Kedves Lélekszíntér olvasóm!
Rég nem írtam hírlevelet, de itt az idő megtörni a csendet.
Az elmúlt időszak a Lélekszíntér külső munkáját – értem ez alatt a különböző programokat, workshopokat és legfőképpen a rendszeres, hétfői RituálTáncokat – totál felfüggesztette, mivel nem lehetett csoportos tevékenységeket folytatni.
Nagyon sokkoló volt számomra ez az egész. Olyan evidencia volt, hogy együtt vagyunk, mozgunk, fejlődünk, szeretünk, támogatjuk egymást… hétköznapi gyönyörűség volt, amit természetesnek vettem, mintha mindig így lenne.
Sok mindent olyan természetesnek vettem, néha már nem is értékeltem eléggé. Gondolom, te is így voltál ezzel. Most ráébresztett ez az egész helyzet, hogy semmi sem marad ugyanolyan, még ha nap, mint nap történik is velem.
Nagyon mély és felforgató, átmozdító...
Milyen romantikus felhőtlen időben esténként felnézni az égre és figyelni, hogy éppen milyen alakja van, mennyire fényesen ragyog, vagy újhold idején ennek a csodálatosan fényes, ezüstös ragyogásnak a hiányát észrevételezni. Mégis, a legtöbben még úgy állnak hozzá a Holdhoz és ránk, emberekre gyakorolt hatásához, hogy „szép, szép, ott fenn az égen, jó távol, de ennél többet ne akarjunk belemagyarázni, hagyjuk inkább…”.
