Elvonulás élménybeszámolók

Visszajelzések a 2017. Harmónia elvonulásról

Élményt adó, építő, gyógyító környezet.
Nem luxus, de nem ezért jöttünk, hogy külsőségekkel elfedjük magunkat.
Szabadságot adó, de finoman irányító – ami szükséges – programszervezés.
Közösségi élmény, összetartozás megélése.
A szervezés támogató és jó színvonalú.
A töltő szakaszt követő lenyugtató és beépítő szakasz hiányzott, persze azt önállóan lehet, lehetne szervezni.
Jövőre Veletek ugyanitt!

Ps: Az elvonulás megerősítette bennem, hogy a következő RituálTánc képzésbe újra bekapcsolódom.
S. Nagy Endre

Boldog tábor.
Sebastian

Nagyon tetszett a felépítése, struktúrája. Elképesztő volt a szinkronicitás, amit megtapasztaltam. És külön hála a kapcsolódásokért, főként Szofival, ami nagyon meghatározó. De ahhoz kellett az összes többi kapcsolódás, ami előtte volt és kapukat nyitott bennem. Igazán mély folyamatokat tapasztalhattam azáltal, hogy a kis csoport összetétele állandó volt. Így viszont picit kevesebb volt a többiekkel való együttlét.
Köszönöm!
Szabó Andrea

Szabad. Rajtunk múlik, milyen. Jó a tánc este. Közös nyaralás. Építő, szórakoztató beszélgetések a többiekkel a programon kívül. Még az étkezésben is szabadság. Részben önszerveződő. Tetszett, hogy nem volt túl sok páros folyamat, inkább közösségi és egyéni. Az 5-ös csoportok naponkénti cseréje tetszett volna.
Szirtes Tamás

Ez a 10 nap maga volt a Paradicsom, a csoda, hogy ennyi kapcsolódást, energiát, erőt, bölcsességet kaphattam és adhattam.
Nekem ez volt a második tánctáborom itt, és most először voltam végig jelen a folyamatokban. Azért ez más!
Lehetőségeket, ismerkedést, belső megértést, szabadságot, otthont és boldogságot adott ez nekem, ez a Szent hely.
Köszönöm… és jövőre ugyanitt!
Török Simon Zsolt

Az elmúlt 12 évben sokféle technikával dolgoztam. Kifejezetten szükségesnek tartom, hogy a „mozgás”, tánc által meghívjuk a „testtudatunkat”. Mindezt Szimbolon állítással fűszerezve olyan komplexitást tapasztaltam meg, melyben konkrét választ kaptam kérdéseimre.
Mindennek hatására úgy gondolom, járni fogok az otthoni tánc – és Szimbolon eseményekre.
Hálás vagyok! Köszönöm.
Kádek Heny

Nagyon, nagyon tetszett. Jó kis csapat, pedig nem ismertem senkit. Csak azt sajnálom, hogy egy nap 24 órából áll, így nem jutott több idő a pihenésre.

Ez az elvonulás olyan volt, hogy a közösséget, a történéseket, a táncokat beemelem az Ideális Világomba. Az Ideális Világom egy csodás sziget, ahol harmóniában él egyenrangú emberek közössége. Csodásak és tanulságosak lettek az állítások. Nagyon közel kerültem jó pár emberhez, de úgy igazán közel, minta lélek-testvérek lennénk. Jó volt végigmenni, utazni az elemekkel. Kirezegtetni, mozogni, vadul ugrálni, majd lehiggadni, békésen leülni és befelé figyelve találkozni önmagammal. Szép íve volt a tábornak és határozottan, de szelíden vezette Szofi és mellette Bori.
Horváth Gyuri

Szem és léleknyitogató 9 nap, ami szabadságot ad abban, hogy a bennem zajló folyamatokat önmagamban és önmagammal, vagy másokkal megosztva, segítséget kapva éljem meg, kísérjem figyelemmel. Mindez gyönyörű természeti környezetben, ahol a Nap, a Víz, a Szél, a Föld energiája erősen jelen van. Egy csodálatos mikroközösség, ami lehetőséget ad arra is, hogy mások változásaiban, küzdelmeiben, a kapcsolódásokban meglássam önmagam. Nincs semmi zavaró tényező, minden segít és támogat. Köszönet Szofinak és Borinak, akik létrehozták, megvalósították ezt az elvonulást, s jelenlétükkel a háttérben, vagy éppen – mikor szükséges – előlépve támogattak minket, a részvevőket.

