez pont a Józsinak a sógornője, az meg apunak a főnöke (… én nem vagyok olyan, csak most az egyszer! muszáj benne lennie a következő projektben, mert abból csináltatjuk meg a kocsibeállót…). Add oda neki az autót!” „Ne verekedj, mert akkor a Mikulás nem hoz neked csokit!” Belevesztünk a hazugság, elnyomás, eltitkolás hálójába. Azt sem tudjuk most már, hogy mit érzünk igazán. De valami nem jó… az tuti.
És elvész ez a hatalmas energia. Illetve dehogy vész el… csak éppen rákosak leszünk vagy allergiások vagy fáj a fejünk vagy valami. Elnyelődik a szervezetünkben – már Einstein óta tudjuk, hogy energia nem vész el, csak átalakul. Ezt jó erősen beleverték a fejünkbe (még én is emlékszem rá!), de minek? Ami igazán fontos, azt nem tanították az iskolában. Én szeretném megtanulni a haragomat helyes mederbe terelni, és felhasználni az utamon. Úgy, hogy ne bántsak vele másokat.
Elhatároztam, hogy kinyitom magamat, és befogadom azt, amit hoz ez a workshop. És figyelek. Mások hogyan csinálják."
(Éva)

"Kedves Szofi!

Amikor először jártam nálad gyűlölet, harag, irigység ébredt bennem. A te tánc foglalkozásod működött, miközben az enyém (az álmom) haldoklott. Ez 3 éve volt. De már akkor is olyan hatást gyakorolt rám a foglalkozásod, hogy most, amikor fel szerettem volna ébredni, Te és a Rituáltánc óráid jutottak eszembe. Pár óra után kialakult bennem az igény és a bizalom, hogy hosszabb időt, 4 napos elvonulást töltsek el veled és a többiekkel.

Jól döntöttem. Számomra az a legfontosabb, amit mindig is biztosítani akartam az én óráimon, az a “biztonságos tér”, ami lehetővé teszi a “lélekbelátást”, a képet önmagamról, de külső szemlélőként. Az elvonuláson ezt maximálisan biztosítottad számomra. Rékának tartozom a tapasztaltakért, amit itt kapni tudtam. Isten áldása van a munkádon! Isten áldjon meg érte, amit Tőled, Általad kaptam az Úrtól!
Szeretettel: Éva G. E. K"

"Én az a “Harcos” voltam, aki elbújt az erdő mélyén, hogy nehogy észre vegyenek és harcolni, (meg)küzdeni kelljen. Nem tudtam küzdeni, nem volt hozzá erőm és nem találtam a formáját sem.
Nagyszerű élmény volt megélni, hogy most már nemhogy nem bújok el, hanem már a “zsákmányból” átmentem vadászba, és nagyon élveztem. A vadászatnak ezer arca van és megvan a maga méltósága.
Amikor már csak a vadászok maradtak a táncban én bementem közéjük és folytattam a harcot, ez korábban elképzelhetetlen lett volna.
Minden egyes erőgyakorlatban megmutatkozott, hogy hatalmas erőm van, ami kitartással párosul.
Hosszú út vezetett idáig, de az erőm visszatért hozzám."
(Z. K.)

"Mit adott a tábor?                                            
Az érzelmeim felszabadítása számomra életfeladat. Érzelmeimnek ezernyi árnyalata születik születik meg bennem pillanatról pillanatra. Egy részét örömmel fogadom, másik része öntudatlanul folyik rajtam keresztül, így lemaradok az átélés öröméről. És vannak azok az érzések, amiket nem bírok leviselni, így visszanyomom magamba, gonosz démonná válva rombolnak, megbetegítenek.

