Visszajelzések a TantraTánc elvonulásról

"Hálás vagyok, hogy ott lehettem az elvonuláson Veletek.
Csodás élményekkel gazdagodtam.
Olyan szépen tartottad a teret…
Köszönöm Szofi."

Szil

"Drága Szofi, 
A hétvégi elvonuláson sok apró csodát kaptam. Hatalmas hála van a szívemben, hogy ott lehettem, köszönöm.
Két nap alatt megéltem mély kapcsolódást, játékos kapcsolódást felszínes kapcsolódást és magányos kapcsolódást.
Ismételten rájöttem, hogy kapcsolódásokon keresztül tudjuk magunkat újra és újra értelmezni. 

Szeretettel ölellek: Tünde"

"Összességében nagyon jól éreztem magam.
Nem gyakran járok kifejezetten "ezoterikus" közegekbe (nem tudom, ez egy helyes jelző-e a hétvégére). Inkább olyan helyeken fordulok meg, amik számomra "racionálisabbak", a pszichológusos képzettségemből is, meg a személyiségemből is következik ez. Szóval a helyeken, ahova járok, nem szokták körbefüstölni a teret, mielőtt mozgunk, nincs illatos víz, és nincs ennyi zene és gyertya sem. Figyeltem, hogy ezek a dolgok mennyire zavarnak engem. És azt vettem észre, hogy tulajdonképpen nem zavarnak, elfogadom, sőt még hatnak is rám valahogy, még ha nem is annyira "hiszek" ezek hatásában.

Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mitől működött a hétvége nálam, és azt hiszem, az nagyon fontos, hogy jók voltak a keretek (nekem). A titoktartás, az énközlésre való buzdítás, az észosztás elkerülésére tett javaslat, az idői keretek korrekt betartása és képviselése. Ezek (nekem) biztonságot adtak, és megnyugtató viszonyítási pontokat adtak ahhoz is, hogy hogyan kapcsolódjunk majd egymáshoz. Meg persze szép a hely, jó a kaja, és jó kimenni az életemből egy kicsit, és emberekkel elfogadásra való törekvésben időt tölteni. Ez utóbbi igazán nagyon jó - nekem ez volt a legextatikusabb élmény - a csoportban való részvétel. 

Szóval jó volt, még ha nem is emelkedtem úgy igazából szerelembe magammal (bár sok gondolatot és fantáziát ébresztett a saját extatikus lehetőségeimről).
Köszönöm! Jó kaland volt."

Zsófi

"Drága Szofi,
szívből köszönöm ezt a hétvégét. Csodás gyógyulásban, felismerésekben volt részem. A vezetésed biztonságban megtartott bennünket. Hálás vagyok, hogy ennyi elképesztő emberrel találkoztam, mindenkit a szívembe zártam. A TantraTánc elvonuláson kapott ajándékok további folyamatokat indítottak el bennem, és csak ámulok a bennem kinyíló új ajtókon! :) Nagyon izgalmas! 
Áldás és ölelés,
Szandi"

"Ma reggel a munkahelyemen döbbentem rá, hogy milyen könnyű úgy élni, hogy csak felkelünk, elmegyünk dolgozni, hazamegyünk, TV-t nézünk, lefekszünk aludni és másnap kezdődik az egész elölről...nagyon ritkán állunk meg: magunkba nézni, beszélgetni, megérinteni a másikat (vagy saját magunkat) ...így eszméletlen kényelmesen el lehet éldegélni, de UGYAN MINEK???persze amúgy baromi fájdalmas tud lenni megállni és elidőzni a fájdalmainkon, emlékeinken, érzéseinken...a tantra hétvégén azt értettem meg, hogy enélkül viszont nem lehet TELJES életet élni, ezt MEG KELL TENNI..és az a jó, ha ezt biztonságban, szerető és figyelő társakkal védő és gyógyító környezetet teremtve tesszük meg...ezt kaptam Én most ettől a hétvégétől, a társaimtól és Szofitól.
Köszönöm." 

Solti Magdi

"Péntek reggel volt és rám telepedett a magány és a szorongás. Sajnálatot éreztem magam iránt és a vágyat, hogy másokkal kapcsolódjak, érzelmileg a megéles útján. Egy Facebook esemény - TantraTánc" - csak úgy" felugrott. Félelmetes, izgalmas érzések kavarogtak, halogatás, majd az erős késztetés, hogy telefonáljak. 
Egy kedves nöi hang meglepetten mondta, hogy menjek nyugodtan, most mondta le éppen valaki. Várnak, ott a helyem. 
Lemondtam az összes aznapi teendőm és a vágy és izgalom csak növekedett, hogy megérkezzek. Testemmel, lelkemmel, szellememel és a befogadás készségével. 
A megérkezésem pillanatától biztonságban és szeretve éreztem magam. Önmagam, és a környezetem felöl is. Olyan érzés volt mintha valaki tartaná a teret, hogy biztonság vegyen körul. Ès igen, volt aki tartotta a teret. Szofi lelke átjárta a teret és levegövel töltötte meg. Könnyed, és friss levegővel. Öröm volt beszívni. Egy megfoghatatlan erö ami a légvétellel feltöltötte a testem. 
Kapcsolódás, érintés. SZERETET. 
A gyakorlatok, amiket csináltunk, intenzíven dolgoztak a legbensőbb, legtitkoltabb szorongásaimon, régen elfelejtett, elnyomott konfliktusokat hoztak fel, amit belesimulva magamba, békében újraélhettem. Az elfogadás újjászületését, az ítélkezés tudatosítását tapasztaltam meg. 
Az otthon teremtése egy soha át nem élt élményt hozott, életemben elöször találkoztam olyan emberrel, akivel ugyan arra vágyunk. Ennek megtapasztalása önbizalmat, hitet és reményt adott arra, hogy a család érzését megélhetem a megfelelö férfival. Köszönöm a tapasztalást a "társamnak" ebben a feladatban.
Most a hétvége után itthonról írom az élményeket, úgy hogy közben békét érzek a szívemben és fel vagyok töltve, ki vagyok nyitva. Nyitva a szeretett világra. 
Köszönöm Szofi 

