A harag egy univerzális érzés. Nagyon erős. Végigkíséri egész gyermek- és ifjúkorunkat. A dackorszak és a kamaszkor… Jézusom! Emlékszem arra a jeges gyűlöletre, amit a tesóm iránt éreztem, amikor valami veszekedésbe bonyolódtunk. Félek leírni, de az az igazság, hogy ilyenkor legszívesebben eltöröltem volna a föld színéről. Alig tudtam kivárni, hogy átjussak a védelmi rendszerén és bevigyek egy jó erős ütést hastájékra, ahol a legjobban fáj. Természetesen, amikor sikerült, én voltam a legjobban megijedve, hogy valami sérülést okoztam – de ez már a családi kapcsolatok témaköre. Az az erő… amit ilyenkor éreztem, na az hiányzik most. Elfáradtam a harag elnyomásába.

Amikor az eddigi életemre gondolok, belesajdul a szívem. Tele van a múltam elmulasztott lehetőséggel, amiket azért nem tettem meg, mert féltem. Féltem a megszégyenüléstől, féltem a fájdalomtól (ez mekkora hülyeség, az mindig elért így is), féltem attól, hogy nem felelek meg. 
Most már nem akarok tovább úgy élni, hogy a félelem irányítsa az életemet. Itt vagyok az életem közepém, és rájöttem, hogy nem segít senki. Magamnak kell megtennem a dolgokat, nem várhatok másra. Amikor majd visszagondolok 80 évesen az életemre, nem akarom azt látni, hogy elmulasztott lehetőségek sorozata.
Egyszer olvastam egy Feldmár írást és annyira megtetszett, hogy el is mentettem, és többször elolvastam. Most idemásolom nektek, akik olvassátok. Egyszerű, lényegretörő, engem nagyon inspirál.
Tehát Feldmár András:

Sokat gondolkodom azon, hogy van-e valódi eredménye az életemben a spirituális úton járásnak. Sok elméletet hallunk, sokakra rácuppanunk, elméletileg magunkévá tesszük, de hogy igazi, kézzelfogható változás létrejön-e, azzal ritkábban találkozom.

Aztán egyszer csak a kezembe akadt a honlapunkon a bejegyzés – 1 éve és 36 hete vagyok itt -, és végiggondoltam, mi is történt velem ez idő alatt.

Tudtad-e, hogy ha valami elégszer megismétlődik, egy úgynevezett morfogenetikus mező jön létre, és a rezonancia ezzel a mezővel növeli annak valószínűségét, hogy az esemény újra megtörténjen.

Az események ugyanúgy képesek rezonálni, mint a hang. Az események helyszínét morfogenetikus mezőnek, az ismétlődő események jelenségét pedig morfogenetikus rezonanciának nevezik.

Mit is jelent ez az egyszerű, de talán szokatlan kifejezés: a test tudatossága?

Általában csak a gondolatainkról szoktunk úgy beszélni, hogy az tudatos. Amikor egy érzelmet valóban átélek, az érzelmi tudatosságban vagyok. Amikor fáj a lában és ezt élem át, a test tudatosságában vagyok. Magától értetődő, hogy tudatossá tehető belső világunk több más területe. Nem könnyű azonban tudatossá tenni magát a tudatállapotot, amelyben vagyok, és elkülöníteni ezt a létállapotot a többi élmény állapotától.