Az elvonulásra azért jöttem, hogy az érzéseim és általuk az élet akadálytalanul hömpölyöghessen bennem. Mert miközben szabad utat engedek az érzéseimnek, az élet kezd újból lüktetni bennem, és ez olyan vad és egyszerre gyengéd életigenlést és szeretetet szül bennem, amitől érzem, hogy létezem! Az érzéseimen keresztül megérintem magamat, kapcsolódom magammal és mindazokkal, akik körülöttem vannak. Szabadon, őszintén, szégyen nélkül. A legfelszabadítóbb és átalakítóbb élmény mindig az érzelmek felszabadítása workshop. Úgy látom mindig, olyan szükségem van rá, mint a kiszáradó növénynek egy csepp víz. És mindig felülmúlja még az elképzeléseimet is. Valami varázslat történik itt. Megnyit a mélységeim felé, átmos, letisztít, feltölt, átalakít. Egy valódibb arcommal találkozom.

A mostani workshop legnagyobb élménye az Ezerarcú Öröm felismerése, hogy az öröm nem egy-egy helyzethez kapcsolódik, hanem az érzéseim szabad átélése, és az abból fakadó átalakulás maga a boldogság nekem. Mert létezni Jó, létezni Öröm.  És hogy ezt nemcsak tudom, hanem tapasztalom is. Ez a legnagyobb ajándéka.

Végtelenül köszönöm, Szofi!"
(Zoé)

"Drága Judit (Szofi)!

Ismételten élmény volt veled, a vezetésed mellett megélni a psziché. az elme, az elmém rejtett bugyrait. Azt mindig is tudtam, hogy szeretek táncolni, mert a tánc mára már életformámmá vált. Egy olyan szavak nélküli kimondása annak, ami bennem van. Amit eltemettem, vagy amit még magam elől is el akarok temetni.

A hétvégén a legnagyobb élményszerű felismerést a szobrokba épített valamik jelentették. Az a sokszínűsége a szobroknak, hogy miként lehet a haragot, a szomorúságot és az örömöt felfedezni, megismerni. Azt sem gondoltam, hogy az egyéni utaknak, egyéni sorsoknak hányféle arca lehet. Élvezetes volt az utolsó nap az alkotás alkotó izgalmát, az izgalomban benne levő örömöt megélni. Köszönet mindazoknak azt az aktív együttlétet, ami ezt a négy napot jelentette!"

Ölelés mindenkinek!
(Laci)

2014. júliusa:
"Szeretek itt lenni, mert akármilyen zárkózott állapotból is indulok, a végére egy mindent és mindenkit (magamat is) átölelő emberként távozom. Az elvonuláson magammal, magamban lehetek, miközben ott vannak a többiek:  a közösség megtartó, elfogadó, biztonságot adó anyai burka. Különálló emberek jönnek és barátok távoznak."
(István)

"Azt leírni, hogy jó volt, lehet, de az élet és az a néhány nap, amelyet itt töltöttem sokkal több volt. Felszabadult gondolataim halmazának befogadására egy bazi nagy ajtó.
Az itt lévő személyek sokszínűsége, szeretete, női ereje, belső szépsége, és az, hogy lehetőségem volt megtapasztalni érzelmileg és fizikailag élmény volt."
(Laci)

"Hajóm ébenfekete csillogással siklik
Aranyhajú ölelésben
A tomboló vihar középpontjában
A semmi életre kél.

