Asztrológiai előrejelzés Szilágyi Katitól júliusra

A mottó: Vizsgaszünetben is vizsgahelyzet: július az év egyik kiemelt, világváltoztató hónapja, megvilágosodást és hirtelen történéseket egyaránt hozhat 

A close-up of a clockDescription automatically generatedJúniusban már voltak légypiszkok, amik bezavartak az amúgy sima ügymenetbe,  de igyekeztünk elhessegetni, hogy jobban tudjunk megmártózni az illúziókban. Július most egy hatalmas, ébresztő csattanást hoz a hőségtől kókadozó világba. Már a hónap elején is szaporodnak a jelzések, megérzések, hogy valami készül, a csattanás a hónap közepére várható, és kitart majdnem a hónap végéig. Csak nézünk, mint a moziban – ez a legjobb, amit tehetünk, különösen, mert a nagy melegben leginkább a vízparti hűsölés javasolható. Természeti és indulati kitörések egyaránt jelentkeznek ebben az időszakban. Az Olimpia is nehezen indul be a telihold után, de a hónap legvégén már egy kicsit lecsengenek a nehézségek. Nyaralni menni jó, de az oda-, illetve visszautazásokat  inkább július első felére, illetve a legvégére tervezzük.

ISKOLÁKBAN, EGYETEMEN NYÁRI SZÜNET, AZ EMBERISÉG MÉGIS VIZSGÁZIK JÚLIUSBAN

A június néhány kiemelkedően fájdalmas és agresszív megnyilvánulás mellett illetve dacára viszonylag eseménymentesen alakult. Persze volt néhány érthetetlen és agresszív megnyilvánulás a politikában, volt egy kis feszültséglevezetési lehetőség a futball-szurkolásban, néhány agresszív megnyilvánulással, brutális sérülésekkel tarkítva, volt néhány mumus-jellegű, ijesztő megnyilvánulás az időjárásban – ezek azonban rendre átmenetinek bizonyultak, ezért az átlagember igyekszik elhessegetni, kicsinyíteni a jelentőségüket. Úgy tekintünk ezekre, mint néhány zavaró légyre, ami időnként bezavar a társadalmi szinten, közösen fenntartott illúziónkba, de néhány gyors legyintéssel elkergethető, felhőkkel, sötét megérzésekkel együtt.

Június végén a hátrálni kezdő Neptunusz energiája volt a jellemző, kiadós esőzésekkel, kaotikus utazási helyzetekkel, egyelőre megmagyarázhatatlan és megmagyarázatlan elektronikai fiaskókkal (lásd Apple Pay) és egy elképesztően zűrzavarosra sikeredett amerikai elnökjelölti vitával. Mindegyikre jellemző a neptunuszi energia: „Nem tudom, hol vagyok, nem tudom, mi történik, de mindenesetre úgy teszek, mintha mi sem történt volna”. Erre mind lehet legyinteni, de különösképpen ijesztő az az illúzió, ahogy a világ jelenleg vezető katonai nagyhatalma tiszta gondolkodásra képtelen vezetők kezébe helyezné a világ sorsát.

Az illúzió fenntartása még júniusban sikerülhetett, július azonban energetikailag egy jóval nehezebb minőség, gyakorlatilag az év egyik legnehezebb hónapjának ígérkezik. Az esőzések alábbhagynak, ahogy a Merkúr Neptunusszal alkotott fényszöge megszűnik; a Merkúr július 2-án lép az Oroszlán jegyébe, és ezzel együtt hozza az erősödő meleget. Már az előző hónap végén is érezhető volt az, hogy a Merkúr mindjárt a hónap elején szembenállásba kerül a Plútóval, ami arra utal, hogy közlekedési, hírközlési és elektronikai helyzeteken, kommunikációban átélhetünk durvább helyzeteket.  Ilyen például az Apple Pay fiaskója, amelynek során nagy mennyiségben vontak le automatikusan pénzeket az ügyfelek számláiról – és egyelőre nem világos, miért. Mivel a Plútó fényszögéről van szó, az asztrológusban felmerül, hogy a háttérben az alvilág támadása (kiberbűnözés), vagy hatalmi manipuláció állhat. Ilyen jellegű informatikai problémák felmerülhetnek még július során.

Rögtön a hónap elején tehát már kapunk jelzéseket arra vonatkozóan, ami komolyabb nehézség szinten leginkább a hónap közepén, 10-e után fog jelentkezni. A hónap elején még él a Nap pozitív fényszöge a korlátokat jelölő Szaturnuszhoz, úgyhogy ekkor még korlátozva, kisebb kört érintve jelentkeznek ezek a hatások.

Július 8-tól a Vénusz kapcsolódik az Uránuszhoz, majd az Oroszlánba lépve szembe kerül a Plútóval, úgyhogy ebben az időszakban a kapcsolatokban jelentkezhetnek nehéz időszakok, veszekedések – természetesen a felfokozott érzelmi időszak heve erős szexuális megélésekhez is vezethet! A Vénusz Oroszlánba lépésével a hőség is erősödik.

Július 10-e körül indul az az égi állás, ami miatt a július hónap az év meghatározó hónapjának bizonyul energiák és események szintjén. A Bika jegyében járó Mars fokozatosan egyre közelebb kerül az Uránuszhoz, a pontos együttállás 15-én várható. Ez a fényszög, és az általa jelképzett energia hosszabb kifejtést igényel, lásd lejjebb.

