Blogok

Kedves Lélekszíntér olvasó!

A Napunk a Mérleg jegyében jár, ami a Lélekszíntér tematikus évkörében a MŰVÉSZ archetípusra irányítja a figyelmünket.

Mi is ennek a szerepszemélyiségnek a fő mozgatórugója?

Az egyensúly keresése. A kettősségek feszültségéből létrejövő alkotás, harmónia keresés. 
Ha megteremtjük a harmóniát, akár csak egy pillanatra is, azonnal érezzük azt - egyfajta szépség-élményként, megnyílásként, fellélegzésként.

Az egyensúly az Univerzum egyik megkerülhetetlen alaptörvénye.
Dan Millman így ír erről az - Erre születtél - című könyvében:
"Az egyensúly kozmikus, biológiai és személyes szinten egyaránt érvényes ránk - testünkre, elménkre és érzelmeinkre - , emlékeztetve minket arra, hogy minden cselekedetünket képesek…

Kedves Lélekszíntér Olvasó!

A Szűz jegyéhez sokszor társítják a félelem érzését.
Olyan sok arcát mutatja bennünk a félelem. Izgulhatunk egy konkrét jövőbeli helyzetre gondolva, ahol jól szeretnénk teljesíteni. Aggódhatunk szeretteinkért, szoronghatunk a sok társadalmi és egyéb elvárások csapdájában, félthetjük testünket a betegségektől, vagy miattuk. Félthetjük egsziztenciánkat, vagyonunkat, vagy éppen annak hiányától szenvedhetünk.

Azt mondják, hogy minden félelmünk alapjában véve a haláltól való félelem egyik arca. Hatására valamiképpen próbáljuk bebiztosítani magunkat, akár tudattalanul is. Megkapaszkodunk, amiben csak lehet, a tárgyainkban, a bankszámlánkban, a szeretteinkben, az elveinkben, a saját jól bevált élet-szokásainkban, stb.
És tényleg, pont ezt csinálja bennünk a Szolgáló archetípusa, az az…

Kedves Lélekszíntér Olvasó!

Milyen jó lenne, ha ilyen sok kart és kezet használhatnék, ha sok a dolgom... Bizony elkelne a segítség, ahogy a nyári lelassulásból, melegben bágyadásból bele kell állni a hétköznapi tevékenységek ritmusába.
Ebben segít bennünket a Szűz jegyének archetípusa - a Szolgáló:
https://lelekszinter.hu/szolgalo-archetipus

A Király archetípus megtanított minket arra, hogyan állítsuk magunkat, a saját szívünket a középpontba. Elhatároztuk, hogy megvalósítjuk szívünk valódi vágyait és kifejezünk minden érzést, hogy sokkal spontánabbul, kreatívabban és örömtelibben vehessünk részt az élet játékában.
A bennünk élő Szolgáló ezt a fontosság érzést, ami fényessé és ünnepivé varázsol, most segít a hétköznapokba is…

A két hét fő fényszögei:   Jupiter-Neptunusz trigon; Szaturnusz-Uránusz trigon; Merkúr előre indul; Hold-Plútó együttállás; Nap a Szűz jegyébe lép; Mars hátrálása megáll; Nap-Uránusz-Szaturnusz trigon; Vénusz-Plútó kvadrát; Nap-Hold szembenállás (telihold); Merkúr-Jupiter kvadrát; Mars előre indul

A mottó:  Átmeneti időszak – az égen megjelennek a nagy Új Mintázatok, a földön még nem sok mindent érzékelünk ebből. A pihenés véget ér, ismét elindul a pörgés, és némi feszültség is – de végre lesz erőnk minden feladathoz.

Még mindig az átmeneti szakaszban vagyunk, bár a hat korábban hátráló bolygó közül kettő már elindul előre. Az eget a Nagy Új Törvények mintázatának égi háromszöge uralja, személyes események még nem annyira indulnak útjukra.

ÚJ NAGY ÉGI TÖRVÉNY-MINTÁZATOK BEVÉSÉSE A SZŰZ HÓNAPBAN…

Kedves Lélekszíntér Olvasónk!

Pár napja az Oroszlán jegyébe léptünk. Erős, tüzes jegy ez, mely arra tanít bennünket, hogy életerőnket és kreativitásunkat megéljük és kifejezzük.

"A bennünk lévő Oroszlán princípium vezet el minket önmagunk felfedezéséhez, s ezzel az önálló személyiséghez, az individualizációhoz. Felfedezi az ember, hogy mit akar, mit kíván. E jegy célja a lehetőségek bőségének a megtapasztalása, a belőlük való merítés, a bennünk lévő életerő és kreativitás megélése, és konkrét formában való kifejezése."
(Brigitte Hamann: A 12 archetípus)
 

Nem véletlenül hívjuk Király archetípusnak, hiszen a hozzá kapcsolódó tulajdonságok, képességek és minőségek a következők:
teremtő erő, önállóság, magabiztosság, belső tekintély, a valódi érzelmek…

Kedves Lélekszíntér olvasó!