A nevem Merész Kormányos lett. Ráhangolódtam, milyen legyen. Úgy fogalmaztam meg, hogy legyen benne vagányság, kockáztatás, a folyamatos irányítás és korrigálás lehetősége. Miközben emögött ott van a tudás a Tengerről, a Hajóról, a Vasmacskáról. Amikor az egyik alkalommal a kis fakockán, amit a csoportbeosztáshoz húztam hajó volt, tudtam, jó úton megyek. Innen még bátrabban és tudatosabban dobtam ki a vasmacskát egy-egy témánál.
Így született az Örömnapon a szóló előadásom, a Japán nő.
Az érzelmeket így szétválasztva, harag, félelem, stb. jobban lehetett vizsgálgatni. Ez nagyon tetszett, és a közös, meg az egyéni munka lehetőségei is. Igen mélyre lehetett menni a kiscsoportban, a szoborjátékban. Az külön ajándék volt, hogy végig 2-3 ugyanazon emberrel kerültem össze. Én erre vágytam, és a sors a feladatokkal meg is adta nekem.
Élveztem minden alkalmat, mert éreztem a biztonságot, és magamban is a bizalmat, bátorságot, hogy lemenjek oda, ahová eddig nem mertem.
Megéreztem magamban a vadságot, ami igenis szükséges az élethez, a magammal és a másokkal való „harchoz”. Bár csodálkoztam, milyen brutális tudok lenni, megnyugtatott, mert tudom, hogy vészhelyzetben elő tudom venni.
És ráéreztem a gyengeségemre, amitől tartottam, hogy hiány. A NINCS. Aztán egy szoborjáték alkalmával láttam, mi a megoldás, amitől nagyon megkönnyebbültem. Ez is a részem, és ha óvatosan bánok vele, szépen átalakul úgy, ahogy szeretném.
Legnagyobb félelmeimmel sikerült szembesülni, és közel kerülni hozzá. Ez az egyedüllét, az időskori szexualitás, új élet kezdése, mintha 18 éves lennék.
Az, hogy SZENT legyen a negatív érzelem, ez nagy megnyugvást adott.
Megéltem az extázist, az örömnél.
Különleges állapot: miközben belül a legmélyebb nyugalom volt bennem, kifelé pedig nevettem, megállíthatatlanul.

Ahogy Szofi vezette a csapatot, le a kalappal. Mert nem éreztem irányítást, csak irány-adást, és mellette végtelen elfogadást.
Köszönöm."
(Chi Chi)

"Elvárások nélkül érkeztem az elvonulásra, és egy jó adag új felismeréssel gazdagodva térek vissza innen a mindennapokba.
Minden alkalommal, amikor a morfogenetikus mezővel dolgozunk, ámulok azon, hogy ez a dolog mennyire működik. Sokszor megtapasztaltam már ezt, mégis mindig elvarázsol. Jó volt, hogy minden érzelemre állítottunk szoborcsoportot, nagyon tanulságos volt.Döbbenetes, hogy megérkeznek azok a személyek akkor, amikor dolgozni kell velük és segítségükkel a régmúlt érzelmei egyszerűen gyógyíthatóak.
Ahogy az egyedi életsorsok e kusza szövedékké fonódnak, amiben minden érintettnek a saját élettörténete játszódik le, ugyanakkor az egész mindezek felett is akár egy  külön jelentéstartalommal bír, néha egy kívülállónak látszó ember számára is.
Csodás mesék és tanítások születtek itt ezalatt a pár nap alatt a táncunkból, az énekünkből, a könnyeinkből, amiből mindannyian meríthetünk gazdagon a saját személyes fejlődésünkhöz.

Köszönöm mindenkinek, akivel a csoportban együtt dolgozhattam magamon - magunkon!"
(Kriszti)

"Négy nap egy kellemes társaságban, megértő és intim környezetben.
A mozgás és érzelmek kedves pulzáló találkozása.
Egy utazás a valószerű és a valószerűtlen határán.
Örömkönny, szelíd és szomorú tűz.
Megnyílás, bezáródás, szertartás magamért és érted.
Mutatni az elmondhatatlant.

„Megszületni abból, mi egész,
Melyben a mindenség is csak rész,
Újra indít, hogy megszerezd,
Mely nem kapható,
Csak újra adható.”

Önfelvállalásban gazdagodva jövőre még inkább."
(Misi)

"A legnehezebb számomra a harag volt. Főleg, amikor indok nélkül kellett volna valakit macerálni. Nem is ment.
Úgy érzem, a harag mélyére még máskor le kell majd ásnom.
Összességében rengeteget adott ez a néhány nap. Nagyon sok mindent láttam meg magamból másik oldalról, vagy tudatosabban. Sok felismerés jött, jöttek olyan dolgok, amik ezalatt az idő alatt ki is tisztultak, és olyanok is, amikkel még dolgom van. Ami számomra nagyon fontos volt, hogy újra megerősítést kaptam, hogy amit szeretnék csinálni, azzal dolgom van, azzal adni tudok a világnak.

