AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER 1. rész

A Bak jegyében lassan araszoló Szaturnusz ebben az évben mindenképpen főszereplő lesz. A figyelmet a Rendszerre, Rendszerekre irányítja. Minden, ami rendszerben működik, most „auditálás” alatt van, hogy jól működik-e. A világunk kialakult rendszerek mentén működik, ezeket megkérdőjelezhetetlennek vesszük, pedig nem azok, hiszen emberi találmányok. Ilyen rendszer például az egészségügyi rendszer, az oktatási rendszer a nyugdíjrendszer, a politikai rendszer, a gazdasági, a társadalmi rendszer és a pénzügyi rendszer is. Vajon jól működnek ezek? Jó rendszereket találtunk ki az utóbbi ezer évben? Vagy a felülvizsgálat során elbukunk?

Az egészségügyi rendszerre már évtizedek óta senkinek nem volt egy jó szava sem. A társadalom általános elégedetlensége mindig ezen a rendszeren csapódik le először, érthető módon, hiszen ez érint bennünket a legkiszolgáltatottabb helyzetben.

Most asztrológiai szempontból vesszük szemügyre, hogyan áll a helyzet egészségügyi téren. Az asztrológiai szempont nagyon más, mint a társadalmilag elfogadott nézőpontok lehetséges kavalkádja, ezért egyes megállapítások furcsának tűnhetnek majd.

Milyen tényezőket vizsgál a Szaturnusz energiája? Mit vár, hogy teljesüljön?

A Szaturnusz a következő energiákat tartja hasznosnak és kívánatosnak: rendszer, felelősség, tervezés, gondolkodás, szervezettség, hierarchia, kiszámíthatóság, bölcsesség, vadhajtások „nyirbálása”, alázat, belső értékek vezérlése, szigorú becsületesség, tudás, nevelés, részrehajlás nélküliség, önmegtartóztatás és önkorlátozás, gyógyítás

Mit tart negatívnak: túlzott ambíció (presztízs), merevség, korlátozás, anyagiasság, elvárások, fölényesség, könyörtelenség, hatalommánia

Nézzük végig egyenként:

1. Rendszer, tervezés
2. Felelősség, alázat és elvárások
3. Anyagiasság, hatalommánia, presztízs, gondolkodás
4. Bölcsesség, belső értékek

Rendszer, tervezés

Akármennyire is szidjuk, azt látnunk kell, ahogy az évszázadok alatt lassan kiépülő egészségügyi rendszer megjelenése pozitív fordulatot jelentett a világban: a rászorulók szervezetten vehették igénybe a segítségnyújtást, megjelentek a kórházak, a gyógyítók képzése, a rendszereket felügyelő szervezetek. A szervezettség – noha a működtetés néha akadozik – mégis elismerésre méltó, elvileg mindenki tudja saját szerepét, és hogy mit kell csinálnia. Ha beteg leszek, elvileg tudom, hová fordulhatok.

A rendszert felügyelő szervezetek jól tükrözik, hogy a gyógyító munka felelősség, amit csak megfelelő előképzettséggel lehet végezni. Ez mind megfelel a Szaturnusz kívánalmainak.

A rendszer azonban néhol túl merevre sikerült, nem enged be újításokat, más meglátásokat (például alternatív gyógyítás). Az emberi egók működése révén a rendszer sokszor kirekesztővé vált bármilyen, a jelenleg elfogadottól eltérő gondolatra. Ebben a kérdésben biztos elbukott a rendszer, keretei fellazításra szorulnak.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER 2. rész

Felelősség, alázat és elvárások

A felelősség terén nagymértékű egyoldalúság tapasztalható: a felelősség a gyógyítóé, a gyógyulni vágyó felelősségéről szinte egyáltalán nem esik szó. Tehát a beteg életvezetése, a saját gyógyulni vágyása, a gyógyulás érdekében tett testi és lelki erőfeszítései a jelenlegi rendszerekben ritkán kapnak kellő hangsúlyt.

Vagyis, ha valaki megbetegszik, elvárja, hogy gyógyítsák meg. Igen ritkán elemzi saját felelősségének kérdését a megbetegedésében és a gyógyulásban. Míg a rendszer kialakulásának kezdetén a betegben volt alázat (hiszen örült, hogy legalább valahogy megpróbálják gyógyítani) ez az alázat a mai kor társadalmából eltűnt. Nem érzi, hogy együttműködnie kell a gyógyítóval (a gyógyító sem érzi), és felelősséggel tartozik saját életéért – vagyis nem az orvos tartozik felelősséggel az ő életéért. Az orvos csak – a Szaturnusz gondolkodásmódja szerint – nevel, segít, tanácsol, oktat és szervez, néha lenyesi a vadhajtásokat, a munkája iránt felelősen – de a gyógyulás felelőssége a betegé is.

Ezzel néha az orvosok sincsenek tisztában, és nem gyakorolják a kellő alázatot a beteggel szemben, kisistent játszanak, élet-halál urait („én mindenkit meggyógyítok, mert kiváló orvos vagyok”). Ahogy a beteg sem gyakorolja az alázatot és a belesimulást a gyógyulásba („Hülye orvos ne mondja nekem, hogy nem ehetek krémest, mert cukorbeteg vagyok, az ő dolga, hogy adjon valami orvosságot, ha rosszul vagyok” – „én kérem, nem érek rá terápiára, leállni most, nekem munkám van” „nincs nekem semmi bajom, csak köhögök”) stb.

Talán a felelősség és alázat kérdése az, ahol a jelenlegi rendszerünk teljes mértékkel elbukott. Sem a felelősség nincs a helyén, sem annak mértéke (a gyógyítóra óriási felelősséget hárít, a gyógyulóra nem), nem is beszélve az ALÁZAT kérdésköréről, amely sem a gyógyítókban, sem a betegekben nemigen van meg, bár minkettő a másiktól elvárja azt.

Ez fenntarthatatlanná teszi a rendszert, mert elvárások vannak, alázat nincs, és emiatt a felelősséget igazából senki nem vállalja önmagáért. Ennek a felelősségtologatásnak csak úgy lehet véget vetni, ha a Szaturnusz oktató-nevelő funkciója erősödik, és megjelenik az érzelmi nevelés a társadalomban, amely az alázatot erénynek, az elvárásokat pedig feleslegesnek láttatja.

Amíg ez meg nem jelenik, addig felelőtlen vagy éppen „kisisten” gyógyítók és még felelőtlenebb betegek ámokfutása lesz a gyógyítás, sok áldozattal. Természetesen, mindig tisztelet a kivételnek, akik már most is vannak!

Folytatása következik...

Írta Szilágyi Katalin
Bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, 20 385 9483