Blogok

Kedves Hírlevél Olvasóm!

Az adventről, a sötétségről, a fény születéséről, a karácsonyról és a szeretet erejéről írok most neked.

A téli napforduló ősidők óta a befelé fordulás, a belső fény keresése, az egyedül-lét, és a belső közösség - család - felé fordulás időszaka. 
A régi idők emberei sokkal nagyobb harmóniában éltek a természettel, nekik nem volt kérdés, hogy ez a lecsendesedés, a belső folyamatok ideje. 
Nekünk kissé nehezebb belehelyezkedni ebbe az érzésbe (talán ismerős a "karácsonyi lázban égek" kifejezés), és talán ezért érezzük úgy  karácsony napján, hogy "de jó, minden oké, csak legyen már vége". Gyakorlatilag belül érzékeljük a sötétséget, hiszen kívül minden ünnepi fénybe öltözött.

Ha tudatosan keressük magunkban, és átéljük az advent 4 hetének mottóit - mértékletesség -…

Kedves Olvasónk!

A Nyilas jegyének belső szerepszemélyisége, a Pap, Papnő archetípusa lelki és szellemi fejlődésre hív.
Olyan képességeket szeretne felébreszteni, kifejleszteni bennünk, amivel egy tágabb valóságba is bepillantást nyerhetünk.

Régen nagyon nagy hatalmuk volt a papoknak és a papnőknek, mert ők voltak a tudás birtokosai, amit az egyszeri ember nem mondhatott magáénak. Az ő szerepük volt, hogy hidat képezzenek a szellemi és az anyagi világ között. Kapcsolatban voltak a magasabb dimenziókkal és az általuk „áthozott” üzenetek, jóslatok nagy, gyakran sorsfordító hatással voltak az emberekre. Isten földi helytartóiként felnéztek rájuk és sokszor vezető szerepet játszottak a világi, társadalmi ügyekben is.
Kultúrák és vallási tradíciók, hitrendszerek követik egymást és a mai napig az…

Kedves Olvasónk!

Ha láttad a Holtpont c. filmet, akkor talán megvan az a vad érzés... És emlékszel Bodhira, a "rosszfiúra", aki mintegy beavatóként vitte bele a "zsaru-jófiút", Johnnyt a balhéba. A filmet végig belengi a Mágus archetípus energiája - a jó és a rossz harca, amiben a szerepek lassan, de biztosan összekeverednek, felcserélődnek. Így mi is átélhetjük a bennünk működő ellentétek belső harcát, azonosulva mindkét fél hitrendszerével és ennek korlátaival.
Mennyire irigyeltem azt a szörfös csajt, hogy uralja a hullámokat, és persze, hogy Keanu Reevessel csókolózik, ahhh. A végén pedig az Óriás Hullám, ami magába öleli Bodhit, mint a nagy-vad Ősanya visszatérő Gyermekét a kalandos életút végén. 

Élet és halál - de nem mindegy, hogyan. A Mágus az INTENZITÁST adja hozzá és azt üzeni: élj szenvedéllyel,…

A két hét fő fényszögei:   Merkúr-Neptunusz kvadrát; Merkúr hátrálni kezd; Hold-Uránusz együttállás szemben Vénusszal; Jupiter-Mars kvadrát; Vénusz előre indul; Nap a Nyilas jegyébe lép; Nap-Hold szembenállás (telihold); Nap-Jupiter-Merkúr együttállás szembenállásban Holddal, kvadrátban Marssal;  Neptunusz előre indul;  Mars-Szaturnusz szextil;  

A mottó:  Mozdulatlanság után harcok és véleménykülönbségek, igazságkeresés és szakítások. Fekete Péntek táján érdekérvényesítő hangulat, amely a hónap végére oldódik kicsit.   

November második fele már nem lesz olyan nyugalmas, mint az első – a Merkúr hátrálásával jön a hidegebb idő, a Mars Halakba lépésével a csapadék. A Nyilas jegybe lépő Nap csak felerősíti a határozott véleményalkotásokat és az igazságért való csatározásokat – nagy balhé remélhetőleg nem lesz, de a…

Kedves Olvasónk!

Ahogy a Mágus archetípussal utazunk a heti rendszerességű RituálTáncokon, érezhető a hangulaton az intenzitás fokozódása. Erőteljesebbé válnak a zenék, mélyülnek az érzelmi átélések. Vannak, akik hangot is adnak ennek, akár erőteljes kiabálás formájában. Viszont olyan is van, akit ez megzavar, sőt megijeszt. Néhányan visszariadnak a "mágusos" táncoktól, pont emiatt. Nem akarnak mélyen érezni, szenvedni, vagy mások kitöréseit hallgatni. "Épp elég ebből az életben, itt kikapcsolódni és feltöltődni szeretnék" - mondják.