És nem utolsó sorban beállhattam egy olyan feladatba, amire már rég vágytam, de nem volt teljesen kikristályosodva. És úgy tűnik, hogy ez egy része lehet a jövőbeli utamnak.
Köszönöm, hogy felkértél a tangós előadásra. Rengeteget adott.
És még valami: nagyon sokat adott az emberekkel kapcsolódás. Rengeteg olyan embert ismertem meg, akikkel mindenféle témában még dolgunk lesz egymással. Ezért is nagyon hálás vagyok."
(N)

"Kedves Szofi!
Köszönöm ezt a csodás utazást!
Érdekes és hasznos volt fókuszáltan körbejárni egy-egy érzelmet a vezetéseddel.
Külön tartalommal töltötte meg, hogy mindezt a párommal együtt élhettem át.
Így nem csak a saját, de az ő érzéseihez is közelebb kerülhettem, egymáshoz is közelebb kerültünk!"
(Attila)

Mivel nem vettem részt korábban ilyen jellegű csoportos foglalkozáson, nem tudtam, hogy mire számíthatok. Szerencsére elvárások nélkül tudtam jönni, úgy gondoltam, „majd lesz valami”.
A tábor kezdésekor nevet kellett választani, az én nevem a „Szivárvány” lett, ami azt az érzést tükrözte nekem, hogy egyik oldalon esik az eső / a másik oldalon süt a nap. Pontosan így is éreztem magam.
A négy érzés, amivel foglalkoztunk, gyönyörű íven vitte a tábort. Többnyire szavak nélkül tudtam a résztvevőkkel együtt megélni, megtapasztalni tudatosan ezeket az érzéseket magamban. A félelemhez és a haraghoz nehezebben tudtam kapcsolódni, a szomorúsághoz és a örömhöz könnyebben. Minden egyes nap külön-külön is kerek egész volt, szépen lezárva az adott érzést.
Az élet úgy hozta, hogy mindezt a párommal sikerült megtapasztalni. A kapcsolat nagyon új még, nem igazán ismerjük egymást. A tábor alatt ez a megismerés nagyon elmélyült, olyan dolgokat is sikerült egymásról / egymással megtapasztalnunk, amikhez „normál” élethelyzetben sokkal hosszabb időre lett volna szükség. Ha valaki tud nyitott lenni teljesen, akkor ez egy óriási lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére és egymás megismerésére.
Külön köszönet Szofinak és Évának!"

(Judit)

"Fantasztikus volt ez a workshop. Tegnap átmentünk a közeli wellness hotelbe, és ahogy feküdtem a jakuzziban, az jutott eszembe, amit ebben a néhány napban csináltunk az egy érzelmi, lelki wellness volt. Kiengedtük az érzéseinket, amennyire tudtuk, aztán megvilágítottuk és megtisztítottuk őket. Persze ezt rengeteg mozgással, tánccal. Mintha egy érzelmi megtisztuláson estem volna át. Sok mindent sikerült elengednem, a szomorúságom tárgyáról kiderült, hogy már jelentéktelen és nincs már vele dolgom."
(Gyuri)

"Én nem tudtam sajnos az egész workshopon részt venni. Nehéz volt bekapcsolódnom a 3 napja együtt dolgozó társaságba, függetlenül attól, hogy voltak ismerősök. Első este az elengedés szertartáson és a masszázson nem is sikerült. Az öröm napján a délelőtti „szoborállítás” volt számomra a legemlékezetesebb, leképezte a mostani állapotomat, statikusságomat, de reményt, utat mutatott, nagyon szép vége lett. Az esti tábortűz körüli éneklés esett még nagyon jól – sosem szoktam énekelni – de most tudtam kapcsolódni. Összességében nagyon jó volt, legközelebb megpróbálok hamarabb jönni (az elejétől itt lenni)."
(Andi)

