"A humorban van valami nagyság, a legyőzhetetlenség diadala, amelyben a személyiség felülemelkedik a testiségen." - mondja Freud (1927), amely mondás szerintem Freud legéletszerűbb megnyilvánulása (mer' amúgy tök hüje vót).

A múltkori SzimbolonSzínházi "büfében" szóba került egy bizonyos Hofi idézet, amit most meg is találtam a neten. Hallgassátok szeretettel, és röhögjetek egy jót. Azok értik igazán, akik a 70-es, 80-as években voltak gyerekek, ill. felnőttek. Akiknek nincs elég idejük végignézni (pedig érdemes), azoknak mondom, hogy 25:49-nél kezdődik a kecskés sztori.

Puszi, Éva

https://www.youtube.com/watch?v=taY6jj-z1UU

Ezt is érdemes elolvasni, nálam nagyobb tudásúak is így vélekednek:

"Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed, valamitől megszabadulsz. Minden öröm "felszabadult" öröm. A félelemtől szabadulsz meg ilyenkor. Kilépsz a sötétből. A bánatból. És azt érzed, lebegsz. Hogy fölénybe kerültél valamivel, ami rossz és baj és lesújtó. Ilyenkor hirtelen összeáll a törött kép. Eloszlik a szorongás. Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert rájössz, hogy az élet győzött a halál felett. És a halhatatlanság a mulandóság felett. Minden kacaj az ösztönös halhatatlanság-érzetből ered. Ha már nevetni tudsz valamin, tudod, hogy nincs baj. Győztél. Lelkileg mindenképp. Már nem zuhansz, hanem repülsz. Ezért van az, hogy minden igazi Mester derűs. Ha nincs derűje: nem igazi mester. Minden Buddha szobor mosolyog. Egyetlen komor, lesújtott, szomorú vagy kétségbeesett Buddha arcot nem ismersz. Mert a hívei tudták, mit élt át: derűt. Hogy nincs halál. Nincs félelem. Minden homokzsákot kidobott a Lelkéből, és most nevet. A kínai mesterek pedig kifejezetten röhögnek. Ami nem fölfelé repül, az lefelé zuhan. És az emberi lélek, ha ráébred önmagára: repül. Ha rossz kedvem van, ne figyelj rám, mert tévedésben élek. Csak azokat a szavaimat fogadd el, amiket örömmel mondok."