Rejtélyes, misztikus, mágikus Hold

Milyen romantikus felhőtlen időben esténként felnézni az égre és figyelni, hogy éppen milyen alakja van, mennyire fényesen ragyog, vagy újhold idején ennek a csodálatosan fényes, ezüstös ragyogásnak a hiányát észrevételezni. Mégis, a legtöbben még úgy állnak hozzá a Holdhoz és ránk, emberekre gyakorolt hatásához, hogy „szép, szép, ott fenn az égen, jó távol, de ennél többet ne akarjunk belemagyarázni, hagyjuk inkább…”.

Pedig akár akarunk tudni róla, akár nem, a Hold rendkívül erőteljes hatással van ránk, az érzelmi életünkre, a női princípiumának megfelelően. A vele szemben való bizalmatlanság és félelem egyrészt abból fakad, hogy elfelejtettük a hozzá fűződő természetes kapcsolatunkat, ami az élet, a természet és saját testünk természetes ritmusának, ciklikusságának tudása. Amit a mai, felfokozott életvitelünkhöz csak tudatos figyelemmel tudnánk hozzákapcsolni, ha akarnánk. De ha ezt megtesszük, akkor hatalmas segítségre találunk a mindennapjaink természetesebbé varázslásához, a természettel és saját testünkkel harmóniában való létezés csodálatos megéléséhez.

„Márpedig így lesz, mert így akarom!”...vagy mégsem?

A másik ok, amiért félünk a Hold hatásától, mert éppen azt mozgatja meg bennünk, amit egyre kevésbé akarunk kiengedni a kezünkből: az érzelemvilágunkat. Mindent irányításunk alatt akarunk tartani, hogy életünket úgy alakítsuk, ahogyan mi akarjuk, hogy alakuljon. Sokan ezért, akár a tiszta érzéseikről is hajlandóak lemondani, hogy akaratuk uralma alá hajtsák őket. Ezzel együtt búcsút mondva csodálatos megérző, beleérző, ösztönös, intuitív tudásuknak is.

Persze ez a félelem és bizalmatlanság teljesen érthető egy másik szemszögből. Hiszen a Holdnak van az a köztudottan és akár saját tapasztalatunk szerint is megismert hatása, hogy a legeldugottabb és legfélelemkeltőbb érzéseinkkel szembesít. A tudattalanunk világára nyitja meg belső kapuinkat, a sötétbe jó mélyen elrejtett árnyoldalainkkal szembesítve bennünket. Ilyenkor az akaratunkkal csak egy bizonyos szintig tudunk gátat szabni annak, ami mélyről mozdul bennünk és utat akar törni a felszínre, a megnyilvánuláshoz. Ugye Te is érezted már azt a gomolygó, homályos, elbizonytalanító, elgyengítő, egyre erőteljesebbé váló érzést a tested egy-egy pontjából, amire még csak szavakat sem tudsz, mert annyira az ismeretlenség ködéből érkezik? Vagy egyszerűen csak robbantál, magad is teljesen elámulva azon az érzelemkitörésen, ami belőled jött elő? Mert ilyen. Ha akar, ha ideje van, akkor jön. Nem számít, hogy Te, a tudatos akaratoddal mit szeretnél. Ideje van a változásnak. Ilyenkor ideje van, számodra nagy lehetőségként, az átalakításnak, átalakulásnak.

Azért félünk tőle, mert nem sok ráhatásunk van a történésekre. Nem tudjuk mi fog történni, mi akar előtörni belőlünk és hogyan, merre akar mozdítani és miért. A legkevesebb rombolás és legkisebb fájdalom úgy érhető el talán, hogy együtt haladunk az árral.

Minden rosszban van valami jó

Igen, időközönként akár akarjuk, akár ha legtöbbször inkább nem, felkavarodik érzelemvilágunk, elárasztva bennünket a legyengülés, sebezhetőség, túlérzékenység, érzelmi instabilitás bizonytalanságot gerjesztő hullámaival. Ráadásul a telihold időszakai ezt méginkább felerősíthetik. Mi az, amivel ezt az egész folyamatot könnyebbé tehetjük a magunk számára? Ha felismerjük, hogy mindez értünk van és nem ellenünk. Ha átadjuk, megadjuk magunkat neki, és nem küzdünk vele. Mert tudjuk, hogy a végén valahogyan, valamikor, valamiért nekünk jobb lesz, még ha minden ellentmond ennek ebben a pillanatban, akkor is.

Gyógyító Hold

Óriási fejlődési lehetőség és hatalmas segítség a Hold energiáival összhangba kerülni, együtt működni vele. Az akaratunkon túl van az a bölcs segítő rész bennünk, amely valahonnan fentről tud rálátni erre az egészre és sem az érzelmek hulláma nem sodorja el, sem a biztonsági játékot űző önkontroll nem uralja le a tehetetlenségig. Ebben a nézőpontban biztos pontra találsz, ahonnan tudatosan és jelenlétben, hittel és bizalommal végigkövetheted a folyamat lezajlását.

Ősi lenyomataink, régről hozott, de minket már nem szolgáló mintáink, hitrendszereink oldhatóak fel így, azért, hogy lehetőségünk legyen már egy új, magasabb tudatszinten és önmagunkkal sokkal mélyebb kapcsolatban folytatni az életünket.

Akármennyire kellemetlen, fájdalmas vagy nehéz, mégis, sokszor pont egy-egy ilyen folyamatnak köszönhetően alakul át a személyiségünk, és ezáltal az életünk is, valami jobbá.

Éppen ezért érdemes hát újra felvenni a kapcsolatot és feleleveníteni azt az ősi tudást, ami mindenkiben, benned és bennem is ott szunnyad, ami a Hold ciklusainak és energiáinak ismerete, ránk gyakorolt hatásainak tudatos beépítése a harmonikusabb mindennapi életvitelünk kialakításába.

Következő mozgásmeditáción a Hold energiáinak segítségével érzelemvilágunk hangolásával táncolunk: RituálTánc – Telihold fényében>>>