Asztrológiai szösszenetek Szilágyi Katitól márciusra

A mottó: Március közepe zűrzavaros, átláthatatlan és forrongó időszakot hoz. 20-án új asztrológiai év indul: a MARS éve. Két lassú égitest is jegyet vált, új időszak kezdődik

Februárban a „zöld üstökös” már jelezte, hogy nem lesz egyszerű időszak az elkövetkező. A hideg mellett a török földrengés lett a vezető hír – és a föld szimbolikusan néha azóta is megremeg itt-ott, jelezve, hogy a föld is készen áll a változásokra. Idén márciusban sem fogunk unatkozni. Ez most egy hosszabb írás lesz, hiszen márciusban mindig egy új asztrológiai év is indul, erről is szól, és a márciusi események is eltérnek majd az átlagostól.  Lényeg, hogy március első tíz napja után fokozatosan egyre több lesz körülöttünk a zűrzavar, a ködösítés, a hazugság és a becsapás, valamint az ezekből fakadó indulatok. Március 20-a után letisztul egy kicsit a kép, lendületet kapunk új dolgok elindításához.

MÁRCIUSBAN NEM FOGUNK UNATKOZNI

Március kettős helyzettel indít, mindkettő 2-án lesz pontos: az egyik a Vénusz és a Jupiter együttállása (amelynek közeledését sok nap óta figyelhetjük a kora esti égen), ez kifejezetten pozitív, enyhítő, örömteli hatást jelez. A másik a Merkúr és a Szaturnusz együttállása, ami viszont az ügyek, dolgok, helyzetek és kommunikáció elakadását jelöli. Ez két ellentétes jelzés – fogjuk fel úgy, hogy ha szembesülünk is a megakasztó hatásokkal, a Vénusz-Jupiter együttállásának köszönhetően a végén minden jóra fordulhat.

A Merkúr-Szaturnusz együttállása jelezhet elhidegülő kommunikációt (megfigyelhető a nagypolitikában), közlekedési akadályoztatásokat, de azt is, hogy egy várva várt postai csomag nem akar megérkezni. A Vénusz és a Jupiter együttállása a KOS jegyében viszont kedves, barátságos érzéseket, heves érzelmeket, gyors randikat, és gyors melegedést is jelölhet.

Március első hete, vagy mondhatjuk, első egyharmada az ügyintézési nehézségek ellenére viszonylag kellemesen telik. A 7-én létrejövő telihold, mint mindig, hoz egy kis feszültséget; ezt most kiemeli az is, hogy a Szaturnusz, több év után, jegyet vált, és átlép a HALAK jegyébe ezen a napon.

Ez egy nagyon fontos jegyváltás, jelzi, hogy az események az újító ideológiából a társadalom és az emberek felé fordulnak, most ez lesz a lényeg.

A Szaturnusz sokat sejtető jegyváltása után még van pár kellemes nap, amíg elindulnak a társadalmi események, nagyjából március 11-től folyamatosan, egészen az új asztrológiai év kezdetéig, vagyis március 20-ig, zajlik körülöttünk a hajcihő.

Március közepe várhatóan egy hatalmas csalódást hoz az életünkbe: hazugságok derülhetnek ki, átverések és megvezetések történnek, kicsiben és nagyban. Gázzal, olajjal, vegyi anyagokkal, füsttel kapcsolatos problémák jelentkezhetnek, a kommunikáció minden szinten teljesen szétcsúszik. Ködösítésekkel próbálják világszerte leplezni a becsapásokat, de mindez igen ingerültté teszi az emberekt.

A Nap, a Merkúr és a Neptunusz együttállása jelzi a kommunikáció szétesését, a Mars a fenti bolygókra vetett nehéz fényszöge pedig az indulatot, amit ez kivált. Egyre növekvő hazugságcunami indul az útjára, a tájékozódás, informálódás nehézzé válik. Csak a belső csatornánkra, az égiekkel való saját kapcsolatunkra hagyatkozhatunk: mindig azt kövessük, amit a szívünk súg, a gondolataink most félrevisznek bennünket.

A természetben ez az állás áradásokat, erős esőzéseket, földcsuszamlásokat jelezhet.

