Kedves Lélekszíntér olvasó!

A bennünk élő Álmodó hídként köt össze világokat, dimenziókat, erőtere belső világunkba hív bennünket. Segít minket közelebb vinni saját belső hangunk tiszta üzenetéhez. Ösztönöz, hogy merjünk álmodni és álmaink szerint élni. Ha meghalljuk valódi hangját, az univerzális forrásból inspirálódva képesek vagyunk újraálmodni önmagunkat, és életünk soron következő szakaszát.
Ezen a héten a meséket hívjuk segítségül, hogy az Álmodó energiáival kapcsolódjunk.

ARCHETÍPUSOK MESÉI (ÚJ FORMÁBAN) - önismereti utazás a Lélekszíntéren a mesék csodálatos világának segítségével
Időpont: 2018.03.18. vasárnap 10:00-17:00
Helyszín: Lélekszíntér, Budapest XIII., Balzac u. 39. 1. em. 5. kapucsengő.
A program bemutatását és a bejelentkezési lehetőséget itt találod: http://lelekszinter.hu/archetipusok-mesei
Jelentkezési határidő: március 16-ig.

Az Álmodó meséje – J. CH. Andersen: A kis hableány
"Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz, akár a búzavirág szirma, s átlátszó, mint a legtisztább üveg. És mély, nagyon mély, a leghosszabb horgonykötél se ér le a fenekére; sok-sok templomtornyot kellene egymásra állítani, hogy a tengerfenékről a víz színéig érjenek. Odalenn a mélységes mélyben lakik a tenger népe. Ne higgye ám senki, hogy odalenn nincs egyéb sós, fehér fövenynél; különös fák, virágok ringatóznak ott, száraik, indáik olyan hajlékonyak, hogy a legenyhébb hullám is megrezdíti őket, s úgy imbolyognak, hajladoznak, mintha élnének. Ágaik között halak suhannak el, aprók és nagyok, úgy, mint idefönn a madarak a fák koronái közt. Ahol a legmélyebb a tenger, ott áll a vízikirály palotája; piros korallból rakták a falait, csúcsíves, nagy ablakait átlátszó borostyánkővel üvegezték, tetejét meg kagylóhéjjal födték, s ezek nyitódnak-csukódnak a hullámok érintésére. Csak úgy tündöklik tőlük a palota teteje, mert minden kagyló fényes gyöngyszemeket rejt, olyanokat, amikből egy szem is királyi korona ritka ékessége lehetne. A vízikirály már hosszú esztendők óta özvegy volt, s öreg édesanyja viselte gondját. Okos asszony volt a vén királyné, bár túlságosan büszke a rangjára, s ezért tizenkét osztrigát hordott halfarkán, ezzel különböztette meg magát mástól, akinek csak hat osztriga járt. De különben csak dicséretet érdemel, kiváltképpen azért, mert olyan nagyon szerette unokáit, a vízi-királykisasszonyokat. Hatan voltak, szépséges szépek valamennyien, de azért mégis a legkisebbik volt a legszebb mindnyájuk között. Arca olyan finom és tiszta, mint a gyönge rózsaszirom, szeme kék, mint a tenger mélye, de lába neki sem volt, akár a többinek: halfarokban végződött a teste.”

Az Álmodó archetípus a külvilágból a belső világunkba hív és vezet minket. Feloldja a határokat - az én és a másik, a normák és a vágyak, a személyiség és a spirituális világ, az ember és az univerzum között. Ő hív álmaink, vágyaink világába. Segít, hogy merjük vágyainkat követni és álmaink szerint élni.
Ha nem halljuk tisztán a hangját; elképzeléseinkről, vágyainkról kiderülhet, hogy illúzió, önbecsapás. Álmaink megvalósítása helyett pedig marad a terméketlen álmodozás.
Energiája felerősíti a végtelenség, határtalanság, boldogság, egység utáni vágyunkat; mivel a tökéletes beteljesülést keresi, ami nem evilági. Hatására elvágyódunk onnan, ahol éppen vagyunk.
Érzéseink szintjén ez vágyakozás formájában jelenik meg. A magunknak megálmodott boldogság utáni vágyakozás meddő álmodozás marad, ha nem kezdjük el keresni saját teljessé válásunk útjait - megszabadulva hozott mintáinktól, hitbeli korlátainktól, rögzült viselkedési formáinktól - felismerve hogy lelkünk mire vágyik igazán.
A boldogság megélésének útját a kétpólusú földi világban leginkább a szerelemben keressük. Az egységélmény átélése iránti örök vágy mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy kapcsolatokat teremtsünk.
A férfi-női kapcsolatok legnagyobb kihívása: úgy kapcsolódni a másikkal, hogy ne veszítsük el önmagunkat. Rajtunk múlik, hogy áldozattá válunk vagy felismerjük a lehetőséget, hogy a tapasztalásainkat újraértelmezve, magunk mögött hagyjuk mindazt magunkból, ami nem a fejlődésünk felé visz.

Az állatövi jegyek utolsó állomásának archetípusa arra tanít, hogy nincs végleges megsemmisülés, csak változás és átalakulás.
Az elengedés tapasztalásain keresztül nyerünk lehetőséget, hogy újjászülessünk valami másban. Fejlődésünk útján belső gazdagságunk kincseivel élve, lelkünk halhatatlan magjának kibontásával tudjunk megnyílni egy egyenrangú kapcsolódásra.
Az erre az alkalomra választott mesével ezeket a témákat járjuk körbe - képet alkotva saját belső állapotainkról, elakadásainkról, értékeinkről, erőforrásainkról.

Szeretettel és a mesével várunk!
Kisida Borbála, Tamásfalvi Erika, Büki-Bitai Veronika