Ajánlás

Annyira jót tett ez a tegnap esti oldás! Még utána elmeséltem tesómnak, meg a férjemnek is, és olyan jó érzés volt. Sőt még az egyik szituációt tovább vittem este otthon a kanapén ülve és azt is átgondoltam, hogy hogy lett volna a legjobb, és akkor is éreztem ezt a jóleső bizsergést a hasamban, aztán az egész felsőtestemben. Valami történik és ez jó. :)
(Villányi Judit)

Szofi olyan tehetséggel rendelkezik arra, hogy nem a probléma gyökerét, nem a megoldást, nem részeredményeket ad és mutat, hanem átlátja a probléma egészét, s ezzel a tudatosítással illetve a személyre szabott megoldással kimozdít az akár több éves küzdelemből.
Személyes történetemben sok küzdelem, elsősorban párkapcsolati és evészavarral kapcsolatos végeláthatatlan szenvedés működött.
Úgy éreztem magam, mint egy barlang, aminek egyes útjait ismerem, a probléma gyökerét is, sokszor a megoldást is, de mégsem tudom kivitelezni. Egyes részek hiányoztak még, hiszen nem voltam boldog és nem oldódott meg a probléma. Amikor Juditnál vagyok, olyan, mintha átvilágítaná ezt a barlangrendszert, és a kanyargós utakat ezzel lerövidíti. A labirintust elkülöníti tőled, hogy te is átláthasd, hol vesztél el és miért veszel el újra és újra.
Többször voltam nála kineziológiai oldáson, SzimbolonSzínházban, RituálTáncon, s minden alkalom valamilyen áttörést hozott az életemben. A legtöbbször ez a gyakorlatban azonnal meglátszott, de van, hogy érzelmi szinten változik valami, van, hogy gondolati szinten és van, hogy nem is veszed észre, hogy valami változott, csak később, amikor ráeszmélsz, hogy már máshogy csinálod, gondolod, érzed.
(Kőpataki Katalin, pszichológus)

Szofi drága!

Olvasom a gondolataid, a hírleveled, és csak állok, bámulok, hogy "te, Jó ég!" és hogy "Köszönöm!!!" Ahogy olvasom a leírt gondolataidat, a leírt szavak, mondatok megrezegtetik a lelkemet. Azt érzem, hogy "mégis, én eddig hol éltem?" meg az is, hogy "nekem ezeket a dolgokat miért nem mondták eddig?"
Olyan erőt adsz, olyan gondolatokat, amiből akkora erőt tudok meríteni, hogy a sugárhajtású vagy a fénysebességre kapcsoló rakéta kispályás tanuló. Egyszerűen imádlak!!!! 
És az új nézőpontok, hát egyszerűen kész vagyok!!! De nemcsak ennyi, az új nézőpontok új erőforrásokat eredményeztek. Az árnyékokkal azonosulás, a "Szörnyek keringője" - hát ez kész, ez a kedvenc, a Favorit, ezt egyszerűen imádom, már alig várom, nem lehetne előre hozni??? tudom nem, de ez valami zseniális - és a többi is, a "Mélységek, magasságok", az "Ősök ereje" kész vagyok!!!! És nagyon nagyon BOLDOG!!! Köszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönömköszönöm.... 

Millió puszi:
Tanítványod, Mária

Szofi több éve megszállottan fedezi fel a Symbolon kártyák üzeneteit, az ebben való elmélyült munkájának köszönhetően mára már csoportos találkozók keretei között állítja fel ezeket a konstellációkat, dinamikus lélek-színtereket alkotva. Könnyedén, nagy kreativitással "hoz le" alap pszichés helyzeteket szertartásos, rituális formába, ösztönösen állít fel drámai jeleneteket. Ezzel az ösztönös tudással vezeti az embereket lényük kevésbé látható, rejtett, introvertált részei felé, kibontva rejtett vágyaikat, félelmeiket, a lélek elzárt részeit felszínre hozva. Ő a révész, a holdleány a csapatban, de imádjuk napszerű természetét is, amikor lelkesen és ihletetten beszél egészen újszerű meglátásairól, minket is inspirálva.
(Szentesi Szilvia, intimitás terapeuta)

Csodálom, ahogy Szofi vezeti a SzimbolonSzínházat: épp csak jelen van, tartja a teret, máskor meg erőteljesen beavatkozik - ahogy épp szükséges. Ha kell, oldó szertartást vezet le, ha kell, épp csak tükrözteti a szereplővel a problémát. A lélek folyamatai zajlanak itt; ebben részt venni, megélni, kívülről megfigyelni egyaránt nagy élmény és támogató erő.
(Bozó Liza, selyemfestő művész)