Csodálatos volt! A folyamatok és a fizikai környezet is. De tömény. Tavaly is azt éreztem, amit most is, hogy jó lenne a tábort meghosszabbítani pár nappal, amikor le tudna picit ülepedni a sok folyamat, élmény és csak pihennénk a hely csodáiban. Levezető szakasz. De nem opcionálisan, hanem a tábor szerves részeként.
Köszönöm, hogy itt lehettem veletek!
Anikó

Nehéz szavakba önteni, hogy mit is éltem meg.
Úgy indult, hogy fantasztikus emberekkel, fantasztikus helyen, fantasztikus mesternőkkel eltöltünk bő egy hetet...
Azután az történt, hogy a szebbnél szebb és mélyebbnél mélyebb folyamatokon keresztül lassan mindenki rálátott a saját történetének elakadásaira. És ezen a gyönyörű „szeretet-egységen” keresztül a saját tempójában, mindenki egyenként, és együtt is, gyógyulni, teljesedni kezdett. Ezekkel a folyamatokkal megyünk most haza, hogy gyógyulási folyamataink tovább gyógyítsák az EGÉSZET!
… hogy jövőre – a mostaniakat beépítve, egy új aspektusból folytathassuk együtt, ugyanitt az épülést!
Mérhetetlen hálával és szeretettel,
Mara

Szofi elvonulásain szinte garantáltan intenzív élményben lesz része a résztvevőnek. Velem is így történt most is: a folyamatok és megélések során nekem pl. sikerült egy újabb szinten integrálnom a bennem lévő Anya és Szerető minőségeket, amelyek különváltan, ezért konfliktusban léteztek bennem. Ennek köszönhetően növekedett a férfierőm és az önazonosság érzésem.
Szofi olyan megengedő teret hoz létre, amiben bátran kipróbálhatom, megélhetem bizonytalanabb, háttérbe szorított részeimet is, így közelítve a teljesség érzése felé.
Mindezt örömteli, közösségi élmények mentén tesszük, nem felejtve, hogy egy gyönyörű helyen nyaralunk.
Kléh-Reinle István

Nagyon finoman, mégis elég mély folyamatok mentek végbe az én lelkemben is. Előbukkantak, felszínre jöttek olyan tartalmak, amelyekkel évek óta nem néztem szembe.
Nekem nagyon tetszett a szimbólumokkal való munka, jó volt ez a megtapasztalás. Mint egy útvonal, ami elvezetett valami mély, tudattalan részemhez.
Móni

Csodálatos energetikája van a helynek. Megtisztít, felemel. Itt mindig átélem, hogy a Föld csodálatos hely. Itt van minden – a Föld és a Víz, a Szél ereje. Kristályréteg terül el a sziget alatt. És az ásványi kincsek sokat adnak.
A Föld elemben volt a jelenetem, a Földdel van dolgom, és itt ezen a helyen átélhettem a kapcsolódás teljességét, hogy én is a természet része vagyok, benne vagyok. Így a Földanya és a Tenger táplál, és a körülöttem lévő emberek is. Az elvonulás témája az elején könnyednek tűnt, de aztán nagyon mély lett a folyamat és elkezdett összerendeződni.
Tamásfalvi Era

Drága Húgaim és Testeim!

A végtelen határain két Angyal őrzi a teret.
Hullámzanak, összeérnek, belül fényes smaragd.
Nincs beszéd, hisz nem kell, Lelkek Őrzői,
az egyik tiszta fehér, a másik tiszta kék.
Felismerést adnak, finoman nyújtva az áldást.
A te választásod, befogadod-e, vagy sem.
Körről körre, napról napra emelkedik a lélek,
útra kelhet, mint új élet kristályod fénye.

Hálás vagyok nektek, szeretlek titeket. Köszönök mindent, hogy utazhattam magamért és másokért!
Marek Tamás

Mit jelent a „tábor” nekem?
Megtapasztalni a KÖZÖSSÉG erejét.
Megismerni, közel kerülni a Társak lelkéhez, szívéhez.
Töltődni a csodálatos természeti környezetben.
Megálmodni szívem „vágyát”.
Segítőnek lenni.
Elengedni tanulni – megpróbálni megszabadulni a kell-ektől és a muszáj-októl, elvárásoktól, miközben felerősítve kapom ezeket.
Figyelni, hogy az „újakról” az első benyomásom hogyan változik, alakul.
Nyitottsággal és szeretettel, elfogadással lenni mindenki felé.
Átfolyatni, engedni átfolyni magamon az érzelmeket, fájdalmakat, benyomásokat.
Együtt ünnepelni az Életet. heart
Veronique

Számomra csodálatos 10 napot tölthettem itt az elvonuláson. Csodálatos környezetben, nagyszerű emberek között.
Mélységeket és magasságokat élhettem meg, amelyek felismerésekhez vezettek és kirajzolódott számomra, hogy merre és milyen minőségben menjek tovább.
Azt hiszem, sikerült kicsit kitekintenem a magam által épített falak mögül.
Köszönöm a beszélgetéseket és a felém nyújtott kezeket.
Élményekben és felismerésekben gazdagon hagyom itt az elvonulást. Minden pillanat egy csoda volt, amely örökre ott marad a szívemben.
Drága Szofi! Imádlak!
Madarász Ildi

Visszajelzések a 2016. Nő és Férfi - elvonulásról

Számomra az alap élethordozó erő az életritmus. A RituálTánc és a nyári "elvonulás" lényegének is ezt tartottam. Örömmel tapasztaltam, hogy terapeutá(i)nk, mint egy jól megkomponált zeneműben, hagyott minket improvizálni. Az improvizáció szabadsága, lehetősége és tere csak úgy valósulhat meg, ha határozott kereteket adunk neki, kapaszkodót nyújtva ezzel bármelyik típusú embernek. Szofi terápiás művészetének hatása ebben rejlik: támaszt és teret adni egyszerre.
Szofi magáénak tudja a számomra egyetlen lehetséges terápiás utat:
Mindenki nyelvén beszélni annyi, mint hagyni a másikat kibontakozni... és vele "táncolni" úgy, hogy a táncból találkozás, öröm s haladás szülessen.
Köszönöm az élményt!
Toll Tünde

