Keresd a LÁTOMÁSOD!

Kedves Olvasónk!

A természeti népeknél, különösen az indiánoknál, fontos beavatási ritusként tisztelték és akalmazták a látomás keresést. 
Amikor eljött az ideje, a fiatal fiúkat elkísérték egy addig ismeretlen, de számukra Szent Helyre. Ezt a folyamatot a törzs sámánja vitte véghez. Ő szólította a fiút, ő választotta ki a számára megfelelő helyet, mely általában egy hegy oldalában volt és amelyet természetesen a Nagy Szellem mutatott neki. A törzs elbúcsúztatta, majd elindultak, teljes csendben a vadonban.
A Szent Helyre megérkezve a sámán néhány fontos instrukcióval látta el a fiút, majd magára hagyta.
Keresnie kellett olyan köveket, melyekkel körberakta a látomás keresésre kiválasztott helyet. Ez a kör a fókuszálás helyévé vált és egyfajta védettséget is adott. Ezt a kört csak a látomáskeresés végén hagyhatta el.
És elkezdődött a folyamat, melyben megszólította az Erdő Szellemét, majd behívta a többi Szellemet, akire szüksége volt és akiket elfogadott, mert  "bejelentkeztek" a keresés során. A fiú nem vehetett magához sem ételt, sem italt, mert ezek a földi síkhoz kötötték, kapcsolták volna. Hiszen a cél az volt, hogy felszabadítsa magát az anyag fogságából és megnyissa a szellemét a LÁTÁS erejének. 
Énekelt, imátkozott éjt nappallá téve, és egyre jobban belemerült a belső világába, melyet persze a külső világból jövő hangok és impulzusok kísértek. Az erdő hagjai, a fák susogása, a madarak éneke, az állatok neszezése... mind mind jelentőséget kaptak, és üzeneteket hordoztak. Fokozatosan felébredt belső észlelése, érzékelése, látása megnyílt. Látta az Erdő Szellemét, látta az Állatok Szellemét, látta a világok mögötti világot... Lelke mélyéből kérte a Nagy Szellemet, mutassa meg, mi a célja az életének. Vajon mire szánja őt a Szellem, mi a feladata, ki ő, mint Férfi, ki ő a törzs rendszerében, mivel tud hozzájárulni a törzs jóllétéhez?
És a Szellem megmutatta magát egy látomás formájában. Persze, ez nem egy konkrét szituáció volt, hanem szimbolikus kép, melyhez érzések és minőségek is tartoztak. Nem is az volt a lényeg, hogy rögtön értse minden részletét. Sokkal inkább az a bizonyosság, hogy vezetve van, hogy valami nagyobbhoz tartozik, hogy egyedi és jogosult a saját lényéből jövő Élet Álom beteljesítésére. És ez csakis az ő és a Nagy Szellem dolga, nem tartozik másnak magyarázattal róla. Amikor a sámán eljött érte, hogy lekísérje a hegyről, már egy másik embert, egy férfit látott. A szemében tűz csillogott, mert egy új akarat költözött a lelkébe, és pontosan tudta, érezte, hogy mi a dolga. A törzs is így fogadta, felelős felnőttként, egy teljes értékű tagként, kinek ünnepelték a látomását, teremtő erejét, és helyet adtak neki a Férfiak Körében.

És vajon hol voltak eközben a lányok? Nekik is volt ilyen beavatásuk?
Mivel a nők természetükből kifolyólag közelebb vannak a megnyíláshoz a havi ciklusuk révén, rájuk másfajta beavatások vártak. De látomásaikat ők is ünnepelték. Akár azzal, hogy sátoruk, tipijük oldalára Álomfogókat fontak, készítettek - lásd a fenti képen - melynek azt volt a szerepe, hogy éjszakai álomutazásaik során megkaphassák azokat az üzeneteket, mellyel minden hónapban megújíthatták önmagukat. Ezeket az üzeneteket nagyon komolyan vették és ezek szerint alakították viselkedésüket, kapcsolódásaikat, környezetüket.

És vajon hol vagyunk ebben mi, modern, civilizált emberek?
Honnan vesszük a céljainkat? Merünk-e nagyot álmodni? Merünk-e újra Álmodni? Vannak-e látomásaink? Ezek valóban a miénket, vagy inkább készen kaptuk őket valakitól, akit nálunk okosabbnak hiszünk?

FIGYELEM, FIGYELEM! MINDENKI JOGOSULT A SAJÁT ÁLMAI SZERINT ÉLNI, TEREMTENI!

Az Álmodó archetípus álmodozós, visszavonulós, pihengetős időszaka pontosan erre hív. A tavaszi megújulás előtt merüljünk hát bele Álmaink tengerébe és hozzuk fel azt a LÁTOMÁST, mellyel megújíthatjuk az életünket!

