Érkezik a Közvetítő!

Kedves Olvasónk!

Ezen e hétvégén a Szerető archetípus átadja helyét a Közvetítőnek, hogy miután a megismerés és elmélyülés által birtokba vettük testünket és képességeinket, elkezdhessünk kapcsolódni mindezzel másokhoz is. A Közvetítő ugyanis erre hív bennünket, kapcsolódni a külvilághoz, ismerkedni, információt és tudást gyűjteni.

Mozgékonyság, kapcsolatok, kommunikáció, tudásvágy, ismeretszerzés és rendszerezés – ezek a következő hónap archetípusának főbb témái.

Legelső programunk ahol most találkozni lehet vele a SzimbolonSzínház!

Talán voltál már, talán majd ezután tapasztalod meg ezt a típusú segítő folyamatot, lehet benned is felmerül(t) a kérdés, hogy honnan tudod, hogy mit kell majd itt tenned, mit kell mondanod, mi lesz a szereped. A jó hír, hogy a nyitottságodon és figyelemmel teli jelenléteden kívül semmi mással nem kell készülnöd és nem kell majd semmit sem tenned, csak amit érzel, azt kifejezni és megosztani segítő szándékkal a többiek felé. Ebből pedig mindig összeáll a történet, megérkeznek a felismerések, elindul a feloldódás. Nem csak az állító/főszereplő számára, hanem minden résztvevő/szereplő számára is, mindenkinek saját magához mérten. Benned is megismerésre, feloldódásra vár valamelyik témád? Jelentkezz a következő állításra! SzimbolonSzínház>>>

Hogy elinduljunk felfedezni a világot, elkezdjünk kapcsolódni másokkal, másokhoz, ahhoz még a Szerető archetípus alapozza meg bennünk az önbizalmunkat, építi önértékelésünket. Van egy mondás, hogy amit el tudsz hinni, azt meg is tudod valósítani. A recept a kellő önbizalom. Na de hogy lehet erre szert tenni? Olvasd el legújabb cikkünket, amellyel búcsúzunk is egyben a Szerető mélyen megérintő, izgalmas minőségétől! Amit el tudsz hinni, azt meg is tudod valósítani – azaz az önbizalom szükséges ereje>>>

Tudod már, hol nyaralsz idén nyáron? Ha még nem, és csak egy jó lehetőségre vágysz, ráadásul érdekel, hogy hogyan lehet a kellemeset a hasznossal összekötni, akkor szeretettel ajánljuk a figyelmedbe nyári táborunkat. A tengerpart, napsütés, mediterrán környezet, ellazulás és kikapcsolódás mellett a RituálTánc, a bodywork gyakorlatok, az archetípusok üzenetei és integrált állítások biztosítják majd azt, hogy minden szinten feltöltődhess és élményekkel gazdagon térj haza.

És egy bónusz a számodra: JÚNIUS 1-JÉIG KEDVEZMÉNNYEL JELENTKEZHETSZ!

A részletekről és bejelentkezésről itt olvashatsz: NYÁRI TÁBOR - Az Élet művészete, avagy harmónia teremtés az archetípusok segítségével>>>

Minden programunkra szeretettel várunk!

a Lélekszíntér Csapata