Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán

Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól.
Aki lát téged.
Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen.
Fogadd el a kezét, és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez.
Ahol érezheti a melegedet saját magán, hagyd ott megpihenni, és égesd el a tüzedben terheit.

E.-nek küldöm szeretettel.

Emlékezz erre minden pillanatban, kérlek!

https://www.youtube.com/watch?v=hFeEjAuEwmM#t=11

"A humorban van valami nagyság, a legyőzhetetlenség diadala, amelyben a személyiség felülemelkedik a testiségen." - mondja Freud (1927), amely mondás szerintem Freud legéletszerűbb megnyilvánulása (mer' amúgy tök hüje vót).

Ez a poszt azoknak az ismerőseimnek és barátaimnak szól, akik még nem léptek rá az önismereti csoportok, önfejlesztő könyvek és egyéb ilyen nyalánkságok útjára, amit röviden spirituális út(vesztő?! J)nek -nak is szoktak nevezni. De van elég élettapasztalatuk arról, hogy az élet ilyen, és tudják, hogy olyanná is lehet tenni. Tudják, hogy ez csak hozzáállás kérdése. És azt is tudják, hogy a hozzáállást lehet pozitív irányba változtatni. A probléma a „hogyan”-nal van. Merre induljunk? Mi legyen az első lépés? Melyik lehet az a dolog, folyamat, ami nem vérciki, közel áll hozzám, legalább annyira, hogy el merem kezdeni, aztán a többi meg jön magától?

Gyerekek! A nyaraláson rájöttem valamire. Lehet, hogy ez nagyon „önismereti tankönyv” - ízűen hangzik, és másnak nem újdonság, de tényleg arra jöttem rá, hogy ha nem mentem volna át az életemben olyan sok nehézségen és mély válságon, akkor nem tudnám olyan mélyen átélni az örömöt sem. Valahogy felértékelődtek számomra a boldog, örömmel, nevetéssel teli pillanatok. Talán tudatosan is, vagy ösztönösen megpróbálok minél tovább időzni ezekben. És a mostani nyaraláson bőven volt részem bennük.

Mostanában sokkal megértőbb vagyok a lustákkal. Most, hogy én is lusta vagyok. Látom a gyerekeimet és megértettem, hogy tiszta életvággyal születünk a világra. A lustaság, mint olyan nem létezik. Van helyette szomorúság, motiválatlanság, enerváltság, nehézség. Amit mind az életünk során tanulunk. A velünk született kreativitást megtanuljuk legyőzni. Aztán persze észbe kapunk és elkezdjük újra tanulni az életet, de ilyenkor már sokkal nehezebb.

A harag egy univerzális érzés. Nagyon erős. Végigkíséri egész gyermek- és ifjúkorunkat. A dackorszak és a kamaszkor… Jézusom! Emlékszem arra a jeges gyűlöletre, amit a tesóm iránt éreztem, amikor valami veszekedésbe bonyolódtunk. Félek leírni, de az az igazság, hogy ilyenkor legszívesebben eltöröltem volna a föld színéről. Alig tudtam kivárni, hogy átjussak a védelmi rendszerén és bevigyek egy jó erős ütést hastájékra, ahol a legjobban fáj. Természetesen, amikor sikerült, én voltam a legjobban megijedve, hogy valami sérülést okoztam – de ez már a családi kapcsolatok témaköre. Az az erő… amit ilyenkor éreztem, na az hiányzik most. Elfáradtam a harag elnyomásába.

Amikor az eddigi életemre gondolok, belesajdul a szívem. Tele van a múltam elmulasztott lehetőséggel, amiket azért nem tettem meg, mert féltem. Féltem a megszégyenüléstől, féltem a fájdalomtól (ez mekkora hülyeség, az mindig elért így is), féltem attól, hogy nem felelek meg. 
Most már nem akarok tovább úgy élni, hogy a félelem irányítsa az életemet. Itt vagyok az életem közepém, és rájöttem, hogy nem segít senki. Magamnak kell megtennem a dolgokat, nem várhatok másra. Amikor majd visszagondolok 80 évesen az életemre, nem akarom azt látni, hogy elmulasztott lehetőségek sorozata.
Egyszer olvastam egy Feldmár írást és annyira megtetszett, hogy el is mentettem, és többször elolvastam. Most idemásolom nektek, akik olvassátok. Egyszerű, lényegretörő, engem nagyon inspirál.
Tehát Feldmár András:

Sokat gondolkodom azon, hogy van-e valódi eredménye az életemben a spirituális úton járásnak. Sok elméletet hallunk, sokakra rácuppanunk, elméletileg magunkévá tesszük, de hogy igazi, kézzelfogható változás létrejön-e, azzal ritkábban találkozom.

Aztán egyszer csak a kezembe akadt a honlapunkon a bejegyzés – 1 éve és 36 hete vagyok itt -, és végiggondoltam, mi is történt velem ez idő alatt.

Tudtad-e, hogy ha valami elégszer megismétlődik, egy úgynevezett morfogenetikus mező jön létre, és a rezonancia ezzel a mezővel növeli annak valószínűségét, hogy az esemény újra megtörténjen.

Az események ugyanúgy képesek rezonálni, mint a hang. Az események helyszínét morfogenetikus mezőnek, az ismétlődő események jelenségét pedig morfogenetikus rezonanciának nevezik.