Belső birodalom

Egy jó király/vezető bölcsen és igazságosan vezeti birodalmát, hiszen tudja, hogy ha udvarának népe jól van, akkor lesz neki is jó. Mitől jó vezető, uralkodó valaki? Hogyan kell úgy kormányozni, hogy a lehető legnagyobb elégedettséggel legyen mindenki? Hogyan lehet minimalizálni a veszteségeket és maximalizálni a nyereséget?

Különféle vezetői stílusok vannak, különböző végkifejletekkel és tanulságokkal. Ami számunkra itt most lényeges, hogy mindebből mi az, amit a lelki fejlődésünk útján is hasznosítani tudunk. Mert ugye van az az egyik alaptörvény, hogy „ahogyan belül, úgy kívül is”. Nézzük most akkor a jó király/vezető három kihagyhatatlan jellemvonását, hogyan is néz ez ki az önismeret hétköznapi szintjére alkalmazva.

BÖLCS

Szinte közhelynek számít, de egyszerű és igaz: a tudás nem azonos a bölcsességgel.  Sok mindent megtanultunk, nagyon hasznos és szükséges dolgokat. Sok mindent belénk sulykoltak, akár olyat is, ami nem egyezett saját belső igazságunkkal vagy éppen kiderült, hogy teljesen elavult vagy már nem is igaz. Emellett rengeteg hasznos információval, tudással bővült a világ, az utóbbi néhány évtizedben elképesztő gyorsasággal, amelynek nagy része az internetnek köszönhetően bárki számára könnyen hozzáférhető.  És mégis azt kell látnunk, hogy ez mind nem elég a békés, boldog, valódi élethez.  Mi hiányzik hát?

Ha mindez a tudás, ami benned megvan, nem egészül ki a szív bölcsességével, az érzések által közvetített tapasztalással, a körülöttünk élő, lüktető világ első kézből való érzékelésével, akkor a tudás csak lexikális, száraz, érzéketlen ismerethalmaz marad csupán. Amivel természetesen nagyon jól el lehet élni. Sőt, hatalmas birodalmakat lehet kormányozni és tovább növelni így.  De sem szeretet, sem boldogság, sem valódi közösség nincs benne. Így a lufi előbb-utóbb kipukkad.

Te hogyan éled az életed? Mennyire van tere benned a tapasztalásnak is, a tudás mellett?  Tudod-e a kettőt kombinálni, hogy a legmegfelelőbb eredményt érd el ezáltal?

ERŐS

Ahogyan önmagában a tudás, úgy az izomerő sem fog egyértelműen sikerre vinni. Illetve hosszú távon nem oda vezet, ahova valójában szeretnél jutni. Kell a fizikai erő, az állóképesség, az edzettség, a fittség. Hiszen testünk a lelkünk temploma, és épp ezért nem elhanyagolható az állapota. Meg azért sem, mert ha nem foglalkozol vele, és csak kiaknázod a veled született adottságokat, előbb-utóbb lemeríted magad. Nem is beszélve arról, aki vagy születése folytán, vagy baleset, betegség folytán fizikai szinten hátrányos helyzetben van.  Nem élhet teljes életet? Dehogynem! A fizikai erő és alkat egy adottság. Hogy hogyan élsz vele, az már a te döntésed. Használod-e a szíved és a szellemed erejét? Munkába fogod-e céljaid és vágyaid eléréséhez? Vagy csak izomból tolod néha a szekeret? Ne csodálkozz, ha időnként kifulladsz…

IGAZSÁGOS

Az igazságost itt most egy talán kevésbé megszokott irányba vinném el, mégpedig az egyensúly irányába. Mondom is, hogy mire gondolok. A jó vezető/király tudja, hogy hosszabb távon nem érdemes semmit sem elhanyagolni, mert előbb-utóbb az egyensúly törvényének megfelelően megmutatja magát a másik, a kevésbé óhajtott oldal is. Saját életünkben is pont ez a helyzet. Van testünk és fizikai szükségleteink. Van lelkünk és érzéseink, ezeregy érzelemmel  fűszerezve. És van szellemünk, mindenféle hiedelemmel és gondolati mintákkal áthatva. Ha harmóniára és sikerre vágysz az életedben, ne feledd újra és újra egyensúlyba hozni életed különböző területeit. És persze a titka az egésznek, hogy a szív szeretete a középpont. Mondhatnám úgy is, hogy „mindent visz”, mindent fel tud oldani, be tud gyógyítani és ki tud egyensúlyozni. Ha a szívedből vezetve állítod be életed mérlegének egyensúlyát, rossz helyen nem leszel.

Nálad melyik terület az, amit a leginkább magadénak érzel? És melyik az, amire ha rágondolsz, inkább menekülnél, dühös leszel, tehetetlenség vagy szomorúság érzése üti fel a fejét?

És egy kis gyakorlat a végére. Ha van kedved, szánj rá pár percet és gondold végig az alábbiak szerint, hogy milyen is a te vezetői példaképed:

Hogyan legyél belső világod bölcs, erős és igazságos vezetője? Először is, nézd meg, hogy számodra ki és milyen tulajdonságokkal testesíti meg azt a vezetői típust, amilyen te is szeretnél lenni. Lehet konkrét vagy akár egy képzeletbeli személy.  A lényeg, hogy járd körbe alaposan, tanulmányozd részletesen.  Mit látsz? Mit érzel? Milyen benyomást kelt? Hogyan beszél? Milyen a stílusa? Mit sugároz? Fogalmazd meg a legalaposabban magadnak.

Majd mindazt, amire jutottál, kezd el megnézni magadban is… Ne tántorítson el, ha azt gondolod, hogy fényévekre vagy attól, hogy Te is ilyen legyél. Persze egyes adottságainkon egyszerűen nem tudunk változtatni, pl. a magasságodon, vagy a természetes hajszínedet sem kell feltétlenül átfazonírozni. De minden más, olyan példa lehet, ami felé igenis el tudsz kezdeni közeledni!