SymbolonKör vélemények

"A SzimbolonKör résztvevője voltam 1 éven keresztül.
Az életem legnehezebb szakaszában kerültem ide, mert pont 49 éves voltam és éppen számvetést készítettem, .....hát elég riasztó volt az eredmény, úgy döntöttem, a nehézségeimet egyedül nem tudom megoldani, ezért gondoltam a "csoport terápiára" . Juditot ismerve biztos voltam benne, hogy csodálatos átalakuláson megyek keresztül, de ami valójában történt, felül múlt minden várakozásomat.
Nagyon kíváncsi voltam arra is, hogy a 12 archetípus hogyan jelenik meg az életemben és milyen energiákat mozgat meg bennem.
A harmadik, negyedik alkalom után éreztem, hogy felfordult velem a világ, az eddig megszokott, megunt, elrontott, beteggé tett világom most kifényesedni látszott, de a fénye oly erős volt, hogy elvakított. A felismerésektől, melyek értek hónapról hónapra, össze omlott minden. Semmi nem ment úgy tovább, mint eddig, ez nagyon félelmetes volt, de volt egyfajta belső bizonyosság bennem, hogy erre a változásra vártam már évek óta.
Szorgalmasan ismételgettem a közösen megalkotott inspiráló mondataimat, és váratlanul a "semmiből " megoldások jelentek meg az életemben.
Sok álmatlan éjjel kérem már segítséget minden angyali, földi és égi segítőktől, de nem kaptam válaszokat, mostanáig, mert valójában nem is kaphattam, hiszem a válaszok végig bennem voltak, de elhomályosította az egóm, a tenni akarásom a győzni vágyásom.
Most a 12 segítő erejével lerántottam a leplet a bennem élő "démonjaimról" és így a csoport segítségével felismertem őket és szembe tudtam nézni velük. Nehéz volt.
Válaszokat kaptam a nem jól működő családi kapcsolatomra, a gyermekeimhez való hozzáállásra, egy pillanatra az ő szemükkel láttam magamat és bőgni tudtam volna, vagy ordítani, hogy  ...elég.
Az erőszakos, egós győzni akaró és mindent elintézni vágyó türelmetlen, de változni vágyó lényemből, eljutottam a csendes középútra, a csendbe, az "ürességbe". Itt nagyon jó, lenni, nyilván nem tartózkodhatom mindig ebben a békés állapotban, de mikor elő tör a harcos énem, már tudom helyén kezelni.
A családommal békében élek, elfogadtam a lányom kamasz kirohanásait, nem kezdek vele ordítozni, mert értem mi zajlik benne és mi zajlik bennem mikor ideges leszek, mert nem úgy viselkedik, ahogy én elképzeltem.

Békés Harcos lettem, aki a szeretet energiáit tudja mozgósítani a "véres" küzdelmek helyett, ezért családom és környezetem is békés és türelmes lett.

Hatalmas fordulat ez az életemben, amiért hálás vagyok Juditnak és a csoport minden tagjának, hiszen türelemmel és szeretettel fordultak felém, és ezzel adtak a legtöbbet.
Köszönöm"
(Goldschmidt Tünde - 2014. márc. 22)

"Kedves Judit!

Szerettem volna megírni neked, hogy mennyire sokat jelent nekem ez a kör, és milyen tisztább tudatállapot amikor a végén mondatokat alkotunk. A többiek problémái kivétel nélkül ismerősek és megoldhatóak látszanak nekem, és ugyan érzem a hívást hogy megmondjam a frankót, de
féken tudom tartani magamban a legtöbb esetben ezt. Nagyon jó érzés benne lenni ezekben a megoldó folyamatokban, különösen mikor megtaláljuk a mondatot és megérint az adott ember számára legsegítőbb mondat ereje engem is. Tegnap is azt éreztem néhányunknál, hogy ott
van a kezünk ügyében a tökéletes mondat, és pár kör, pár gondolati lépés és valóban oda is értünk hozzájuk. Kicsit mint egy füves könyv.
Ott maradnak a többiek mondatai bennem, és azok is hatnak.
Két alkalom között én naponta használom az aktuális mondatomat, és így érzem is a hatását. Kezdetben nem tudtam elképzelni, és nem is tetszett, hogy mint valami  propaganda, szuggeráljak magamba valami jelmondatot, de gyakorlatban ez nem ilyen. Most már értem.
Gyakorlatban mint valami jelzőfény, felvillan abban az élethelyzetben amihez kapcsolódik, amiben segíteni rendeltük. Egyszerűen eszembe jut, kimondom magamban vagy hangosan és érzem hogy átrendez bennem hiedelmeket, nézőpontot segít váltani, vagy eloszlat félelmeket.