Kedves Szofi!
Hvar szigetén a 10 napos elvonulás nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Olyan katarzis élményekkel és felismerésekkel lettem gazdagabb, ami nagymértékben hozzájárulnak fejlődésemhez, illetve utam megtalálásához. El sem hiszed, mekkora örömmel tölt el mindaz, amit kaptam. A Rituál Tánc maga teljesen ismeretlen volt számomra, azt sem tudtam eszik vagy isszák. wink
A külhonban szerzett élményfürdőnek köszönhetően, nem volt kérdés, hogy hazatérésünk után is beépítem a mindennapjaimba és rendszeresen eljárok táncolni, fejlődni.
Horváth Gábor

A nyári tábor óriási élmény és megtapasztalás volt. Első ilyen táborom volt, ahol a nyaralást és az önismeretet egybekötve telt el az a 10 nap. Egyetlen percét sem bántam meg! Nem csak a foglalkozások tanítottak rengeteget, hanem az is, ahogyan zajlott az élet a táborban, a szabad időkben, az ismerkedések, a barlang- túrázás és az esti levezető beszélgetések a táncot követően. Külön kiemelném az éjszakai plankton-nézős fürdőzést, ami számomra az egyik csúcspont volt:-)
A másik csúcspont az utolsó napon tartott Női Kör, ahol olyan gyönyörű, gyengéd, támogató és szeretetteli energiákat tapasztaltam meg, ami maradandó élmény lesz, az biztos. És ez átfordított bennem valamit, elindított egy teljesen új nézőpontot, ami az én segítői utamon nagyon nagy segítség és átalakulás. A Női Erő-ről tanultam ezáltal, ami amellett, hogy finom, lágy, együtt érző és gyengéd, amellett hatalmas és csodálatosan gyógyító és egyben világokat megmozgató is.

Nagyon köszönöm Neked, Lacinak és a Segítőknek, Borinak és Zsófinak is, mindazt amit átélhettem ezeken a programokon! Kívánom, hogy még sok embernek sokszor legyen lehetősége hasonlóakat megtapasztalni veletek! angel
B. Bea

Visszajelzések a 2015. - Út a csakrákon át - elvonulásról

Nagyon alaposan átgondoltnak és felépítettnek éreztem a tábor tematikáját, kellő rugalmassággal, improvizációs lehetőséggel. A csakrák kidolgozása (ahogyan ezt már ott is elmondtam) nagyon-nagyon alapos és átfogó volt, a legjobb, amivel eddig találkoztam.
Jó ötlet volt kiscsoportban dolgozni, így egymást is kicsit jobban megismerhettük. Az adott csakrákhoz kapcsolódó gyakorlatok kézzel foghatóvá tették és egyben feltárták és oldhatták a lehetséges blokkokat.
A legnagyobb kedvencem mégis a RituálTánc volt.
Életemben most találkoztam vele először és teljesen lenyűgözött. Mint ahogy az is, amilyen profizmussal és beleérzéssel vezetted a foglalkozásokat, a telitalálat zeneválasztásról meg ne is beszéljünk! Hihetetlen jó összhangban voltatok Te és a zene​, mert ennek az egésznek Te abszolút a szerves része voltál. Hitelesen, teljes lélekkel és kellő alázattal. Ilyen az, amikor valaki a hivatását, életfeladatát éli, gyakorolja.

​Szakmailag le a kalappal Előtted és a munkád előtt!
Köszönöm Neked az élményeket, amikhez a táncok által juthattam!!! Jó érzés előszedni újra és újra magamból és visszaemlékezve, töltődni velük​.
További mosolygós szép napokat és áldott ünnepeket kívánok!

Szeretettel: Abigél smiley

A Horvátországi Életspirál elvonulás életem egyik legnagyszerűbb élménye volt. Egyszerre volt pihentető, ellazító, feloldó, feltöltő nyaralás kombinálva egy bensőséges, valódi lélekutazással Önmagunk felé. Mindezt egy olyan csoportban megélve, ahol tere van az őszinteségnek és a szívtől szívig kommunikációnak.
Különösen tetszett, hogy az egész hét fel volt fűzve egy szellemi ívre, ami a csakrák témájából lett felépítve.
Sok más izgalmas program mellett nagy kedvencem a Rituál Tánc nyújtott mélységes, játékos és sokszínű tapasztalást a témákban. Újra és újra magával ragad a szabad táncban rejlő határtalan és mindig új izgalmakat nyújtó önkifejezési lehetőség és játékos, mégis valóságos kapcsolódás másokhoz, amely a test-lélek és szellem önfelfedező, megújító módján gazdagítja és tágítja belső világomat.
Köszönöm!
Molnár Eszter Ágnes