M. Orsi

"Találkozás a pozitív árnyékkal – avagy megélni és átélni azt, ami már az enyém

„Árnyék témában” gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni a pozitív árnyékról. Személyiségünk azon pozitív oldalairól, ami bennünk is megvan – most még tudattalanul megbújik – és időnként „kívülről” felvillan, egy-egy vágyott tulajdonság formájában.
Ezen az elmúlt hétvégén – ahogyan az elmúlt hetekben – én is foglalkoztam az „árnyékommal”, azonban számomra meglepő újdonságként, most újra és újra az árnyék pozitív oldala jelent meg, mintegy figyelemfelhívóként, hogy „itt az idő, hogy most már engem is vegyél észre”.
Azt tapasztalom, hogy amikor az önismereti utunkban az árnyék témához érünk, akkor először – és még nagyon sokáig – azokat a „sötét” részeinket kezdjük el felfedezni és megismerni, amivel eddig nem voltunk hajlandóak szembenézni.
Nekem ők voltak azok (a teljesség igénye nélkül): Dühös vagyok, sőt, van bennem egy csomó agresszió, csak eddig azért nem vettem észre, mert elfojtottam. Tele vagyok fel nem dolgozott fájdalommal (melyek leginkább a gyerekkoromból táplálkoznak). Nincs önbizalmam, nem vagyok elég jó (elég szép, elég okos, elég fiatal, stb), így aztán nem tudom elfogadni magam úgy, ahogyan vagyok, amilyen vagyok. Nem igazán ismerem magam, így aztán nem tudom (nem merem) képviselni saját érdekeimet sem. Nem vagyok elég bátor, hogy kísérletet tegyek arra, hogy megpróbáljak őszinte lenni, és megélni azt, amilyen most vagyok, így aztán álarcokat hordok, szerepeket játszom – mindig az elvárásoknak és külső (vagy akár önmagam felé támasztott) igényeknek megfelelően, mert akkor talán elfogadnak.

Gyanítom, hogy Neked is ismerős a fenti felsorolás, aki most ezeket a sorokat olvassa. Az önismereti út (szerintem) egyik fontos felismerése az, amikor rájövünk arra a megdöbbentő dologra, hogy még a fájdalmainkban és szenvedéseinkben is hasonlóak vagyunk! Akármennyire szeretnénk mások lenni, feltűnni, különbözőek lenni – vagy akár visszavonulni, szürkének lenni, láthatatlanná válni, eltűnni – mégis az érzéseink, vágyaink és fájdalmaink nagyon hasonlítanak. Ha pedig ezekben is hasonlítunk egymásra, akkor minek őket dugdosni, titkolni, rejtegetni? Nem lenne jobb egyenként elővenni őket, hátha mégsem olyan ijesztőek, mint elsőre látszanak?   
A düh mögött ott lehet annak lehetősége, hogy kiálljak magamért. A gyermekkori fájdalmas történetek feldolgozhatók és újraírhatók. Nem szükséges egy elképzelt (belső) képnek megfelelni, elég csak alaposan a szemébe nézni annak a csodálatos lénynek, aki a tükörből visszanéz. A bátorságot pedig a félelmetes ismeretlennel való sikeres próbálkozások edzik. Az igazi erő abban rejlik, ha leveszem az álarcokat, és fel merem vállalni saját sebezhetőségem. Az, akit az álarcok alatt találok, különlegesebb és egyedibb mindannál, amit eddig el tudtam képzelni, vagy aki valaha lenni akartam.
Egy ilyen lény képes nemet mondani, és elfogadható számára az, ha a másik nemet mond valamire. Egy ilyen lény nem túl sok – vagy ha valakinek az, akkor megkeresi azokat, akiknek a túl sok éppen jó! Egy ilyen lény kíváncsi mások másságára, keresi a másik különbözőségét, és örül, ha önmagánál „őrültebbel” találkozik. 

Tehát a hétvégén a pozitív árnyékaimmal találkoztam a gyakorlatokban, és még a szünetekben folytatott beszélgetések között is. Észrevettem és boldogan magamhoz öleltem őket!

Most arra kérlek, hogy emlékezz kicsit a hétvégére, mert egy apró ajándékot szeretnék átnyújtani Neked. Bármilyen szó vagy mondat, amit nekem (vagy bárki másnak) a hétvégén elismerésként, dicséretként vagy bókként mondtál, az ott van benned is! Ő a pozitív árnyékod, és arra vár, hogy meglásd, felfedezd, kibontakoztasd és megéld! Kalandra fel!

Szeretettel gondolok rátok, és köszönöm mindazt, amit tőletek, belőletek kaptam!
Öleléssel: Luyza"