AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER 3. rész

Anyagiasság, hatalommánia, presztízs, gondolkodás

Igaz, hogy az ellátó rendszert a hűvös, józan, anyagias gondolkodás segítségével kiépítettük, ám ez igen hierarchikusra sikerült, minden országban: a „csúcselit” csúcsszolgáltatásokhoz juthat hozzá, a nagy tömegek pedig valamihez, talán. Magyarországon, az elvileg mindenkinek ingyenesen járó egészségügyi alapellátás asztrológiai, szaturnuszi szempontból még egy fokkal jobb állapotot tükröz, mint a gazdaságilag fejlettebb országok pusztán anyagelvű, „fizetős”, biztosítási alapú szolgáltatása.

Az anyagba süllyedt társadalmak gondolkodásmódja, a materializmus eluralkodása azt eredményezte, hogy az orvoslás az embernek csak a burkolatával, a testével foglalkozik. Szaturnuszi szempontból ez a gondolati torzulás jelenti jelenleg a gyógyító munka legnagyobb akadályát, hiszen a lélek bölcsessége sem a gyógyítóban, sem a gyógyulóban nem kelt semmilyen visszhangot (hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek). Látható, ahogyan az utóbbi harminc évben e tekintetben lassú-lassú elmozdulás tapasztalható, a rendszer tehát, ha nagyon lassan is, de előbb-utóbb be fogja fogadni a tényt, hogy az ember hármas lény, test, lélek és szellem egyszerre.

A lélek nélküliség eredménye egy hűvös, hatalomra épülő egészségügyi hierarchia kialakulása. Az anyagiasság egy darabig jót tett az egészségügyi rendszer kialakulásának, hiszen az anyagot jobban megismertük. A rendszer által elérhető presztízs oda vonzotta az ambíciótól fűtött, anyagi és társadalmi megbecsülésre vágyó gyógyítókat, akiknek a versengése előbbre vitte a rendszer felépítését. Ám közben az egész társadalomban annyira eluralkodott az anyagiasság, hogy a kiépült hierarchikus egészségügyi rendszert egyfajta pénz-, és hatalomtermelő rendszernek használhatják a benne lévők (orvosok és betegek egyaránt), jelszavuk a „nekem jár” („nekem jár”, mert én vagyok a Nagy Gyógyító, „nekem jár”, mert fizetek érte).

Ezt a képet nemcsak a „pénzéhes orvosokról” és „teljhatalmú rabszolgatartó kórházigazgatókról”, valamint „az orvost gondolkodás nélkül beperelő pénzvadászokról” szóló legendák és valós alapú történetek táplálják, hanem az az általánosan elterjedt tévképzet is, hogy gyógyulást pénzért venni lehet, ezért, ha „jól megfizetem” (jobb kórházba, hitem szerint jobb orvost, magasabb biztosítási összegeket fizetek meg, kényelmesebb kórházakba kerülök), akkor jobban gyógyulok.

A technológia kétségkívül pénzigényes – ám a gyógyulás csak részben ennek függvénye. A csak „annak jár gyógyulás, aki képes megfizetni” téveszme teljesen általánossá vált úgy a szegényebb, mint a gazdagabb rétegekben. Hogy miért téveszme, arra bizonyíték például az is, hogy a legdrágább intézményekben sem feltétlenül gyógyulnak jobban a betegek, illetve a gyógyuláshoz néhol nincs szükség technológiára sem (lásd „csodás” gyógyulások pl. a hit erejével).

Valójában a pénz energiájával csak a hiányzó felelősséget igyekszik a társadalom pótolni. Sosem fog teljességgel működni ez a pótlás, hiába fordítanak egyre nagyobb összegeket a gyógyító szakmákra. A társadalom irreális elvárása és következetlen gondolkodása, hogy miközben a gyógyítást szakmaként kezeli (orvosok, nővérek, ápolók), aközben úgy véli, hogy ez a szakma másként kell működjön, mint más szakmák, és itt a szakmát végzők kényelme, energiájának újratermelése nem számíthat, alá kell rendelődjenek a beteg szempontjainak. (Lefordítva: a gyógyítónak ingyen készen kell állnia a nap 24 órájában, hogy a rászorultakon segítsen.) Ez nyilvánvalóan irreális elvárás, amit semmilyen más szakma gyakorlóival (kivéve talán a pedagógusokat) nem alkalmaznak. A rendszer ebből a szempontból alapvetően hibás gondolkozáson alapul – ehelyett inkább úgy kellene megszervezni a működését, mint bármilyen más szakmának, ahol az ott dolgozó emberek helyettesíthetők, és megfelelő tempóban, munkakörülményekben, feltételek mentén tudják magukból kihozni a legjobbat. Még Jézus sem volt képes a nap 24 órájában gyógyítani, nem is érezte ezt feladatának. Néha elvonulásra, más tevékenységekre is szüksége volt, hogy gyógyító erejét használni tudja – és a gyógyulás nemcsak rajta múlt („Menj, hited meggyógyított téged!”).