"Drága Szofi!
Nagyon örülök, hogy adtad ezt a lehetőséget, hogy leírjuk a gondolatainkat Neked, bár lehet, hogy így sem tudom majd teljességgel kifejezni, hogy mennyire becsüllek és tisztellek mindazért, ahogy végzed ezt a munkát. Ilyen nyitottságot, bizalmat, rugalmasságot még sehol nem tapasztaltam vezető részéről. Köszönöm, hogy ezt is tanulhatom Tőled!
Annyi minden történt velem, mint bárki mással, és megszokott, szélsőséges működésem a felfokozott energiákban szabadon tobzódhatott.
Láttam Afrika éhező gyermekeit, éreztem India szenvedő lelkeit, mint korábban is. Elszálltam az extatikus örömben, olyan magasra és mélyre, ahol viszont már nagyon régen jártam – végtelenül köszönöm a lehetőséget.
Nagy hálával vagyok a testem felé – féltem, hogy vajon a betegség miként fog most lakni a testemben, hogy fogok-e tudni szabadon mozogni. És BOLDOGAN tapasztalom, hogy bírja a testem, akár 1 évvel korábban. Megerősít benn, hogy a lelkem nyomora, illetve most a lelkem szárnyalása hatja át a testemet és határozza meg a működését. Ez a szárnyalás pedig nem feltétlenül öröm, sőt. Hanem a mozgások, zenék, érintések által létjogosultságot kap a lelkem, és nem számít, hogy úgymond negatív aspektusok jönnek felszínre, mert a lényeg, hogy tér van számukra lenni, és ezáltal szükségtelenné válik a testbe kihelyeződésük.

Köszönöm!
Hatalmas élmény újra SZABADON MOZOGNI!!!
A számtalan lélekemelő és felszabaduló érzés ellenére mégis szomorúság van a szívemben. Mert azt a problémakört, amitől leginkább szerettem volna szabadulni, vagy felemelni vagy megtisztítani vagy átalakítani vagy ELENGEDNI, sajnos nem sikerült. Megjelent újra a szokásos minta a fizikai síkon is, és én nagyon szomorú vagyok. És csalódott és reményt-vesztett. Úgy tűnik „ez van”, ezzel kell élnem. Nem sikerült fókuszt váltani.
De ez az én személyes ügyem. A tábor maga CSODÁLATOS volt.
Annyira köszönöm!!!

Isten áldjon minden szeretteddel együtt!
(Erika)

"Visszatalálás önmagamhoz
Lehulltak az álarcok, és fölfénylett legbelsőbb önvalóm.
Küzdelem és fájdalom, megtisztulás, áhitat, a teljes és feltétel nélküli önátadás, az öröm korlátlan szabadsága
A teremtő energia áramlása, harmonikus csatorna Ég és Föld között.
Őszinteség és bizalom bölcsője
Bölcsesség, szeretet és HUMOR – fölszabadítás, amely szárnyalóvá tesz
Jelek az úton – iránymutatók, útjelzők, támaszték és hívogatás. Erőm szabad áramlása.
Beleolvadhattam a Teljesség pillanataiba.
Hálás köszönet mindenkinek mindenért, vezetőnknek, Juditnak, a pajkos tündérlánynak, Évának, és az összes dalos pacsirtának."
(női résztvevő)

"Az eddigi megtapasztalásaim többszörösét éltem át ezen az egyetlen héten.
Nagyon hiánypótló volt számomra a tegnapi külön férfi, női csoport felkészülése a szereplésre. Nagyon különleges élmény volt a férfi csoport tagjának lenni.
Ezután könnyebb lesz a valódi érzéseimhez kapcsolódnom."
(D)

"Sokan voltunk, alig tudtam befogadni ezt a sok új embert, régen voltam csoportban. Sikerült. A természetesség, a köznapi szóhasználat először meglepett, végül úgy gondolom ez a mai kor következménye és sokkal oldottabb hangulatot, légkört teremt.
Nagyon vártam a feloldódást, az öröm napját, már tényleg elég volt a félelem és a harag. A hosszú folyamatok és a saját állapotom miatt is. Végül az öröm napján ült rám egy új szomorúság és ez így megy tovább.
Gondolom a többiek majd részletesebb elemzést írnak. Remélem ezzel is segítettem valamit. Ha mást nem, megerősíteni azt a hitet, hogy szükség van az ilyen összejövetelekre, ahol azok, akik fogékonya erre az elengedés módra. A félelem és a fájdalom örök, így mindig lesz miről beszélni.
Köszönöm!!!
(Marcsi)

