Ki az, aki kíváncsi?

Kedves Olvasónk!

Egy a szívemnek nagyon kedves témához érkezünk a Lélekszíntér önismereti utazásában, az Ikrek jegyének archetípusa kapcsán. 
A bennünk élő Kicsi, a belső Gyermek hívja ilyenkor (is) a figyelmünket.
Emlékszem, hogy imádtam, amikor anyuval a gyerekkorról beszélgettünk. Mesélt rólam, rólunk és ittuk a szavait és sokáig nevettünk egy egy kiskori aranyköpésen, amit egy kis füzetbe gyűjtött össze.
Mesélte, hogy mennyire szerettünk játszani, hogy milyen komoly izgalommal vetettük bele magunkat például a bunki építésbe. Hogy néha, ha nem tudtam befejezni aznap este, akkor másnap korán keltem, hogy végig játsszam...
... és én is emlékszem a kölnibe áztatott, csillogó kagylókra, a mamámék előtti mező illatára, a szénában heverészésre, ahogy apu dobált a Balcsiba, amikor az osztálytásam bicajával eltanyáltam és tönkrement. Emlékszem a szépre, de a félelemre is, amikor megszületett a tesóm, és már nem én voltam a kedvenc; amikor menni kellett suliba és rettegtem, hogy engem fognak feleltetni; amikor tudtam, hogy nem fogják megvenni a szüleim, amit nagyon szeretnék; a szégyenre, amikor nem tudtam olyan jól kifejezni magam...

Te mire emlékszel először, ha a gyerekkorodra gondolsz?

Az egyéni terápiákon, oldásokon szinte mindig van egy olyan rész, amikor gyermekkori élmények, traumák jönnek elő. Hiszen ebben az időszakban még annyira ki vagyunk szolgáltatva a felnőtteknek, függésben vagyunk, ennek minden velejárójával együtt. És mindig nagy megkönnyebbülést ad, ha ezeket az emlékeket jobban megnézzük, átértelmezzük és meggyógyítjuk.
Íme, néhány példa az oldások tipikus képeiből:
"A suliban mennek előttem hárman, barátnők. Érzem, mennyire közéjük akarok tartozni, de nem várnak meg. Z. hátraszól: Te sose leszel közénk tartozó, sose leszel a barátnőnk."
"Az iskolában mindenkinek voltak pisztolyai, de nekem nem engedte anyukám, hogy legyen, hogy ne legyek erőszakos. Apu egyszer vett nekem egyet, de anyu kidobta, és én nem mertem szólni neki, hogy mennyire fáj."
"El akartam menni a barátnőimmel bulizni, de apám nem engedett, mert rosszabb jegyet kaptam, mint szerette volna. Elkezdtem hisztizni, de erre dührohamot kapott. Ordított velem. Felmentem az emeletre és dühömben a falba vágtam a fejemet. Sosem tudtunk semmit megbeszélni."

A sok szépséges emlék azonnali jókedvet, töltődést hoz, ha felidézzük. A fájó emlékek is figyelmet kérnek, bár igyekszünk elnyomni őket és száműzzük a tudatunkból, mondván: Elegem van ebből, nem akarom látni, érezni.
Sajnos nem tudjuk sokáig fedő alatt tartani az ilyen emlékeket, mert ezek válnak azokká a "nyomógombokká", amiket aztán mindenki megtalál időről időre, persze a legrosszabbkor. Itt vagyunk érzékenyek, sebezhetők, sérülékenyek. De a megoldás nem az, hogy tovább rejtegetjük, hanem sokkal inkább, hogy feltárjuk és meggyógyítsuk magunkban a gyenge pontjainkat.

Erre hívlak most, ha szeretnél te is előbbre jutni a múltad rehabilitációjában.

A RITUÁLTÁNC MOZGÁSMEDITÁCIÓ következő alkalmával - jún. 10-én - ezzel a témával táncolunk: RituálTánc a belső Gyermekkel>>>

A témában ajánlom még ezt a blogbejegyzést is: Mindenkiben él egy Belső Gyermek>>>

Még mindig vannak szabad helyeink a nyári elvonulásra, melyre téged is várunk!
BIZALOM ELVONULÁS HVAR SZIGETÉN, JÚLIUS 16-26-IG>>>

Jó önfelfedezést kívánunk!
a Lélekszíntér csapata