Egy női programról szeretnénk hírt adni ebben a levelünkben, melyet Horeczky Mária tart a Lélekszíntéren.
Így ír róla:

Kedves Hölgyek! 

Nagy örömömre szolgált, hogy most egy olyan női hétvégi csoportot szervezhettem meg, ahol a női szépség és a belső ragyogás ébresztése lesz a fókuszban. A program különlegessége, hogy ezen a hétvégén velünk tart egy olyan fotós hölgy, akivel korábban már dolgoztam és aki a második napon, a délután folyamán portrét, portrékat fog készíteni rólunk, résztvevőkről, hogy megmutassa, hogy milyen is a szépségünk, amikor kisugárzik.

A szépség bár a bensőből fakad, de sokszor mégsem vagyunk vele tisztában, és bizony néha meg kell nekünk mutatni Nőknek, hogy milyen is, amikor ez kisugárzik.

2018. július 14-15-én egy…

Kedves Olvasónk!

Az Anya archetípus időszakának egyik nagy témája az érzelmi életünk.
Az évad záró RituálTáncunkban (Utazás a víz elemmel) azért hangolódtunk a víz elemére, mert ez az őselem bennünk is jelen van, mégpedig érzelmeink hullámzásában.

Mint a mozgásmeditáción is megtapasztalhattunk, a víz egyik fő jellegzetessége az ÁRAMLÁS.
Ha érzelmeink nem áramolnak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valahol útközben kicsit befagytunk, megdermedt valami a rendszerünkben. Ezek a blokkok természetesek, és a lényünk védelmi rendszeréhez tartoznak. Kicsit olyan, mintha az áramkör szétkapcsolna, mert túlterhelődött. A lekapcsolás jelei a fáradtság, a közöny, vagy akár a depresszió. Ne ijedjünk meg ezektől, mert ilyenkor érzelmeink búvópatakként az alvilágunkban…

Kedves Résztvevőink és programjaink iránt érdeklődők! 
 

Napunk a Rák csillagjegyben jár, ami a fókuszunkat az Anya archetípusára irányítja. A Lélekszíntér programjai most ehhez az őserőhöz kalauzolnak el.
Mivel ennek az archetípusnak az őseleme a víz, ezért a RituálTáncon most a víz elemévekl kapcsolódunk:
RituálTánc - Utazás a víz elemmel, ma 18.30-kor a Magnet Házban>>>

A személyiség és a lélek fejlődését érintő kérdésekre keressük a választ az Archetípusok meséi program következő alkalmán a Rák csillagjegyhez tartozó Anya archetípus időszakában.
Ez az archetípus megjeleníti lélek- és érzelemvilágunkat és jelképezi az ősi női teremtő folyamatot. Jelöli az otthont,…

Kedves Olvasónk!

Talán hallottál róla, de biztosan megtapasztaltad, hogy "sok hang beszél bennünk".
Néha nem is értjük, hogy a jókedv miért és hogyan változott át hirtelen rosszá, hogy miért lettünk egy pillanat alatt hulla fáradtak, máskor meg feldobottak.
Máshogy beszélünk a szeretteinkkel, mások vagyunk a munkahelyen és egy bulin, hiszen más más szerepeink hívódnak elő ilyenkor. Néha nehéz váltani egy egy szerep között. Előfordul, hogy aki például vezető pozíciót tölt be (Király archetípus), rajta ragad a viselkedés, és ott is "megmondó ember", ahol éppen arra lenne szükség, hogy befogadóvá váljon. És fordítva, aki megszokta, hogy mások irányítják, nem mindig tudja pontsan, mit is akar igazán (Szolgáló archetípus).
Ugye, Te is ismered mindezt a saját életedből?

A jövő pénteken - június 8-án…

Kedves Olvasónk!

Napunk az Ikrek jegyében jár, a bennünk élő Közvetítő archetípus birodalmában. Most programjaink is ennek jegyében zajlanak.
Mivel ez a jegy a levegő elem uralma alatt áll, a hétfői RituálTáncainkat ez fogja áthatni és az első mozgásmeditációt ennek szenteljük.
Gyere el Te is és lélegezd át a tested-lelked!

RituálTáncok hétfőnként 18.30-20.30-ig a MagNet Házban - május 28 - Kapcsolódás a levegő elemmel>>>
"Olyan alapvető a levegő jelenléte, hogy nem is tulajdonítunk neki jelentőséget. Pedig az igazság az, hogy nem élhetünk levegő nélkül. Felébredésünk ebben a dimenzióban - ahová a születéskor megérkezünk, egy levegővétellel kezdődik, és távozáskor egy utolsó sóhajjal engedjük el ezt a világot…

Oldalak