"Amikor a „CSEND A SAROKBAN” megjelent belül és kívül, akkor bepillantást nyertem az örök pillanatba, amit elmondani nem lehet, csak eltáncolni. A tánc áramlásában megszületett a „DUPLA ÖRÖM”, aki most köszönt benneteket. A táncom során az élet rendezője átvitt a káoszon, ahol találkoztam a zavarodottsággal, a monotonitással, a különböző érzelmek kimutatásával, A NAGY KONTRASZT-al a hétköznapi élet és az elvonulás között, a DUPLA FÉLELMEK-kel, amelyek megjelentek bennem az érzelmek kifejezésétől.
A táncom által történt útkeresésem során megtörtént a káoszom átrendeződése, ahol mérföldkövekként találkozhattam:
IMBOLYGÓ MAJOMMAL, FOLYONDÁRRAL, LEFAGYOTT FŐFORRÁSSAL, SZERETŐ SZEMEKKEL, ÜVEGFAL MÖGÖTT REJTŐZKÖDŐ KAMÉLEONNAL, BÁNATBÓL SZÜLETŐ ÉLETTEL, BÁTORSÁGOT MERÍTŐVEL, TÁRSULT IZGALOMMAL, KÖTÖDNI VÁGYÓVAL és végül az ÉLETTEL TÁNCOLÓVAL,
melyből megszületett a DUPLA ÖRÖM-öm!"
(Róbert)

"Cseppet sem lepődtem meg azon, hogy ismét jól éreztem magam!!!
Meglepetés volt viszont, hogy az utolsó napokra ennyi ember jött össze, és ez azon felül, hogy tudtam, más lesz, mint az előző évben, amikor szinte mindenkit ismertem a résztvevők közül, ez újabb izgalmat jelentett.
Minden várakozásomat felülmúlta, hogy ilyen rövid idő alatt, mennyire össze lehet hozni ilyen sok és sokféle embert!!
Annyira szép megéléseim voltak, hogy alig találok rá szavakat.
Itt sokat tanultam nálad arról, hogy akkor is el lehet kezdeni valamit, ha szinte fogalmam sincs mi fog történni a következő pillanatokban. Ha van kivel/kikkel együttműködni, akkor a történtek/élethelyzetek szépen kibontakoznak anélkül, hogy megtervezném őket és mint egy családállítás során az érzelmi minták szépen kirajzolódnak a szemem előtt, nekem csak rá kell csodálkoznom, és így teljesen más, mint amikor benne vagyok igaziból abban a helyzetben. Kívülről rátekintve megérthető és könnyen elengedhető, amire már nincs szükségem.
A fájdalommal való munka nagyon fájdalmas volt, sokkal jobban felkavart, mint azt előtte gondoltam volna. Az volt a legmegdöbbentőbb, hogy miután kisírtam magam a saját bánataim miatt, olyan mélyen érintett meg a társam fájdalmas története, hogy az enyém szinte eltörpült emellett, és sokkal beljebb kerültem a lelkembe. Nagyon nehéz volt ebből az érzésből visszakeverednem  a „normál” állapotomba.
Az örömmel könnyen azonosultam, nagyon jó volt átélni a közös örömperceket, és azt, hogy mennyire hasonlóan rezgünk társaimmal a spontán alakuló csoportokban.
Az elengedés szertartás igazi szentség volt számomra…
Imádtam együtt rezegni, táncolni, zümmögni, nevetni, röhögni, küzdeni, ujjongani, énekelni, ugrálni, beszélgetni, szomorkodni, örömködni Veletek.
Köszönöm!