Ha esetleg te is így gondolod, akkor semmiképpen se gyere el a hétfői RituálTáncra most, melynek címe - SZÖRNYEK KERINGŐJE!
https://lelekszinter.hu/ritualtanc-hetente

Kerüld el ezt a…

Kedves Résztvevőink és programjaink iránt érdeklődők! 

A személyiség és a lélek fejlődését érintő kérdésekre keressük a választ az Ősz meséje programon az ősz csillagjegyeihez (Szűz, Mérleg, Skorpió) tartozó archetípusok segítségével.  

ÉVSZAKOK MESÉI - önismereti utazás a Lélekszíntéren a mesék csodálatos világának segítségével
Időpont: 2018.11.09. péntek 17:00-22:00h
Helyszín: Lélekszíntér, Budapest XIII. Balzac u. 39. félemelet, kapucsengő: 5.

 A program bemutatását és a bejelentkezési lehetőséget itt találod: http://lelekszinter.hu/archetipusok-mesei  

A ősz meséje – Az igazi menyasszony

Volt egyszer egy leány, ifjú volt és szép,…

Kedves Olvasónk!

Napunk a Skorpió jegyében jár, ami a Mágus archetípusát álltíja fókuszba:
Mágus archetípus>>>

Ez az időszak a befelé fordulás ideje, az elmúlás érzékelésének ideje, melyhez szintén kapcsolódik egy megemlékezés. 
Nov. 2-án ünnepeljük a halottak napját. Ilyenkor sokan kimennek a temetőbe, hogy mécsest gyújtva megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóiktól.
Ez az ünnep egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. A rómaiak őseiket és a csatározásokban elhunyt hőseiket istenekként tisztelték és ilyenkor emlékezetükben kapcsolódtak velük. A keresztény egyház már 998 óta hivatalosan is ünnepként tartja nyilván a halottak napját, de a liturgiákban már az időszámításunk szerinti 3. századtól megtalálhatók az…

Kedves Olvasónk!

Örömmel adok hírt arról, hogy a mostani hosszú hétvégéhez tartozó hétfői napon is lesz RITUÁLTÁNC!
A pontos időpont és helyszín, ha még nem voltál: okt. 22. hétfő, 18.30-20.30, MagNet Közösségi Ház, Lótusz terem.

Egy gyönyörű rituáléval zárjuk a Művész archetípus időszakát ezen a mozgásmeditáción. Mint ahogy a mostani táncok mindegyike, ez is a kapcsolódásról szól.
Vegyük sorra, milyen témákkal is táncoltunk ebben a hónapban, hogy ha nem voltál, akkor is rá tudj hangolódni és kapcsolódhass a Művész utolsó táncához.

Először magával a levegő elemével mozdultunk, ami megteremti azt a tágas teret, ahol a kapcsolódás történik, hogy erőt merítsünk belőle. Majd a polaritásokkal foglalkoztunk, hogy a kettősségek világa ne disszonanciát, hanem sokkal inkább kiegészülést…

Kedves női Olvasóm!

Most, hogy izgatottan készülök az okt. 20-án induló - Szófia misztériumai - női csoportra, több páciensemnek is ajánlottam ezt a programot. Annál is inkább, mivel kb. 2 évente kerül rá sor.
Furcsa módon azt tapasztaltam, hogy a - Mágikus nő - kör sokkal jobban felkelti az érdeklődést. Értem, hogy a névnek, címnek is van "mágiája", behívó ereje. A "mágikus" ezek szerint vonzóbbnak tűnik, mint a "bölcs".
Kis közvélemény kutatás után olyan válaszokat kaptam, hogy a bölcsesség túl sok fájdalommal jár, nehéz terheket kell cipelni annak, aki bölcs lesz, a bölcsesség az út végén jár ajándékba jó esetben, ha addig bele nem döglünk, a bölcs az öreg, nem szeretnék bölcs lenni, hanem inkább élvezni az életet, kiteljesedni.

Te mit szólsz ehhez? Szerinted mi a valódi…

Kedves Olvasónk!

Ahogy haladunk egyre mélyebbre a Művész archetípus energiájába, egyre jobban belemerülünk abba a titokzatos erőmezőbe, amely a kapcsolatok, szerelmek, barátságok, és a legkülönbözőbb partnerségek láthatatlan szálait szövi, alakítja.

A szerelem örök téma. Bár nem tavasz van, ebben a hónapban is nagy hangsúllyal jelenik meg a partnerkapcsolatok témája, hogy egy újabb szemszögből láthassunk rá, mi a helyzet életünkben most ezzel.

Ha szeretnél Te is ráhangolódni és rendet tenni magadban ezügyben, nézd meg, nálunk miben kapsz ehhez támogatást!

1. RituálTánc – Elmúlt szerelmek árnyai>>>

Időpont: október 8., 18.30-20.30, MagNet Közösségi Ház, Lótusz terem

Holnap…

Oldalak