Szabályok, normák, keretek – Te hogy állsz ezekkel?
Szabályok, normák, a nagy többség által elfogadott keretek, rendszerek szerint éljük az életünket. Oktatási rendszerek, családi struktúrák, társadalmi normák, munkahelyi szabályok, viselkedést és gondolkodást nagyban meghatározó és behatároló keretek. Ezekre szocializálódtunk, ezekben nőttünk fel, és annyira belénk ivódott, hogy helyenként már meg sem kérdőjelezzük őket.
Külső rendszereinket a család, a közösség, az oktatási intézmények, majd később a munkahelyek határozzák meg. Belső rendszereinket a belénk nevelt szerep-minták és hitrendszerek alkotják.
Ha egy kicsit is foglalkozunk tudatosan személyiségünk fejlődésével, előbb-utóbb rálátunk arra, hogy egy bizonyos ponton túl és egyes esetekben már nem tudunk megfelelni ezeknek a szabályoknak, „kinőttük” a rendszert, vagy egyszerűen csak másképp csinálnánk már. Már nem tudjuk minden feltétel nélkül elfogadni ezeket, hanem a saját magunk által felállított szabályok szerint alakítanánk az életünket, vagy legalábbis egy-egy részét. Kinél, mikor és hogyan jelenik ez meg az életében, egyéne válogatja. Jobb esetben, önként haladunk a folyamattal, és elkezdünk változni. Rosszabb esetben a külső körülmények és történések terelnek, húznak-vonszolnak végig azon az úton, amelyen elől a lelkünk világít, mint útmutató fáklya.
Mint a folyamatoknál általában, ebben az átalakulásban, átszerveződésben is van egy pár útmutató irányelv, amelyre ha figyelünk, kevésbé tűnik majd fáradságosnak és nehéznek saját kereteink, szabályaink és normáink kialakítása.
Felismerés
Minden változás azzal kezdődik, hogy valami már nem felel meg, valamiért. Először talán csak azt vesszük észre, hogy már nem megy minden olyan simán, mint azelőtt. Kezd egy kis rossz érzésünk lenni, de talán még nem tudjuk mitől. Elkezdjük a körülményeket szidni, a helyzethez kapcsolódó embereket figyelni árgus szemmel, majd talán okolni is őket azért, mert „helyzet van”. Közben pedig valószínű bennünk érik már egy új hozzáállás, szemlélet. Ami át fogja alakítani addig jól megszokott életünk kereteit… Minél inkább jelen vagyunk saját életünkben, résen vagyunk ezekre a finom, első jelzésekre, annál inkább tudunk együtt mozdulni azzal, amerre az élet és a lelkünk hív bennünket. A legjobb, amit tehetünk, hogy elkezdjük megfigyelni: mi az, ami változik? Miért nem működik már úgy, ahogyan eddig? Mi lett más bennünk, körülöttünk? Mi hív ebben a helyzetben? Mit szeretnénk, mire vágyunk igazán?
Elfogadás
Ez van. Ahogy az előző blogbejegyzésben is írtam már: semmi sem állandó, nincs olyan, hogy konzerváljuk a nekünk tetsző vagy nem tetsző állapotokat. Ha mi nem akarunk mozdulni, akkor majd az Élet kimozdít. Éppen ezért, sokkal jobban járunk, hogyha elfogadjuk az életünk rendszereinek, szabályainak átalakítására hívó helyzeteket. Jobb, hogy ha előbb, mint utóbb hagyunk fel az önmagunk ostorozásával, az akarattal teli nekifeszüléssel, a rugalmatlan görcsöléssel. Ha régi hitrendszereink és berögzült mintáink elkezdenek repedezni, biztosak lehetünk benne, hogy a rendszer, építmény össze is fog dőlni. Megállással, megadással, elfogadással tehetünk a legtöbbet önmagunkért. És persze a megbocsátással. Magunknak, a körülmények alakulásának, a kapcsolódó többi embernek.
Elengedés
Ami már nem működik, vagy nem úgy működik az életünkben, ahogyan eddig, hanem inkább már csak akadály, engedjük el. Ez a rész az egyik legnehezebb. Megválni valamitől, ami idáig az életünk része volt, főleg, hogy az egy biztos pontot jelentő szabály vagy keret volt, nem egyszerű. Sőt. Félelmetes hagyni, hogy a régi megszokott eltűnjön az életünkből, főleg, ha az új még nem épült be, vagy még csak nem is látszik. Még hogy ha mi akartuk is ezerrel ezt az átalakulást, akkor is van egy veszélye ennek a szakasznak. Ha szigorú szabályok szerint éltünk eddig, amikből már éppen nagyon elég lett, akkor a felszabadulást, kilépést kísérő kezdeti nagy örömmámor hirtelen átcsaphat szétesésbe, ha átesünk a ló túloldalára. Néha a felszabadulás, a szabadság is tud félelmetes lenni, ameddig az átmeneti űr el nem kezd az újjal feltöltődni. Amíg ki nem alakulnak a nekünk már jobban megfelelő új keretek, határok, szabályok.
Bizalom
Ha megjelenik a változásra, változtatásra hívás bennünk, akár tudatosan, akár tudattalanul, az sosincs véletlenül. Bíznunk kell abban, hogy a legfőbb javunk érdekében történik. Értünk dől össze a régi rendszerünk, hogy az újat, a jobbat, a lelkünknek megfelelőbbet meg tudjuk „szülni”. Illetve, inkább hagyni, hogy kibontakozzon. Ha bízunk a folyamatban, ha bízunk az Univerzum/Isten/Magasabbrendű tervezésében velünk kapcsolatban, ha bízunk a lelkünk vezetésében, akkor erősebben és egy magasabb szinten folytathatjuk majd tovább.
Befogadás
Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz, ugyanis a legjobb út saját belső szabályaink, rendszereink kialakulásának vagy megújulásának, hogy ha hagyjuk mélyen belülről feltárulni azt, ahogyan nekünk a legmegfelelőbb lesz. Abban, amiben éppen változnunk, változtatnunk kell. Lehet, hogy az addigi sok betanult és átvett, behatároló szabály és korlátozó hitrendszerek feloldódva átalakulnak sokkal nagyobb mozgásteret és szabadságot biztosító határokká, amelynek vonalait, erősségét és irányát immár mi szabjuk meg.
Te hol tartasz ezen az úton? Kialakítottad már a neked leginkább megfelelő, saját rendszeredet az Élet nevű játék örömtelibb megtapasztalásához?