Őrizd a csendet

Angyal szállt el felettünk...mondjuk, ha hirtelen csend támad a társaságban. Ilyenkor szinte érzünk egy láthatatlan, de mégis kézzelfogható jelenlétet…
Sokszor élünk meg csodás pillanatokat, de ha megfigyeled ezeket, észreveheted, hogy mindig körbeveszi a csend. Elég, ha egy pillanatra leállsz, akár egy forgalmas út közepén. Még ott is jelen van a hangok mögött ez a csendesség.

Észre sem vesszük, hogy mennyire vágyjuk a csendet. Mára már társadalmi jelenség, sőt – betegség – a csend hiánya. Ezt az egyszerű okot, ami annyi baj kiváltója, elkerüljük és minden másra hivatkozunk. Mutogatunk a szomszédokra, a hülye rokonokra, a párunkra, az egészségügyi és oktatási rendszerekre, a politikusokra… Beleakadunk abba, amit mondanak és csinálnak az emberek. Mintha mindent a hangok jelentenének, mintha mindent a kommunikáció és a cselekvés hatna át és venne birtokba. Az egész világ egy nagy hang-zavar és tett-örvény, melybe lassan belefullad a csoda és a szeretet.

Álljunk meg egy pillanatra és figyeljük meg, mi lett a csenddel. Ki őrzi a csendet nekünk? Hol vannak a csend-őrök?

Mobilos korszakunk zajos hálózatokat telepített mindenhová. Sűrűn teleszőtte a teret hangokkal, információkkal, melyek ugyan a szemünknek láthatatlanok, de az energiatestünkre és az idegrendszerünkre mégis nagyon megterhelően hatnak.
Jaj, nincs térerő… sikítunk hangosan, amikor egy fontosnak tűnő gondolatot szeretnénk azonnal megosztani a barátunkkal.
De gondolkodtál-e azon, hogy mi van, ha nem mondod el?
Mi van akkor, ha kicsit visszafogod ezt a hatalmasra duzzadt közlés kényszert?
Mi van akkor, ha csendben maradsz? Ha nem teszed fel rögtön a kérdést? Ha nem akarsz mindent azonnal tudni? Ha nem akarsz most rögtön kapcsolatba kerülni… akkor mi van?

Hát, semmi… és itt a nehézség! Semmi nem történik, minden megy tovább a maga útján…
És ez megőrjíti az embereket, ez a szembesülés. Szembenézni azzal, hogy alapvetően egyedül vagyunk. Hogy egy apró porszem vagyunk a világ gépezetében.

Biztosan te is voltál már úgy, hogy amikor a legjobban szükséged lett volna valakire, pont nem tudtad elérni. Nem vette fel a telefont, nem ért rá, nem volt nyitott. Ismerheted a haragot és fájdalmat, amit ez kivált. Sokszor úgy oldjuk meg ezeket a tapasztalatokat, hogy elvágjuk, elutasítjuk magunktól az embereket. De tudattalanul ott van mögötte a fájdalom és a kapaszkodás, a félelem a visszautasítástól, a magánytól.

De másféleképpen is nézhetjük ezt a helyzetet. Az Álmodó archetípus szemszögéből. Pontosan akkor, amikor olyan ellenállhatatlanul szükséged van valakire, ott vagy függésben. Ha ezt felismered és elismered, akkor lehetőséged van felszabadítani magad. Ott tudsz szembenézni az egyedülléteddel, és azzal, hogy ezt neked, és csakis neked kell megoldanod.

Igazából mindannyian vágyunk a csendre. Persze, ott van a félelem, ami miatt bekapcsoljuk a zenét, a tévét, bármit, ami eltereli a figyelmünket és belekapaszkodunk másokba, belemerülünk az embertömegbe.
De ugyanannyira, vagy még jobban szeretnénk a felszabadulást és megtisztulást is.

Itt van a csendes pillanat erre. Nézz szembe a tehetetlenséggel, hogy nem tudsz mindent irányítani; a magányosságoddal, a végességeddel. Lélegezd át lassan a fájdalmát és engedd is el, bele a végtelen térbe!
Hagyj időt a végtelennek, az időtlennek, a tágasságnak… és érzed, ahogy lassan ellazít és megnyugtat. Szent ez a pillanat.

Angyal szállt el felettünk…

https://lelekszinter.hu/ritualtanc-hetente