Mivel nálunk ez az égi állás éppen a nemzeti ünnepünkkel, március 15-vel esik egybe, a politikában is heves kommunikációs csaták, csúsztatások várhatók. Ez nem az az égi helyzet, amiben tisztán tudunk látni, ezért mindenki a saját meggyőződéseit igyekszik majd képviselni, akár az igazságok elferdítésével, akár meghamisításával is.Március 12 és 21-e között senkinek ne higgyünk el semmit, még talán saját magunknak sem, nem látunk tisztán.

A helyzetet remekül illusztrálja, zenéjében és szövegében is, a Moby Dick 1990-ben!!! írt nótája, Káosz és zűrzavar címmel… vajon a jövőbe láttak?   https://www.youtube.com/watch?v=FDjxTEPFWxg

Március 20-án azután egy radikális fordulat kezdődik, először a Merkúr, majd 20-án a Nap is a KOS jegyébe lép, és 21-én a Hold is csatlakozik hozzájuk, létrejön a KOS újhold: egy új, frissebb időszak kezdődik. Az új időszakot hangsúlyozza az is, hogy március 23-án a PLÚTÓ átmenetileg elhagyja a BAK jegyét és átlép a VÍZÖNTŐ jegyébe.

Ez minden kétséget kizáróan hoz majd magával eseményeket „mutatóba”, hogy miről fog majd szólni az a 21 éves időszak, amikor a Plútó a Vízöntőben jár. Alapvető társadalmi és technológiai átalakulásokra számíthatunk, ennek beharangozása lesz ez a márciusi próbaidőszak (azért próba, mert a Plútó csak két és fél hónapig lesz most a Vízöntőben, utána egy időre visszahátrál a BAK jegyébe).

Amikor 15 évvel ezelőtt a Plútó a Bak jegyébe lépett, akkor is így tett: 2008 januárban lépett be először, hozott azonnal egy tőzsdei összeomlást magával „jelzésnek”, ez volt az ún. Fekete Hétfő. Utána mindenki reménykedett, hogy minden „helyrejön”, a Plútó visszahátrált a Nyilasba, majd a szeptemberi előre indulásával elhozta a teljes hitelezési rendszer csődjét és a gazdasági válság mélyülését egy újabb világméretű összeomlással.

Ilyesmi a mostani jegyváltásánál is lehetséges: a megvezetés, hitegetés és az ezzel kapcsolatos erős történések érinthetik a bizonytalan lábakon álló bank-, és tőzsderendszert is március közepén. Kiderülhetnek dolgok, ugyanúgy, ahogy 2008-ban is kiderültek. A teljes pénzügyi rendszer változik valószínűleg egy éven belül.

Ettől függetlenül, mielőtt mindenki azonnal a szívéhez kapna, a Vízöntő jegy már nem a pénzügyekről szól, hanem a társadalomról, tehát ha lesznek is pénzügyi események, azok inkább a társadalmi átalakulásokat fogják segíteni.

A hónap végén a Mars is jegyet vált, végre elhagyja az IKREK jegyét, ahol az erőszakos, harcias kommunikációt képviselte; a Rák jegyébe lépve talán egy kicsit lehűl, ami nem árt a kedélyeknek. A Szaturnusszal alkotott trigonja is felelősségre szorítja.

Összefoglalva: március nem lesz könnyű hónap. Az elején jól tudunk ügyeket intézni, nagyjából március 2 és 10 között, utána azonban nagy felfordulás válható, tisztánlátás nélkül, egészen az asztrológiai újévig. Erre az időszakra ne időzítsünk szerződéskötéseket, tárgyalásokat, ha lehet, utazásokat sem.

Március 21 után egy kicsit letisztul a kép, de a változtató harci lendület fennmarad, különösen a Plútó jegyváltásával, útnak indulnak a társadalmi változások.

Március 23-tól ideje van minden Újnak, ekkorra időzítsük az indulásokat, terveket. Mindenkinek az egyéni horoszkópjának megfelelő területen kezdődnek majd az új dolgok.

 

MÁRCIUS 20-ÁN INDUL AZ ÚJ ASZTROLÓGIAI ÉV

Mivel az asztrológiai évkezdet nem január 1-vel indul, hanem a tavaszi nap-éj egyenlőség idejével, amikor a Nap a Kos jegyébe lép, ezért a márciusi előrejelzésben mindig kap egy kis részt az előretekintés az előttünk álló évre. Minden évnek van egy meghatározó energiája, amelyet egy-egy égitest jelez, a káldeusi bolygósorrendnek megfelelően.