Hála Neked Judit Sophia!
Ui. továbbra is tanulom, hogyan lehet az érzelmeimről szemléletesen beszélni, de tudom, hogy ebből a szempontból is jó helyen vagyok Nálad, Veletek!"
(Erika)

"A táborozás utolsó éjszakáján azt álmodtam, hogy üvegszilánkok és tükördarabkák fúródtak a talpamba. Lassan elkezdtem őket kiszedegetni, de mivel fájdalmat éreztem a sebek miatt, lassan tudtam csak járni. Egyszer csak páran a táncos társaim közül ott teremtek, beléjük kapaszkodva pedig gyorsabb lett az előrehaladás.
Számomra ez az álom azt jelenti, hogy a sebek, melyeket régóta hordozok és lelassítanak, most gyógyulásnak indultak, mert végre sikerült eltávolítanom belőlük az akadályokat, társaim megtartó ereje és bíztatása által ez a folyamat pedig felgyorsult. Nagyon nagy lehetőség volt számomra, hogy maszkok nélküli közösségben, túlmisztifikált, sallangos szituációk és tapasztalatok nélkül lehettem önmagam, fesztelenül és boldogan.
A szabad táncban az érzelmeimmel való játékos kapcsolódás pedig a tökéletes elfogadás ajándékát adta.
Puszi Nektek!"

(Edit)

2013. nyara:

„Drága Judit Szofi!
Köszi a gyűjteményt és az egész hétvégi élmény hegyeket (és völgyeket… )!
Ennek a sok névnek az olvasgatása tök jól visszahozta a tréning hangulatát. Zseniális, hogy a feszes tempó, és a vezetett gyakorlatok ellenére sem éreztem kényszerítve magamat, hogy belemenjek valamibe, amibe nem akarok, és szinte észrevétlenül csúsztam olyan tudatállapotokba (hangulatokba, érzésekbe), amiket a „külvilágban” viszont nem mertem megélni. Innen elvihettem ezek lenyomatát, és elővehetem később „éles” helyzetben is, ha akarom.

Az érzések tudatosítása nekem nagyon segít abban, hogy képes legyek másképp dönteni helyzetekben, ami folyton ismétlődött eddig, de már rendesen elegem van belőlük.

Megtanultam újból érezni rejtett (lenyomott) érzéseket, amiknek a tudatában, az életem egyre spontánabbá, mégis irányíthatóbbá válik. Finom árnyalatokat fedeztem fel, ami nem csak nagyobb belső örömforrás, de így sokkal adekvátabban is tudok reagálni dolgokra. Pl. kevesebb félelemmel, több örömmel, vagy éppen kifejezett, de nem romboló haraggal. Felismertem, hogy a negatív érzéseim is szolgálhatnak engem, akkor is, ha azokat rossznak tituláltam eddig. Pl. a szomorúságomat alkotóképességgé, a haragomat tetterővé, félelmemet bizalommá transzformálhatom.”

„Még mindig alig hiszem, mi történt most hétvégén! Egyenesen újjászülettem!!! Még mindig nagyon elevenen él bennem sok minden, főleg a vasárnap történései. Nem gondoltam, hogy van dolgom az örömmel, és tessék...!!! KÖSZÖNÖM!!!”

„Olyan volt számomra ez a hétvége, mint egy érzelmi méregtelenítés.
Mint egy tisztító kúra után rengeteg energia szabadult fel, csak éppen érzelmi energia.
Most sokkal tisztábban látom és érzem hogy mire van és mire nincs szükségem.
Mindig van választásom!
Nagyon jó volt végig menni az alapérzelmeken. A harag mögött rengeteg energiát, erőt fedeztem fel, ami ott lappang bennem. Annyi érzelmi energia szabadult fel, hogy az elképesztő, miközben meg a hétköznapok olyannak tűnnek, mintha nem lenne bennük elég érzelem."
(H. Gy.)

"Sikerült az egyik legmélyebb félelmem mélyére tekintenem, ami nagyon felszabadító számomra."
(férfi résztvevő)

"Sok nagyon különböző ember vett részt, de a két nap alatt sokakkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint például akivel nap mint nap találkozom. A végére kialakult egy együttérzés a csoportban, hogy igazából ugyanazok az érzelmek mozgatnak minket.
Pár éve részt vettem Frank Cardelle két tréningjén is, amik fantasztikusak és intenzívek voltak. Régóta keresek hasonlóan intenzív csoportot, hát most megtaláltam.”
(Gyuri)