Veszed az adást?
A Szabadító archetípus időszakát éljük ezekben a hetekben. Egyik minősége, feladata az, hogy az isteni szikrát elültetve bennünk fellobbantsa a lelkesedés tüzét, amely aztán kimozdít minket abból az állapotból vagy helyzetből, abban a témában, amiben esetleg régóta megrekedve tehetetlenül toporgunk, de egyszerűen sem erőnk, sem ötletünk, sem merszünk nincsen kilépni már végre valamerre.
Pedig érezzük a késztetést, a hívást, a nyomást magunkban, hogy változtatni kellene, lépni kellene, de sajnos nem megy. Nem tudunk. Beragadtunk. Hú, de borzasztóan nyomasztó tud ez lenni egy idő után! Ráadásul a „szegény embert még az ág is húzza” – effektus is megjelenhet, minél tovább vagyunk benne, annál mélyebbre süllyedünk, és annál tehetetlenebbek vagyunk. Inkább nem is fokozom tovább ezt a lefelé húzó spirált…
Hogy jön a képbe a felszabadító minőségünk?
Első és legfontosabb lépés hozzá, hogy tudjuk, hogy van. Bármilyen helyzetben is vagyunk, bármi előtt is állunk, tudnunk kell, hittel és bizalommal, hogy van kiút, van tovább. Még hogyha arról abban a pillanatban fogalmunk sincsen, hogy merre és hogyan. Nekünk kell meghozni a döntést, hogy ezt választjuk, vagy az eddigi lefelé húzó helyzetben maradunk.
Ha ezt a döntést meghoztuk, és kitartóak is maradunk ebben, akkor az első felén már túl is vagyunk! Jó hír, nem igaz?
Jöhet a „hogyan”!
Előbb azért még azt tegyük ide, hogy a valódi változást, a valódi megoldást nem a keményen hajtás, küzdés és görcsölés, még csak nem is az állandó tanulás és önfejlesztés fogják elhozni. Magunkat felszabadítani, minőségi változást az életünkbe beengedni csak megadással, ellazulással és önmagunk középpontjából tudjuk. Amikor ebben az állapotban vagyunk, belobbanhat az a bizonyos „isteni szikra”.
És aztán, egyszercsak azt vesszük észre, hogy mégsem történt semmi! Hogy van ez?
Figyelem! Elhárító mechanizmusok
Hogy ez ne történjen meg, nem árt, ha újra felidézünk párat az elhárító manővereinkből, amelyeknek köszönhetően jó eséllyel észre sem vesszük, hogy itt volt AZ a pillanat. Neked ismerősek?
„Ez csak véletlen!”
Talán veled is előfordult már, hogy felmerül benned egy kérdés vagy egy eldöntendő téma, és egyszer csak az utcán jártodban-keltedben elkapsz egy mondatfoszlányt, ami mintha pont a fejedben kavargó kérdéshez vagy témához tökéletesen passzoló válasz lehet. Vagy meglátsz egy feliratot egy óriásplakáton, a villamos oldalán, egy könyv címét, egy rendszámtáblán egy betű- vagy szókombinációt, mindegy mit, hiszen ezerféle úton-módon bontakozhat ki ez a szikra. Honnan tudod, hogy az? Mert megakadt a figyelmed benne, mert nem csak egy tovaröppenő gondolatként suhant át benned, hanem bemozdított egy érzést, rezonált a benned várakozóan lebegő téma minőségére, energiájára. Véletlen lett volna? Te tudod…
Ahogyan Szepes Mária gyönyörűen megfogalmazta: „"A csodák mindig halkan zörgetnek az ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakinn, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél zörrent a földön, s ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki."
„A képzeletem játszik velem.”
Ez az előző mechanizmus egy variációja. Talán annyi különbséggel, hogy itt erőteljesebb az impulzus, viszont lehet annyira meglepő, hogy inkább elintézed ezzel a legyintéssel: „Á, ez csak az én túl színes fantáziám! Az szórakozik velem.” Kár, mert ki tudja… Lehet, hogy ha Te is eljátszadoznál egy kicsit hosszabban és bátrabban a felbukkanó ihlettel, ingerrel, talán még valami döbbenetesen jó is kialakulhat belőle:-)
A racionalizálás
„Hopp! Megvan a jel!” „ Megvan a válasz!”. Na végre, akkor „lássunk is neki egyből!” felkiáltással jól el lehet sietni a teljes ihlet kibontakozását, sőt! Azzal, hogy egyből stratégiát gyártasz hozzá, és megvalósítási ütemtervet is, elviheted az egészet valami teljesen más irányba, mint amire belső bölcsességed éppen terelni akart. Hova a nagy sietség? Ha már annyi ideig halogattad, kerülted a változtatást, most miért ne adhatnál még egy kis időt annak, hogy valóban az bontakozzon ki, ami a Te legbensőbb vágyad, érdeked?
A bagatellizálás
„Hú, ez tényleg nagyon jó! De most komolyan…” És máris felteszed az elterelő kérdést magadnak, hogy hogyan tudna ez a kis mondat, ez a halvány érzés, ez a vissza-visszatérő gondolat bármerre is elindítani téged? Hiszen az életedről, a munkádról, a párkapcsolatodról, stb. van szó (itt helyettesítsd be magadnak kedved szerint a saját témádat). „Ez komoly dolog!” „Ez komoly döntés! Nem lehet csak úgy lazán venni!” Mondogasd csak ezt magadnak, és ezzel máris elvesztetted azt a könnyedséget, amellyel a felszabadító, átalakító energia megérkezhetett volna hozzád és elindíthatott volna egy másik irányba, egy talán sokkal megfelelőbb végkifejlethez.
Neked melyik ismerős a leginkább? Vagy milyen egyéb úton-módon történt már meg az, hogy a várva várt ihlet, inspiráció, megérzés egyszercsak ott van, és elhessegetted magadtól? Elhessegetted, mert talán annyira váratlan az időzítése, vagy annyira meglepő formában jelenik meg, hogy teljesen elbizonytalanodsz, ez vajon tényleg az, amire vársz, ami után imádkozol magadban. Vagy annyira ismeretlen, esetleg szokatlan irányba terelne téged, hogy nincs bátorságod felvállalni, és eszedbe sem jut, hogy ráhagyatkozz segítő erőidre, amelyek szintén előlépnek, ha hagyod, és segítenének, hogy végigmenj azon az új úton.
Most még borongós, nyirkos-hideg téli napok vannak. Éppen a legmegfelelőbb ahhoz, hogy egy kis elcsendesedést és bekuckózást megengedj magadnak. Hogy ellazulj és elmerengj mindazokon a dolgokon, amiben változást szeretnél. A többi már jönni fog, ha hagyod.
Legközelebbi program a Szabadító archetípussal a hétfői RituálTánc a MagnetHázban: SZIVÁRVÁNYHÍD>>>