A hálapénz korrupt rendszere Magyarországon még él, de az új generációk egyre kevésbé élnek vele, így meg fog szűnni az egészségügy effajta „pénztermelő” funkciója. Ez rövid távon oda vezet, hogy a pályáról eltűnnek azok, akik számára a hatalom és az anyagiak jelentik a legnagyobb vonzerőt.

Ehhez egy kis adalék ebben a cikkben:  https://24.hu/belfold/2019/02/04/orvosokbol-allo-mozgalom-indult-az-eges...

Az egészségügyi rendszernek a túlzott anyagiasságra, a presztízsre, a hibás elvárásokra és illúziókra, követelésekre épülő gondolkodása nyilván változtatásra szorul a Szaturnusz értékeinek megfelelően – ez a kérdéskör összefügg majd a felelősség kérdésével.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER 4. rész

Bölcsesség, belső értékek, vadhajtások „nyirbálása”

Ez a pont annyira távol áll jelenlegi rendszereinktől, hogy szinte nem is érthető.

A társadalmunk alapvetően hamis, vagy csak félig igaz, anyagelvű értékek mentén működik, így a bölcsességnek nyomai sem lelhetők fel benne (okos rendszereket, okostelefonokat stb. alkot meg, de nem bölcseket). Ez az egészségügyben a leginkább tetten érhető, hiszen itt élet és halál filozofikus kérdései a mindennapok részét alkotják.

Az élet és a halál jelentőségén az egészségügyben ma senki nem gondolkodik. A halál, mint természetes jelenség teljesen elveszett, ellenséggé vált és átkerült a rettegett tabuk birodalmába – nemhogy tanulni, tanulmányozni, de hallani sem akar róla senki.

Az élet hasonlóképpen jár – bár kétségkívül elismerjük, hogy ez pozitív dolog, az értelmét, minőségét és célját nem vizsgálja egy anyagelvű társadalom.

Enélkül a bölcsesség, a megértés, a fontos értékek iránti konszenzus is kikerül a társadalom látószögéből. Így fordulhat elő, hogy bizonyos állapotokat állít be értéknek – például: fiatalság, gazdagság – ami – lévén átmeneti állapot - a társadalomban lévő egyedek csak kevés számára igaz, pláne nem egyszerre. Így bölcsesség helyett az állandó elégedetlenség jellemzi a korszakunkat. Az állandó elégedetlenség eredményeképp újabb és újabb betegségek jelennek meg, a vágyott állapotok megőrzését célzó, eleve elhibázott beavatkozások terepévé válik a gyógyítás. A lélek betegségeit a testen megjelenő tünetek eltüntetésével próbáljuk orvosolni.

Ebben a tekintetben tehát teljes nézőpontváltásra van szükség. Egészség, gyógyítás, gyógyulás nehezen képzelhető el anélkül, hogy konszenzus alakulna ki az értékekben. Csak úgy kerülhet vissza a gyógyítás a megfelelő helyére, ha egészség, betegség, ciklusok, élet, halál, gyógyulás, felelősség kérdésében képes tisztán látni és megegyezni a társadalom. Ezek adják az alapjait a rendszernek, tehát tisztázásuk a legfontosabb lépés egy egészséges egészségügy felé.

Összességében tehát az egészségügyi rendszer inog, recseg-ropog, de bizonyos elemei használhatók lehetnek a jövőben is, különösen, ha az értékek és a felelősség kérdése a helyére kerül a társadalomban. Ha nem, akkor e többi rossz alapra helyezett felépítményhez hasonlóan menthetetlenül összeomlik.

Írta Szilágyi Katalin
Bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, 20 385 9483