Képzeld el, hogy mondjuk egy napig hangosan és őszintén kimondasz mindent, amit gondolsz, és úgy viselkedsz, ahogy éppen abban a pillanatban kedved szottyan.

„Majd ha bolond leszek!”

… gondolhatod esetleg most magadban, mert egyből felrémlik előtted az a sok furcsa arckifejezés és helytelenítő fejcsóválás, ami ezt az egy napodat kísérné válaszképpen a körülötted lévők részéről.

Ugye, hogy bármennyire felszabadítónak is hangzik, mégsem olyan könnyű ezt csinálni, így élni? Egyből beleütközünk a sok tilalomfába és szabályba, amit együttélésünk alapjaként és szocializálódásunk feltételeként megtanultunk, magunkénak elfogadtunk és a felesleges konfliktus elkerülésének jegyében nap, mint nap művelünk is.

Ezt csak a Bolond tudja megcsinálni. Mégpedig úgy engedheti meg magának, hogy kilép ebből a mindenki által fenntartott komfortzónából és magára veszi ezt a jelmezt, hogy mindazt, amit mond és művel, azt a móka-kacagás és a félkegyelmű álcája mögül tálalva tehesse meg. Őt ezért nem lehet elítélni, akinek pedig nem inge, ne vegye magára azt, amit tőle lát és hall. Így volt ez régen is, így van ez ma is. Bár a jelmezek kicsit megváltoztak, a lényeg azonban semmit sem.

Most ugorjunk egyet és induljunk el más irányból.

Ugye Te is érezted már azt, hogy futod a saját köreidet, de mégsem haladsz előre. Azt hiszed, hogy újabb és újabb oldalról közelíted meg problémádat és talán ezúttal fel is tudod majd dolgozni, hogy továbbléphess. Aztán kiderül, hogy inkább csak egy újabb arcát sikerült megismerned és majdnem ugyanott vagy, ahonnan korábban nagy lendülettel elindultál.

Nézzünk erre példát. Vegyük a klasszikusakat: a párkapcsolat és a munka. Tegyük fel, hogy az a problémád, hogy nem tudod a neked megfelelő partnert megtalálni és a kapcsolataid mindig ugyanazzal a nagy csalódással zárulnak. Hiába érzed azt minden alkalommal, hogy most megtaláltad álmaid párját, a végén kiderül, hogy pontosan ugyanazok a problémák okozzák minden alkalommal a szakítást.

Vagy lehet, hogy a képességeidet legjobban kiaknázó munkára vágysz, vagy egy olyan munkahelyre, ami biztonságot ad. Aztán valamiért egyik hely sem az igazi, egyik munka sem a megfelelő, nem jó a közösség, nem jössz ki a főnökkel, vagy valami egyéb ok miatt mindig tovább kell állnod.

Amikor eljön az a pont, hogy ebből már annyira elég volt, hogy valóban változtatni és mozdulni akarsz, akkor elkezdesz – akár segítséggel, akár segítség nélkül – foglalkozni ezzel a témával. Első „aha!-élmény” születhet abból, amikor rájössz, hogy bár új párkapcsolatot, más társat, új munkát, más munkahelyet váltottál, mégis mindig ugyanazokat a mintákat vitted magaddal tovább, ugyanúgy reagáltál a különböző emberekre, a különböző helyzetekre, helyekre. Ha mindent ugyanúgy csinálsz, ha változatlanul gondolkodsz és reagálsz, mégis mitől várod a változást az életedben? Hiába ismerkedünk egy látszólag teljesen más emberrel, a mi változatlan reakcióink belőle is szinte ugyanazt az általunk már jól ismert válasz-reakciót hozzák elő.

Körbe-körbe-karikába…

Ahhoz, hogy ezt megláthasd az életed különböző helyzeteiben, különböző szereplőiben, ez az első lépés; de nem elég ahhoz, hogy valódi változás induljon el. Bár ez a tudatosítás kihagyhatatlan része a folyamatnak, van egy olyan veszélye is, hogy az ember bennragad az állandó önelemzés körében, amely a múltat újabb és újabb rétegeire bontja és újabb és újabb feltárnivaló, elemezni való és gyógyítani való kerül elő… és továbblépés mégsem történik. Ahhoz, hogy fejlődésünk spirálja ne folyton a múltba húzzon, vagy egy szinten pörögjön körbe-körbe, szükséges még egy elem.

Akkor mégis hogyan tovább?

Egy új perspektíva, egy magasabb nézőpont kell, amely nélkül nehéz, ha nem lehetetlen, ebből a körből kilépni. És számomra itt érnek össze a szálak.  Jöhet a Szabadító, a Bolond, a Bohóc, a Vándor, a Kívülálló, a Különc, vagy bárhogyan is nevezzük, a komfortzónából és a megszokott körökből kimozdító énünk.

Mert néha kell, hogy eltávolodj a problémától, a kérdéstől, a változásra érett helyzetből ahhoz, hogy új szemmel tudj ránézni, hogy olyan dolgokat is megláss végre, amelyek eddig rejtve voltak, elsősorban azért, mert ebben az egy, a múlt-jelen-jövő lineáris síkjában kerested a válaszokat.

Mert néha kell, hogy feladd (szó- szerint: fel-add:)), és átengedd a helyzetet valami sokkal tágasabb, szélesebb és hatalmasabb nézőpontnak ahhoz, hogy egy olyan új ihlet, inspiráció születhessen meg benned, amire talán még gondolni sem tudtál, mertél volna.

Mert néha kell, hogy felvegyük a bohóc vagy különc szerepét ahhoz, hogy meg merjük lépni azt, amerre ez az új út hív, amerre a lelkünk vezet, és ami elsőre nekünk is „meredeknek” tűnhet.

Mert megszokott látásmódunkból, bemerevedett hitrendszereinkből, magunkra aggatott és elavult énképünkből kilépni csak ezzel a bolondosan bölcs, felszabadító, bátor és saját útját követő én-részünk segítségével tudunk. És ha megtaláltuk magunkban, felvettük vele a kapcsolatot és követjük őt, akkor megjelenik életünkben a Változás.

Neked miben lenne most szükséged változásra?:-)

Erről az én-részedről a Szabadító archetípusán keresztül tudhatsz meg többet. Itt olvashatsz róla: Archetípusok – A SZABADÍTÓ>>>

Következő RituálTánc mozgásmeditáción pedig ezt a segítő, magasabb nézőpontot keressük meg magunkban a mozdulatainkon keresztül: RituálTánc – SZÁRNYALÁS>>>