A következő programokat ajáljuk ehhez:
1. RITUÁLTÁNC- LÁTOMÁS KERESÉS - márc. 18-án 18.30-tól a MagNet Házban>>>
"Emlékszel arra az érzésre, amikor egy ötlet megfogalmazódik benned? Sokszor nincs is közvetlenül köze ennek az adott helyzethez, amiben éppen vagy. Néha, váratlanul, látszólag a semmiből megjelenik bennünk egy kép, gondolat, késztetés és vele jön a vágy, hogy – „ez de jó lenne…” Ilyenkor érhető tetten az a finom, láthatatlan világ a látható világ mögött. Nevezhetjük másik dimenziónak, morfogenetikus térnek, a lélek világának, stb. A következő mozgásmeditációnk ebbe a térbe kalauzol el bennünket, hogy megmerítkezzünk az Álmaink Tengerében.
Az ősvíz, mint őselem nagy szerepet játszik ennél az archetípusnál, amelyből mindig újjászületik az élet. Ez szimbolizálja a végtelen bőséget, a teremthető életformák és lehetőségek óceánját, a mindenség szülőméhét. Itt még minden lehetséges, minden VAN és semmiben sincs hiány. Ez a teljesség birodalma.
A bennünk élő Álmodó ebből a termékeny térből hozza át azt a LÁTOMÁST, ami lelkesít és megvalósításra ösztönöz a következő életszakaszban."

2. TANTRATÁNC ELVONULÁS - márc. 22-24-ig Máriahalmon>>>
"A TantraTáncokon lehetőségünk van gyakorolni női és férfi energiánk felébresztését, megtiszítását, kibontakoztatását és kiegyensúlyozását. A mai társadalomban ezek a nemi szerepek hatalmas változáson mennek keresztül, melyek megviselik az egyént. Anyáink és apáink nem tudnak segíteni ebben a változásban, mert ők a "régi korszak, a régi ideák és szerepek" energiáiban éltek. A Vízöntő kor küszöbén nekünk kell felfedeznünk az új lehetőségeket. Mi vagyunk az Új Korszak társ-teremtői.
Vajon milyen üzenetet szeretnénk gyermekeinknek átadni? Hogy nem tudtunk megbirkózni a kihívással, ami a férfiasságunkat, a nőiességünket, a párkapcsolatainkat, az intimitásunk világát érinti? 
Vagy inkább belenézünk korszakunk tükrébe és vállaljuk a kihívást?
Az idea - az Unio Mystica, vagy Szakrális Egyesülés - a párkapcsolati és belső energetikai szinten mindig is volt, van, lesz. Ami változik, az a régi konstrukciók, hitrendszererek és társadalmi beidegződések talaján történik, ugyanis itt egy megújulási folyamat zajlik nagy erőkkel.
Ha téged is érdekel, hogyan használhatod jól ezt a megújulást a saját életedben, akkor szeretettel várunk ezen a különleges elvonuláson, ahol sok mindent felfedezhetsz a témában!
...és mindezt ötvözheted egy kikapcsolódással is, távol a város zajától, hasonló gondolkodású társakkal, és olyan programmal, mely nem csak a fejednek szól, hanem egész lényedet bevonja a felfedezésbe...
Ugye te is velünk tartasz?
"

3. SYMBOLON KÁRTYA ALAPTANFOLYAM indul márc. 29-én, 18 órától a Lélekszíntéren>>>
Szeretnél harmóniában élni önmagaddal és visszakapcsolódni a természet rendjéhez, ciklusaihoz? Felfedeznéd saját természetedet, működésed, viselkedési mintázataidat? 
Ha igen, neked szól a Symbolon kártya alaptanfolyam, ahol a 12 archetípusra építve archetipológiai és alapfokú asztrológiai ismereteket adunk át neked.
Az emberiség története archetípusos történetek és emberi játszmák sorozata. Az „emlékezés játékának” is nevezett Symbolon kártyacsomag lelkünk mélyére hatolva fedi fel emlékeinket, tárja fel külső-belső történeteinket. Az elénk táruló képeken keresztül megpillanthatjuk, hogy milyen történet részesei vagyunk éppen. A kártyákon lévő jelenetek tipikus emberi élethelyzeteket ábrázolnak. Ezeket a szerepeket játsszuk ősidők óta, csak a díszlet változik. A kártyák segítségével feltérképezhetjük saját természetünket, viselkedési mintázatainkat, erőinket. Mélyebben megérthetjük önmagunkat és azokat, akikkel kapcsolatban állunk. Megismerhetjük mindennapi életünket az archetípusok tükrében.

Álmodjuk újjá életünket belső Látomásunk alapján!
Szeretettel,
a Lélekszíntér csapata