Szerelembe emelkedem

Kedves Lélekszíntér Olvasó!

Mióta az eszemet tudom, már az oviban is, egyfolytában szerelmes voltam. Sosem felejtem el, amikor Tamással, az első ovis szerelmemmel csókolóztunk. Emlékszem, mutattam neki, hogy döntsön oda a falnak, és adjon a számra puszit, mert ezt láttam a filmben... Az a sok izgalom, hogy vajon rám néz-e az aktuális jelölt, mit vegyek fel a bulira, mondjak valamit, vagy csábosan pislogjak csak inkább? Emlékszem, ahogy a barátnőimmel órákig ecseteltük, vajon mit jelenthet az a pillantás... aztán az órákig tartó álmodozás...
Emlékszem az első, aztán a legfájdalmasabb szerelmi csalódásra. Egyszerűen nem értettem, nem voltam képes felfogni, hogy én miért szeretem még, ha ő már nem? Hogy van ez? Miért így lett kitalálva? Fel voltam háborodva, haragudtam a srácra, az életre, az istenre, miért???

Aztán elegem lett az egészből. Engem többet nem fog senki megbántani, pofára ejteni. Majd inkább én. A fájdalom hatására megszületett bennem a Végzet Asszonya. Érdekes módon a pasik jöttek sorban, én meg keresztül masíroztam rajtuk úgy, hogy semmit nem éreztem. Élveztem a hatalmamat. De sok köszönet nem volt benne, hamar jött a kiégés, kiüresedés, amit a piák sem tudtak igazán tompítani. 

Majd a tisztulás igénye született meg bennem, a spiritualitás fényes szele könnyített ki, és találtam rá a férjemre, lett szép családom. A gyerekeimbe is szinte szerelmes voltam. De a sok nehézség, a napi rutin, a közös feladatok kényszere beárnyékolta a fényt. Vajon elég a tudatosság? Az isteni cél a boldoguláshoz, boldogsághoz? Jaj, hogy hiányzott egyszer csak az a vágy... sóvárogtam az újra, az izgalomra. Érinteni és érintve lenni akartam. Látni magam gyönyörűnek a másik tekintetében. Olyan gyorsan elfogy az élet. Tanított a betegségem arra, hogy használjam ki a pillanatot, engedjem bele magam a megújulásba, ne várjam, hanem menjek elé. Meg tudtam teremteni aztán a saját medencém kelyhéből azt a teret, amiben el tudunk lazulni... És most a szívem nyílik tovább és adni vágyom, adni szeretnék...

Voltak pillanatok, hoszabb, rövidebb időszakok, amikor nem hittem a szerelemben. De hinni akarok. Mert nélküle szürke a világ, és nincs igazi szépség, nincs gyönyör és gyönyörködés. Most már tudom, hogy a szerelem nem csak egy érzés, hanem sokkal inkább egy út, egy beavatás a szeretet minden aspektusába. Egy sokarcú folyamat, melynek minden állomása szükséges ahhoz, hogy integrálódjon bennünk Lelkünk Ragyogó Jelenvalósága. Ezt nem lehet másképp. 

Te hogyan keresed a szerelmet? Ha kapcsolatban vagy, hogyan tartod fenn a szerelem lángját vagy a szeretet tüzét? Mennyire ismerős az, hogy kívülről várod a nagy Ő-t, a másikban keresed azt a szikrát, ami majd benned is fellobbantja a szenvedélyt?
Milyen gyakran várjuk a szeretetet és a szerelmet a másiktól! Keressük az Igazit, újra és újra vágyunk a nagy fellángolásra, az izgalomra és a mindent elsöprő érzésekből fakadó életteliségre. Aztán nagyon sokszor nehezen tudunk megbirkózni azzal, amikor a tűz kialszik, és a tápláló érzelmek áradása lassan elapad… A kollektív szerelem-ábrándot gyakran követi a csalódás, a megbántottság és kiábrándultság, vagy éppen a szürke hétköznapok monotonitása.

Mi lenne, ha kipróbálnád másképpen is? Mi lenne, ha hagynád, hogy a MŰVÉSZ archetípusa elvigyen önmagad középpontjába, oda, ahol újjászülethet benned a Szerelem? Mi lenne, ha megtanulnád engedni, hogy lassan, de biztosan kibontakozzon, egyre jobban átjárjon, finoman nyitogatva ellazítson, és feloldja belső gátjaidat? Ilyen az, amikor szerelembe emelkedsz önmagaddal és mindazzal, ami körül vesz. Ekkor tudod újra észrevenni, hogy a szerelem nem egy kiváltság, hanem sokkal inkább a léted természetes belső állapota, ami mindig ott van benned. Amikor nyitott szívvel észreveszed az élet csodáit magad körül.

Ebben az állapotban beengedni a meglévő vagy új partneredet már egy teljesen más minőség. Nem elvárásból születik, hanem elfogadásból. Nem egymást kimerítő és egymásból táplálkozó, hanem egymást támogató és tápláló.

Lehet, hogy már e sorok olvasása közben is azt érzed, hogy „szép, szép, de sajnos nem így működik az életben”. Vagy egyéb ellenállásaid jelennek meg. Helyes! Első lépés amúgy is a felismerés. A következő RituálTáncunkon ugyanis ezzel is fogunk foglalkozni. Megnézheted, hogy éppen most milyen akadály van a szerelem útjában, hol keletkezik benned és hogyan tart vissza attól, hogy megtedd a következő lépést a benned is ott lévő és kibomlásra váró Szerelem-létállapot felé. Majd mindezt a mozgás, szabad tánc segítségével oldhatod magadban annyira, amennyire éppen most jól esik.

Készen állsz rá? Gyere, táncold el!
RITUÁLTÁNC - TOVÁBB A SZERELEM ÚTJÁN - okt. 21. 18.30, Magnet Ház, Juhar terem>>>

Szeretettel várunk!
Berkes Szofi Judit