Szóval nagyon szeretem és élvezem ezt a folyamatot, és remélem hogy a továbbiakban is itt lehetek veletek."
(Mészáros Zsuzsi 2013-12. 05)

"Nagyon meghatározó önismereti élmény, olyan, mintha a programon nem a fejemből pattannának ki a gondolatok, hanem valahonnan sokkal mélyebbről. Olyan, mintha a lelkem beszélne arról, amire vágyik igazán."
(Adorján Kata 2012-13.)

"Önazonosságom létélményének morzsája,
Symbolonomnak rózsája."
(Bucsánszky Myrtill 2012-13.)

"Judit és a SymbolonKör segített életem eddigi legnagyobb keresztjét letennem. Anyukámmal volt állandó konfliktusom, amelyet az itt tapsztaltak (élmények, gyógyító mondatok) hathatós segítségével megtanultam kezelni. 
Hatalmas élmény volt, mikor először tapasztaltam meg "erőmet", hogy nem hagyom magam, igenis kiállok magam és a véleményem mellett.
A mindennapi életemben is sok segítséget kaptam a körből, a körtől.
Úgy érzem, jobb ember lettem, amiben az itt megismert értékes, segítő társaknak is nagy szerepe van.
hálás vagyok mindazért, amit megtapasztalhattam!
Köszönöm!
(Bitai Veronika 2012-13.)

"Mióta rendszeresen járok a csoportba, sokkal jobban értem és érzékelem az archetípusok "működését". Azt tapasztaltam, hogy a hónap domináns, soros archetípusa befolyásolja az adott hónap eseményeit.
Ha ránézünk a SzimbolonKörön, világosabban látom életem szervező erőit és hogy hogyan vannak jelen az életemben.
A havi rendszerességű találkozók visszahozták a ciklikusságot az életembe. Régebben elszakadtam ettől és úgy éltem meg, hogy az életem egy lineáris folyamat. Valahogy visszatérített a természetességhez.
Sokszor kérdeztem rá arra, hogy mi az akadály egy egy adott probléma kapcsán és a húzott kártya elemzése megvilágította. Nem csak az a lényeg, hogy megértettem az összefüggéseket, hanem átment a "rendszeremen".
A segítő mondataim boldoggá tesznek és fontos, hogy érzelmek társulnak hozzá, mert attól működnek igazán. Lélekből jönnek, lélekből érzem. A segítő mondat segít elfogadni azt az állapotot, amiben éppen vagyok és ebben visz tovább, pl. "boldogan dühöngök".

Megtanultam hallgatni, gyakorolni a valódi figyelmet,
érzékeltem a csoport megtartó erejét,
megtanultam, hogy a mondanivalómat én-üzenet formájában fejezzem ki és ne tanácsokat osztogassak,
sokat kaptam mások élményeiből,
és engem személy szerint nagyon érdekelnek a személyes élethelyzetek, történetek, az élet tanításai."
(T. Era 2012-13.)

"Szia Judit papnő:-)
Már régóta tervezem, hogy írok, csak valahogy elmaradt...
A múltkori szimbolon kör egyszerűen zseniális volt. Hihetetlen kreatív vagy, hogy így összehoztad, minden elismerésem!! Úgy örülök, hogy találkoztunk!
A kártyák használata így, az eredetileg megadott leírások nélkül egyszerűen életre keltek. Képzeld, a kis tárgy, amit hoztunk, mindhármunk esetében esszenciálisan magában hordozta azt a választ, amit a végén kaptunk: K. barátnőm egy számára szomorúságot jelképező medált hozott, akinek az életöröm lett a feladata; G. egy olyan öngyújtót, melyen egy gitár volt, neki a művészettel kellett kapcsolatba lépnie, én pedig egy apró kincses dobozt hoztam gyűrűvel, és én pedig olyan lapot húztam, ahol a szerzetesek kincseket adnak-és az én konklúzióm is a kinccsel kapcsolatos lett:-)) Valahogy el kéne tudnom fogadni:-)

A symbolon kör felépítése is csak utólag állt össze.

1. a lap húzás, megadta a központi témát
2. a második szöveg (ahol szabad asszociációra volt már szükség a megértéséhez), megmutatta az "utat" a célhoz..vagy a problémát, melyet le kell küzdeni.
3. a harmadik kis cetlin pedig ott volt a végső megoldás. Egy üzenet, mely az előző kettőt egybefűzte. (itt is szabadon kellett asszociálni, hogy leessen az üzenet)
A második utáni meditáció a varázsfallal is fantasztikus volt.
A végén kimondott "gyógyító mondat" is nagyon hasznos, mert ez teszi kézzelfoghatóvá az átélteket. Kell ez a kis "megfejtés" is a végére, amit magunkkal viszünk. Gratulálok, és nagyon imádtuk mindannyian!!!
Én különösen elvarázsolódtam a vénuszi bőségben:-)) meg a rajztábla, a színes ceruzák, zene, csoki...:-))
Szóval, remélem nem késő, de szeretnék jönni a következőre is."
(Fazakas V.  2011-12.)