Lightning lighting in the skyDescription automatically generatedA Mars-Uránusz együttállás erejét fokozza, hogy ugyanekkor a Nap már bekerül a Plútó vonzáskörébe, bár a pontos szembenállásuk csak akkor lesz, amikor a Nap átlép az Oroszlán jegyébe: ez július 22-én, az egy nappal később felálló teliholddal együtt érkezik el, ami külön megnöveli a Plútó gyökeres transzformációt szolgáló fényszögének az erejét. Ráadásul ekkor a Merkúr is nehéz fényszöggel éri el a Mars-Uránusz együttállást.

A július 26-án kezdődő párizsi Nyári Olimpiai Játékok tehát várhatóan meglepetésekkel, szervezési és kommunikációs nehézségekkel, erős felháborodásokkal indulnak… ezek a későbbiekben enyhülni fognak, amikor a Merkúr 26-án átlép a Szűz jegyébe, és lassan távolodik a Mars-Uránusz kvadrátjából.   

Összességében elmondható, hogy felfokozott és meleg júliusnak nézünk elébe, legjobb ezt nyaralással, pihenéssel tölteni, amikor kisebb az esélye, hogy nagy eseménycunamiba kerülünk bele.

A legnehezebb időszak július 14 és 27 közötti két hétben várható, ekkorra lehetőleg ne időzítsünk úton levést, nagyobb és fontosabb tranzakciókat, vagy vitás megbeszéléseket, mert a helyzetek elmérgesedhetnek, vagy váratlan, erős komplikációk léphetnek fel, a természetben, az egészségünkben, a kapcsolatainkban egyaránt.

A természet ebben az időszakban várhatóan felbolydul ismét egy kicsit, és nagy meleg, nagy szelek, viharok, geomágneses történések is valószínűsíthetők.

Július végére ezek az energiák egy kicsit visszafogottabbak lesznek, ekkor már lehet utazást, felújítást, ügyintézést tervezni ismét.

AZ ÉV EGYIK VILÁGVÁLTÓ FÉNYSZÖGE: MARS-URÁNUSZ EGYÜTTÁLLÁS, MERKÚR KVADRÁTBAN, A HÁTTÉRBEN TELIHOLD, PLÚTÓ EGYÜTTÁLLÁSBAN

Egyéni szinten óvatosak 2020 márciusa óta fordult a világváltás intenzívebb szakaszba, ennek mindig vannak mérföldkövei. A Mars-Uránusz együttállás a Bika jegyében az év egyik legfontosabb fényszöge, is egyike ezen mérföldköveknek. De nem most indult, hanem tavaly novemberben, amikor a Mars még szemben állt az Uránusszal: ami akkor elkezdődött, az a mostani együttállásban kiforrja magát.

Mindkét égitest felforgató természetű, a Mars az erő, a fizikai erőképviselet, az Uránusz pedig a váratlan, égi megvilágosító erő jelképe (többek között). A két égitest együttállása a természetet, a dolgok hagyományos menetét jelképező Bika jegyében arra utal, hogy erős égi megvilágítást kapunk arra nézve, hogy a dolgok a régi mederben nem tudnak tovább működni.

A két égitest természetéből fakadóan ebben az időszakban a villámtevékenység erős lehet, most tudjuk megmutatni, hogyan tudunk a villám energiájából megvilágosító égi beáramlást  és fényt fakasztani.

A close-up of a planetDescription automatically generatedGlobális szinten ez az energia megnyilvánulhat földrengésekben, váratlan, hatalmas viharokban, a napkitörések száma és ereje is megnövekedhet, különösen, ahogy a Nap szembekerül a Plútóval. A napkitörésekkel, napviharokkal együtt elektronikai nehézségek, internetkimaradás is jelentkezhet. A Mesterséges Intelligencia világában is történhetnek áttörések.

Óvatosak legyünk a sportolásban, semmit ne vigyünk túlzásba ebben a két hétben, mert hirtelen szakadások, megállások, az arra hajlamosaknál szívproblémák jelentkezhetnek. A veszekedő-szakító kedvet is növeli ez az állás, különösen, hogy a háttérben működő Nap-Plútó szembenállás a hatalmi ambíciókat is felerősíti. Ez háborús késztetéseket okozhat, ezért ne menjünk bele vitákba, mert elmérgesedhetnek. Igyekezzünk magunkban és a környezetünkben is a józanságot és higgadtságot, az összefogást és segítségnyújtást támogatni.

Az Uránusz a váratlanság jelképe is: váratlanul fény derülhet dolgokra, amelyek eddig a háttérben működtették a világ hatalmi szerkezetét, ami felháborodást válthat ki az emberiségben. Fontos figyelni arra, hogy az ekkor felbukkanó új információkat az emberiség javára, egymás segítésére, és az egymás felé fordulásra használjuk kicsiben és nagyban is!

Ez a július olyan lesz, mint egy vizsgahelyzet: mit csinálunk egyénileg, társadalmilag, amikor fontos események történnek? Vajon a régi, hatalomcentrikus megoldásokat választjuk, vagy hajlandók vagyunk az új, összefogásra és segítségnyújtásra épülő törekvések felé fordulni? Az újonnan érkező, most születő gyermekek már ezt a világot fogják építeni, velünk együtt vagy velünk szemben.

Érdemes gondolatainkkal, érzéseinkkel, akár közös meditációkkal támogatni, hogy az emberiség jól vizsgázzon most júliusban, és megugorja azt a részfeladatot, amit most kap.

Szilágyi Katalin asztrológus írása

További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen. https://csillaglelek.hu/asztrologia/