Az előző év, amit most márciusban zárunk, a JUPITER éve volt: a COVID-lezárás után nyitást, kellemesebb dolgokat hozott, igaz, áradatokat is (háborús menekültek áradatát, például).

Egy évvel ezelőtt ezt írtam:

„Kapunk egy kis haladékot, hogy minél előbb megtaláljuk a hangot másokkal, és minél inkább hajlandóak legyünk elvégezni önmagunkban a munkát, ami szükséges a továbblépéshez – kezelni saját haragunkat, indulatainkat, helyére tenni a bennünk lévő vádaskodót. ….

Könnyebb évnek ígérkezik a 2022 márciusával induló, mint az előző kettő. De egyben döntéshozó, és vízválasztó év is: elindul-e az emberiség a szellemiség felé, tudatossá válik-e isteni eredetére és arra, hogy elsősorban spirituális lény, és csak másodsorban anyagi?

Ha igen, akkor nagy politikai, ideológiai változások lesznek, lehetnek ebben az évben, melyek az összefogást, a másokon való segítést, és a befogadást támogatják, ennek megfelelően részesítve mindenkit a bőségben.

Ha nem, akkor bennemaradunk a konfliktusokban, melyeket értelmetlen jogi csűrés-csavarással igyekszünk megoldani, de azt tapasztaljuk, hogy nem lehet. Akkor erősödni fog a fennhéjázás az egyes nemzetek között (egyelőre szóban), hatalmas gazdagodások lesznek mások kárára, miközben a károsultak hibáztatása zajlik továbbra is.”

Azért idéztem ilyen hosszan, hogy átgondolhassuk: vajon megvalósultak-e a pozitív irányok?

2023 ugyanis a MARS éve lesz, a lendület és az erőgyakorlás, a tevékenység éve. Nem mindegy tehát, milyen irányban fogjuk ezt gyakorolni: egymással összefogva, a jobbítási teendők érdekében, vagy egymás ellenében, háborúskodásban?

Ez igazából már eldőlt: a MARS évének első néhány hónapjában látni fogjuk, milyen irányban dőlt el. Vajon kiterjed a háború? Vagy inkább átrendezzük a világot?

Az biztos, hogy az utóbbi fél év „toporgásának”, amit a Mars-Neptunusz kvadrát jelzett az égen, vége van. Erőink, kollektív szinten, március 20-a után megnőnek, és használni is fogjuk azokat.

Ezért nagyon fontos, hogy milyen felfogásból indulunk neki ennek az évnek.

Az évnek várhatóan két témája lesz, a Plútó és a Szaturnusz jegyváltása jelzik ezeket a témákat:

Az egyik: felébredés egy társadalmi téveszméből, a „magadnak kell kikaparni a gesztenyét” téveszméjéből. Az elkülönültség illúziójából. Ráébredünk, sokféle módon, hogy sorsunk egymástól (is) függ, nem csak magunk vagyunk. (Szaturnusz a Halakban)

A másik: a technológia felfokozott gyorsulása az energiaiparban, esetleg újfajta energiahordozók megjelenése, ami radikálisan átalakíthatja a gazdaságot (ez nem történik meg azonnal, de elindulhat) (Plútó a Vízöntőben)

Ezekre fordíthatjuk a MARS évének radikális energiáit. Vajon kell ezekhez háború? Akár a társadalmi átalakuláshoz, akár a technológiához? Ez néhány hónapon belül kiderül.

Aki eddig úgy érezte, hogy jobbító szándékai ellenére egy helyben totyorog, gúzsba van kötve, és semmi nem indul el, a MARS évében megélheti a változást, és hasznosíthatja mindazokat az energiákat, amelyek az előző, tétlenségnek és várakozásnak tűnő években felhalmozódtak benne. Megtalálja a társakat is ehhez az új, lendületes tevékenységhez. Olyan érzés ez, mint amikor a lóversenyen a lovak előtt végre megnyílik a kapu, és megkezdhetik a rohanást. Ahogy az alábbi felvétel címe is mondja, minden verseny a kapunyitással indul:

https://youtube.com/clip/UgkxZ3SAuGia_Zz6S4FJU4Huf8UQumUIi5Av

Szilágyi Katalin asztrológus írása

További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen. https://csillaglelek.hu/asztrologia/