"Kedves Judit!
Először is még egyszer köszönöm az Ajándékokat, amit Tőled kaptam! Ezzel a módszerrel nagyon mély szinten történnek meg gyors és mélyreható változások.

Összesen háromszor találkoztam Veled, mindegyik óriási élmény volt. Az első két alkalom megélése könnyedebb és örömtelibb volt a számomra, a pénteki találkozás őszintén szólva kicsit próbára tett több szinten is.

Egyrészt jó darabig azt éreztem, hogy bizonyos mértékig kívül vagyok a "körön". Ez az érzés az életemben újra és újra előjött, meg is fordult a kérdés a fejemben: "Muszáj nekem itt lenni?" De rögtön tudtam a választ, hogy itt valamelyik aspektusom tiltakozik, amelyik nem akarja a változást, úgyhogy eldöntöttem, a legjobb helyen vagyok.
Másrészt sokszor nehéz szembenézni az árnyoldalainkkal és felvállalni, hogy az is én vagyok, holott pont ezt hirdetem. Rájöttem, hogy még a negatív aspektusaim között is különbséget teszek, valamelyiket nyíltan felvállalom, valamelyikről inkább tudomást sem vennék.

Ha csak testi szinten nézem a történéseket, hihetetlen, hogy milyen változások mennek végbe. A tánc-tér után egy hétig alig bírtam mozogni, olyan izomlázam volt. Olyan izmokat észleltem, amikről nem is tudtam, hogy vannak.

A mostani alkalom után szinte alig bírtam felkelni a fáradságtól és akkor pedig alig mozogtam, úgyhogy itt valami nagy változások történtek és sok mindent sikerült elengednem testi-lelki szinten.

A harcosom a "Kaloda" c. lapban testesült meg és akkor érdekes módon meg sem láttam a kalodát, és ez így volt az életemben is. Sokáig nem is vettem észre, és amikor szembesültem ezzel, akkor meg úgy éreztem, hogy nem tudok kiszabadulni soha.
A kis lapocskán, amit külön húztunk utána a "Bűnös" állt. Valóban szinte mindig bűnösnek éreztem magam, úgy éreztem soha nem lehetek elég jó. Agresszivitásban, ítélkezésben, büntetésben volt részem és ezért saját magamat is elítéltem, bíráltam.
Odáig eljutottam, hogy másokat elfogadjak és szeressek akármilyenek is, de a legnehezebb önmagam értékelése, elfogadása, szeretete. Már ebben a témában is sokat haladtam előre, de még bőven van mit dolgozni rajta.

A meditációban a gyönyörű tavaszi réten egy szép rácsos kertkaput választottam. Már kívülről is látható volt, hogy nagyon sok fa van a kertben, annyira, hogy alig bírtam belépni.
Először még tetszett is, mert imádom a fákat. Egy kis idő után már zavart, mert alig tudtam haladni, szinte dzsungelszerű volt a táj. Mindenesetre tovább csörtettem és nem sokára csupa kiszáradt fa vett körül, már itt nem volt élet. Ekkor pillantottam meg a barlangot, ahol sötétségben voltam és szinte menekültem, talán a saját félelmeim elől...
Elég sokáig tartott a rohanásom - talán az életemet is menteni próbáltam -, mire fényt láttam és nagy nehezen próbáltam kikapaszkodni a köveken.
Ekkor szerzetesnek láttam magamat és ahogy kiértem a napvilágra elkezdtem őrülten rohanni, elhagytam az öltözékemet és hirtelen egy görög harcos öltözékében találtam magamat. A megerőltető futástól összerogytam és felülről láttam magamat, ahogy egy nagy mezőn, a fűben teljesen kimerülten fekszem.
Ekkor mondtad azt, hogy menjünk be a barlangba. Hát ezek után én már nem mentem vissza...
A tükörbe viszont belenéztem és a harcosom kissé hiú módon illegette magát előtte. Miután átmentem a tükrön, a hiúság eltűnt róla és Buddha minősége áradt szét benne.

Ezt a minőséget most is tapasztalom magamban és magam körül. Mély nyugalmat, békét és biztonságot érzek. Erre vágytam mindig is. Olyan férfiak az ideáljaim, akik békések, biztonságot tudnak adni, erősek, elfogadóak, mély érzésűek, ugyanakkor szenvedélyesek. Azt szeretném, ha a férfi oldalam ilyenné válna... Ezen még azért dolgoznom kell egy kicsit:)

Útravalóul a "Szent Ügy" c. kártyát kaptam, amelynek örülök, mert engem leginkább az motivál, ha másokért tehetek valamit. Ilyenkor fáradhatatlannak érzem magam.

Ennyit tudok mondani a benyomásaimról. Nagyon örülök, hogy találkozhattam Veled és megismerhettelek és általad ezt a nagyon hatékony és csodálatos terápiát!!!"
(N. K. 2011-12.)